Gútán, a Komáromi járás második legnagyobb városában Horváth Árpád (Szövetség) polgármester negyedik ciklusát fejezte be végleg. Csallóköz csücskében 16 év után döntöttek úgy a lakosok, hogy független polgármestert választanak. Horváth Árpád két független kihívója közül Halász Béla 1548 szavazattal lett polgármester. A lakosság 43,47 százalékos részvétele mellett 41,1 százaléka választotta meg Halász Bélát.

A gútai önkormányzati választásokon a 8848 választópolgárból 3847 járult az urnákhoz, amelyből 3748 szavazat volt érvényes.

A három polgármesterjelölt közül Halász Béla (független) kapta a legtöbb szavazatot (1548), Horváth Árpád (Szövetség) 1437 szavazattal második lett, Kárpáty Ernő (független) 781 szavazattal az utolsó helyen végzett.

A város honlapján elérhető önkormányzati választási bizottság jegyzőkönyve szerint a 17 fős képviselő-testületbe az alábbi jelöltek kerültek a Szövetség színeiben a gútai testületbe: a legtöbb, 1308 szavazattal, Viola Miklós folytathatja képviselői munkáját. Őt követi 1121 szavazattal Horváth Árpád volt polgármester, Koczkás Beáta volt alpolgármester, 893 szavazattal, Madarász Róbert 737 szavazattal, Hájas Tamás 701 és Finta Zoltán volt hivatalvezető, 679 szavazattal jutott be. Mivel Halász Béla polgármester lett, ezért a meghúzott vonal alatt legtöbb szavazatot elérő Árgyusi Imre 570 szavazattal szintén a Szövetség színeiben folytathatja képviselői munkáját.

Halász Béla csapatából rajta kívül még ketten jutottak be a testületbe: Lengyel István 1012 és Gőgh Péter 685 szavazattal, illetve további két független jelöltet is támogattak Kürti Mónikát (758) és Kögler Zoltánt (656).

A Kárpáty Ernő polgármesterjelölt mögé betagozódó független képviselők közül Németh Iveta 896 szavazattal, Angyal Béla 738 szavazattal jutott be. Ferencz László 703, Samu István pedig 658 karikát kapott a választásokon. Kárpáty jelöltségét támogatta a Progresszív Szlovákia színeiben politizáló Forró Tibor is, aki 830 szavazattal jutott be a gútai képviselő-testületbe. Kárpáty Ernő képviselőként 715 szavazatot zsebelt be.

Halász Béla megkeresésünkre úgy vélekedett, a több éves elvégzett munkának köszönhető az az eredmény, hogy függetlenként polgármester lett – ezt értékelték a gútaiak szerinte.

„A jó kampánynak köszönhetően sikerült mozgósítani a támogatóinkat, így született az a győzelem, amiben eleitől fogva bíztunk” – fogalmazott. Halász Béla nem tart attól, hogy polgármestersége alatt a testület működését bármi akadályozná, szerinte mindenkinek az az érdeke, hogy zavartalan munka folyjon a képviselő-testületben. „Aki bekerült a testületbe, mindenki azon lesz, hogy Gútát, a várost előbbre vigye. Nem vagyok híve a bozótharcoknak, azon leszek, hogy a testület működjön” – nyilatkozta lapunknak.

A kampány idején gyakran használt kifejezése volt a B-terv, erről is kérdeztük. „A B-terv egy átfogó program, amit az elmúlt hetekben sikerült bemutatnunk a gútai lakosoknak. Lényegében a város fejlesztési programját tartalmazza, ezt követve haladunk a megvalósítása felé” – jegyezte meg.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)