Eduard Heger, Szlovákia miniszterelnöke (Fotó: Eduard Heger hivatalos Facebook-oldala)

Az Európai Bizottságnak két hét múlva konkrét javaslatot kell tennie a földgáz maximális árának meghatározására. Olyan megoldásra van szükség, amellyel nem sodorjuk veszélybe az európai piacok ellátását – jelentette ki Eduard Heger kormányfő az Európai Tanács informális prágai csúcsértekezletét követően – tájékoztatott a TASR tudósítója.

„A nyár után először találkoztak a kormányfők és elmondhatták, hogy konkrétan mire van szüksége az országuknak” – mondta Heger.

A megbeszélés alapján Heger szerint minden tagállam tisztában van vele, mennyire fontos, hogy az EB október 20-án konkrét javaslattal álljon elő a földgáz maximális árának meghatározásával kapcsolatban.

„Többen, jobban mondva mindenki egyértelműen azt hangoztatta, sürgős és elengedhetetlen az ár csökkentése. Ilyen gázárakat, amelyek meghatározzák a villanyáram árát is, nem tudnak elviselni a gazdaságaink”

– mondta Heger, hangsúlyozva, hogy a kompenzálás lehetővé tételéhez is alacsonyabb szintre kell nyomni az árakat.

Pénteken a prágai várban tartották az Európai Tanács informális csúcstalálkozóját, ez volt a soros cseh elnökség csúcsrendezvénye. Az európai vezetőket Petr Fiala cseh kormányfő fogadta, és elsősorban az ukrajnai agresszióról, az energetikai és a gazdasági helyzetről tárgyaltak.

Csütörtökön az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozóját rendezték a cseh fővárosban, melyen főleg a béke megteremtése, biztonsági és energetikai kérdések, valamint a nem uniós országokkal fenntartott gazdasági kapcsolatok kerültek terítékre.

(TASR/Felvidék.ma)