Branislav Gröhling (Fotó: facebook)

Az SaS nem fog tárgyalni az előrehozott választásról sem a Smer-SD-vel, sem a szélsőségesekkel – közölte a párt a parlamenti frakciójának ülését követően. „Biztos, hogy semmiféle tárgyaláson nem veszünk részt a Smerrel és Kotlebáékkal az előrehozott választásról” – jelentette ki Branislav Gröhling, a párt alelnöke.

„Egyrészt a teljesen eltérő pártprogramjaink, másrészt Robert Fico politikai múltja miatt, hiszen kormányzása alatt a korrupció teljesen átszőtte az egész társadalmat” – tette hozzá Gröhling.

Azt is leszögezte, hogy Marian Kotlebával és Milan Mazurekkel sem tárgyalnak. Az előrehozott választás kapcsán az SaS rámutatott, ahhoz alkotmánymódosításra van szükség, és a Sme rodina erre vonatkozó törvénytervezetét bizonyos módosító javaslatokkal támogatni tudná a párt.

„Visszautasítjuk viszont Tomáš Taraba hasonló tervezetének megszavazását, aki az ĽSNS listáján került be a parlamentbe. Teljesen világos tehát, hogy az előrehozott választásról a demokratikus pártoknak kell megegyezniük, ehhez pedig nincs szükség arra, hogy Robert Ficoval tárgyaljunk” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke.

„Az SaS-ben nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Néhány napja Sulík még tárgyalni akart a Smer-SD-vel az előrehozott választásról, de Ondrej Dostál és Jana Bittó Cigániková kiosztott két pofont a parlamenti frakciónak és szépen besorakoztak Matovič és Heger támogatói közé” – reagált a közösségi hálón Robert Fico.

A Smer-SD elnöke szerint Sulík kijelentette, hogy 2024-ig támogatni fogja a jelenlegi kormányt és akadályozza az előrehozott választás kihirdetését.

(TASR/Felvidék.ma)