Fotó: pluska.sk

Az SaS kormányból való távozása után megüresedő miniszteri posztok betöltésére vonatkozóan még nem kerültek nyilvánosságra nevek. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter elismételte mozgalma energiaválság megoldásával kapcsolatos követelményeit. A koalíció tárgyalásának eredményeiről várhatóan a tagpártok vezetői számolnak majd be.

Ivan Korčok (SaS-jelölt) távozó külügyminiszter kijelentette, hogy külügyminiszteri tevékenységének befejezése Eduard Heger (OľaNO) kormányfőtől függ, neki kell új jelölteket javasolnia a megüresedő tárcavezetői posztokra, majd ezt követően pedig Zuzana Čaputová államfőtől.

Az utódja személyére vonatkozóan egyelőre nincsenek értesülései, a találgatásokat nem akarta kommentálni. „Nem óhajtok véleményt mondani. Ebben a feszült helyzetben is viselkedjünk kulturáltan. Hagyjuk ezt az OĽaNO-ra, döntsenek ők” – közölte, hozzátéve, hogy az utódjáról majd akkor mond véleményt, ha már ismert lesz annak személye.

Ondrej Dostál (SaS) igazságügyi államtitkárnak ugyancsak nincs róla tudomása, kik váltják fel a miniszteri székekből távozókat. Hangsúlyozta, hogy az államtitkári funkció politikai poszt, betöltése politikai jelölés alapján történik. „Én az SaS politikai jelöltjeként kerültem erre a posztra. Ha az SaS ellenzékbe vonul, nem maradhatok államtitkár” – válaszolta arra a kérdésre, hogy a funkciójában maradna-e, ha az új miniszternek megfelelne a személye.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)