Csenger Tibor, a Szövetség Nyitra megyei elnökjelöltjét 80 százalékos feldolgozottságnál értük utol a zselízi Magyar Házban. Csenger a képzeletbeli dobogó harmadik helyét foglalta el Branislav Becík (a Hlas és a Sme Rodina jelöltje) és Milan Belica (független) mögött, aki 21 év után válik meg a megyeelnöki széktől.

Visszaszorult a harmadik helyre. Hogyan tudja kommentálni az eredményeket, ismerve az eddigi számokat?

Csalódott vagyok az elért eredmények tekintetében az Érsekújvári járásban, de magában a városban is. Ami viszont nagyon pozitív, hogy egyelőre magasan vezetem a képviselőjelöltek sorát. Ami még nagyobb elismerés, illetve öröm, hogy a Lévai járásból öt bejutó van. Ez nem siker, ez egy kuriózum!

Számszerűsítve, képviselőkre lebontva ez mennyit jelent az 54 fős megyei testületben?

A Lévai járás mellett a Vágsellyei, a Komáromi és a Párkányi járás is hozta az eredményeket. A jelenlegi állás alapján akár 18 képviselőnk is bejuthat a Nyitra megyei közgyűlésbe.

Elégedett az eredménnyel?

Amikor megyeelnök-jelölt lettem, jeleztem, hogy legalább 15 képviselővel lennék elégedett, ezt a számot hoztuk, sőt, nagyon úgy tűnik, túl is szárnyaltuk. Számítottam rá, de nem ennyire jó eredménnyel. Ezzel húsz év után újra történelmet írunk. Amikor alelnök lettem, és így Nyitra megyének magyar alelnöke lett, az is történelmi pillanat volt, és most ez is az.

Eleinte úgy tűnt, megragad a második helyen, végül harmadik lett. Csalódott-e a saját eredményét illetően?

Reálisan kell látni a helyzetet. Az a szavazatszám, amit eddig kaptam a négy körzetben (Komárom, Léva, Vágsellye, Párkány) nem ad okot a csalódottságra.

Mi a véleménye az új megyeelnökről, mennyire ismeri Branislav Becíket?

Csak annyira ismerem, mint bármelyik képviselőkollégáját a megyén.

De jó munkakapcsolatra számíthat-e vele a Szövetség frakciója?

Neki kell számolnia velünk, hiszen mi leszünk Nyitra megyében a legnagyobb frakció. Ez nagyon jó tárgyalási pozíció nekünk.

Számít-e arra, hogy újra megválasszák alelnöknek?

Erről először a párton belül kell beszélnünk.

Mi lesz a következő lépés?

Most következnek a politikai tárgyalások. Az alakuló gyűlés november 28-án lesz, sürget az idő. Most egy mozgó vonatra kell felszállni, óriási fejlesztéseket, beruházásokat kezdtünk el, a pályázatok is futnak. Én mindent átlátok ezen a száguldó vonaton, nem tudom, hogy az új megyeelnök így van-e ezzel. Mindenesetre, én felajánlom a segítségemet.

A szerk. megjegyzése:

Nyitra megye –  Részeredmény 95.62% feldolgozottságnál.
A Szövetség 18 bejutó képviselői:
Imre Andruskó
Miklós Viola
Ildikó Bauer
Árpád Horváth
Örs Orosz
Tibor Csenger
Norbert Becse
Iván Farkas
Szabolcs Bolya
Tihamér Gyarmati
Andrea Vitkóová
Zoltán Fekete
Pál Zachar
Attila Farkas
Péter Köpöncei
Ildikó Agócs Kőrösi
Zsolt Baranyay
Róbert Tölgyesi