Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott sajtóközleménye a Kolozsvári Nyilatkozat 30. évfordulója kapcsán.
Keserves nemzeti kisebbségi tapasztalatokat, tragikus eseményeket, sajnos, a közelmúltból is említhetünk a világban és térségünkben egyaránt. A nemzeti kisebbségek kérdése nemcsak az 1990-es években, és nemcsak Romániában, de még ma is súlyos politikai és társadalmi feladatokat állít elénk. A Kolozsvári Nyilatkozat az elmúlt harminc év kiemelkedő RMDSZ-dokumentuma, amely az annus mirabilist, azaz a csodák évét, 1989-et követő időszakban elsőként fogalmazta meg az erdélyi magyarság önrendelkezési igényét. A nemzeti kérdés témakörében 1992. október 25-én született nyilatkozat szinte hitvallása az erdélyi magyarságnak, de a benne megfogalmazott univerzális nemzeti és kisebbségi értékek miatt ugyanígy lehet kiáltványa bármely más, a Kárpát-medencei külhoni magyar közösségnek is.
„Vállalva nemzeti entitásunkat, nem akarunk sem elszakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunknak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem akarunk. A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa. Épp olyan felelősséggel tartozunk jövőjéért, mint bármely más állampolgár, s amikor látnunk kell a magyarság körében eluralkodó kiábrándultságot, önfeladást, az ennek okán jelentkező elvándorlást, kötelességünk cselekedni.”
Hiszem, hogy ezen mondatok mélyen egybevágnak a mai európai polgári értékekkel és az általános emberi jogokkal és merem remélni, hogy az Európai Unió mai prioritásaival is. Ezen gondolatok 1918. Gyulafehérvár, 1937. Marosvásárhely és 1992. Kolozsvár háromszögének középpontjában állnak, mint az erdélyi magyarság óhaja, és mint alapvető feltétele a megmaradásának. Ezek csorbulása, be nem teljesedése, vagy késlekedése indítanak el olyan visszafordíthatatlan folyamatokat, mint például az elvándorlás, a demográfiai deficit, az asszimiláció, amelyek hosszú távú gazdasági, társadalmi, politikai hatásait már bőven érezzük és érezni is fogjuk.
2022-ben az európai jó gyakorlatokat, a kivívott és működő, prosperáló autonómiaközösségeket látva joggal merül fel a kérdés bennünk, hogy miért nem lehet ugyanazon jogokat biztosítani a tömbben, vagy szórványban élő erdélyi magyarság számára, mint sok más nemzetiségnek Európa nyugati felén? Ráadásul akkor, amikor például az alpesi autonómiák jövőjüket illetően, már azon gondolkodnak, hogy új szintre emelik a kapcsolatukat az Európai Unióval. Ugyan miért ne lehetne ugyanígy közvetlen együttműködése az EU-val Erdélynek, vagy uram bocsáss, Felvidéknek? Nota bene, nemzeti régiók polgári kezdeményezése!
Három évtizeddel a Kolozsvári Nyilatkozatot követően az erdélyi együttműködés eredményeként ‒ mint amilyen a 2018. január 8-án aláírt hárompárti megállapodás is volt a közös fellépésről a romániai magyar oktatás, a székelyföldi autonómiastatútum, a nemzeti jelképek és a szabad anyanyelvhasználat támogatása érdekében ‒ mindhárom magyar pártból felelős képviselet van a bukaresti parlamentben. Továbbá már előkészületben a romániai kisebbségi törvénycsomag, amely új keretet adhat a nemzeti kérdésnek Erdélyben. Mindehhez hozzátehetjük, hogy a magyar közösségek támogatása még a terhelt időszakban is magyar kormány abszolút prioritása közé tartozik.
Így hát, csak annyit mondhatok, hogy bizony harminc év távlatában is aktuális a Kolozsvári Nyilatkozat és bizony az újrakezdés kényszere mellett, de mindenek felett, őrizzük a magunkba vetet hitet, valamint „számítunk az ország demokratikus erőinek a közreműködésére abban a fáradságos munkában, amely megteremti e megoldás alkotmányos és jogi kereteit.”
Budapest, 2022. október 25.
Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke
Idézetek: Az RMDSZ Nyilatkozata a nemzeti kérdésből. Hargita Népe, 1992. október (4. évfolyam, 191-213. szám)1992-10-28 / 210. szám. 1.
(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)
