(Fotó: Szövetség, Faceboook)

Az ipolysági István Pincében gyűltek össze a Szövetség párt újonnan megválasztott polgármesterei, megyei képviselői, hogy kiértékeljék a helyhatósági és megyei választások eredményeit, illetve az azt megelőző kampányt.

A találkozó tulajdonképpen a Szövetség Lévai Járási Elnökségének kibővített üléseként valósult meg, melynek kezdeményezője a párt járási elnöke, egyben megyei elnökjelöltje és alispánja, Csenger Tibor volt.

(Fotó: Szövetség, Faceboook)

Az összegyűlteket házigazdaként Zachar Pál, Ipolyság új polgármestere köszöntötte, majd a járási titkár, Kakas Pál számszerűsítette az elért eredményeket.

Mint felvázolta, a Lévai járásban 26 polgármestere lett a Szövetségnek, illetve 144 önkormányzati képviselője, nem utolsósorban pedig 5 megyei képviselője a Nyitra megyei testületben.

Ez utóbbi azért is kiemelkedő eredmény, mivel az előző ciklusban Csenger egyedüli magyarként került be, igaz, alispáni feladatokat is ellátott. Az azt megelőző ciklusban 2, míg azelőtt egy magyar mandátum sem volt. 2001 és 2005 között ugyanakkor a kilencből 8 mandátumot az akkori MKP szerzett meg.

(Fotó: Szövetség, Faceboook)

A találkozó fő programpontjaként Csenger Tibor beszámolója szolgált, aki részletekbe menően ismertette a kampány számadatait. Előadása második felében pedig a jövőre és az előttük álló feladatokra tért rá, ugyanis, mint elmondta, a java csak most kezdődik.

„Nagy felhatalmazást kaptunk a választóktól, most rajtunk múlik, hogy bizonyítsuk, méltók vagyunk a bizalomra” – mutatott rá.

„Járási elnökké való megválasztásommal azt vállaltam, hogy az eddig ismeretlen rendszerű, összevont választás négy síkját koordináljam és úgy hangoljam össze, hogy azok egymást támogassák, kiegészítsék. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen korábban ezeket külön-külön lehetett kezelni. Most viszont oda kellett figyelni, hogy eredményesen szerepeljünk mind a polgármester- és képviselőjelölti, mind a megyeelnök- és megyei képviselőjelölti szinten. Ha az eredményekre tekintünk, megállapíthatjuk, hogy sikerrel vettük az akadályokat és valóban oda-vissza alapon kampányolt mindenki. Hála istennek sikerült megértetni a választókkal a szavazások különbségeit és az egésznek a tétjét. Az elért eredmények óriási kihívást jelentenek minden mandátumot szerző polgármesterünknek, megyei és helyi képviselőnek. Maximálisan együtt kell dolgozni minden téren, hogy folytatni tudjuk az eredményességet régióink felzárkóztatása terén. Ahogy Wass Albert is írta: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – magyarázta a régiófejlesztési szakpolitikus.

(Fotó: Szövetség, Faceboook)

„Ki kell használni minden adott lehetőséget és forrást, legyen az uniós, megyei, helyi vagy határon átívelő (HUSK-Interreg). Meg kell erősíteni a regionális struktúrákat, mint például a Falvak és Városok Regionális Szövetségét (ZMOS), vagy a helyi akciócsoportokat (LEADER)” – nyomatékosította Csenger.

A hallottakat Forró Krisztián, a Szövetség elnöke erősítette meg, aki gratulált Csengernek, csapatának és mindenkinek az elért eredményekhez. Köszönetét fejezte ki mindazért, amit letettek az asztalra és reményét fejezte ki, hogy ebből a sikerből lendületet nyer a párt és a parlamenti választáson is sikeresen tud majd szerepelni.

„Pártunk első próbatételét sikeresen vette, úgy érzem, ebből tudunk majd meríteni a jövőben is” – mondta.

Meglátása szerint ugyanis a helyi és megyei politika mellé hiányzik a harmadik tényező, ami támasza lehet a felvidéki régióknak. A parlamentből, illetve akár a kormányból sokkal több érhető el valamennyi magyarok által lakott térség számára.

(Csonka Ákos/Felvidék.ma)