Fotó: TASR

Szlovákia 30 darab BVP-1-es katonai járművet ajándékoz Ukrajnának. Németország ezért 15 Leopard 2A4-es harckocsit bocsát Szlovákia rendelkezésére, amelyekhez töltényeket, alkatrészeket és betanítást is biztosít. Ez a Szlovákia és Németország közötti katonai együttműködés további megerősítéséről szóló szerződésből derül ki, amelyet kedden írtak alá a két ország védelmi tárcájának államtitkárai, Benedikt Zimmer és Marian Majer.

Erről Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter tájékoztatott. Naď szerint ezáltal megerősítjük Szlovákia védelmét, és fokozatosan felszámoljuk az Oroszországtól való függőségünket, hiszen megszabadulunk a régi szovjet haditechnikától.

Mint elmondta: a Leopárd harckocsikat 18 szövetséges ország használja, ami lehetővé teszi az egymással való együttműködést.

A miniszter azt is elmondta, hogy a Leopárd harckocsik megérkezésével a fegyveres erők összesen 45 tankkal fognak rendelkezni. Ezáltal teljesítik a NATO által ajánlott darabszámot.

A tárcavezető feltételezi, hogy később a T-72-es régebbi harckocsik lecserélésére is sor kerül. Hozzátette: Szlovákia ebben a pillanatban nem fontolgatja a T-72-esek elajándékozását Ukrajnának.

A BVP-k átadása néhány héten belül, a szükséges jogi lépések után megtörténik. Naď szerint az év végéig legalább egy harckocsi megérkezik Németországból. Az összes harckocsinak a jövő év folyamán kellene megjönnie Szlovákiába.

„Nagyon jó állapotban vannak, és még Németországban teljes javításon esnek át” – pontosított.

(TASR/Felvidék.ma)