Fotó: TASR

Jelenleg több migráns érkezik Csehországból, mint Magyarországról. Roman Mikulec belügyminiszter elmondta, aktívan egyeztetni kell a problémáról a cseh féllel.

„Az úgy nem működik, hogy nem tartják be a visszafogadási egyezményt” – mondta a szerdai kabinetülés után. A miniszter hozzátette, folynak a tárgyalások Csehországgal, jövő hétre szakértői szintű megbeszélést hívtak össze. Mikulec az Európai Bizottság képviselőivel is egyeztet a kérdésről.

„Azért foglalkozunk ezekkel az ügyekkel uniós szinten, mert meg kell védenünk a schengeni külső határt. Ha ezt megoldjuk, akkor nem lesz szükség olyan belső intézkedésekre, mint amilyeneket most kellett elrendelni a határon” – mutatott rá.

Az érkező migránsok száma naponta változik – mondta. „Igyekszünk gondoskodni róluk. Nem akarnak Szlovákiában maradni, gyakran még a felajánlott segítséget sem fogadják el. Tovább akarnak menni, mindenképpen Németországba szeretnének eljutni” – közölte Mikulec.

A miniszter tájékoztatása szerint a belügyminisztérium által Jókúton kialakított központban élelmet és orvosi ellátást nyújtanak a migránsoknak.

„Filip Vagač kormánymegbízott és a belügyi tárca válságkezelési osztálya tárgyalásokat folytat a civil szektorral. Folyamatos egyeztetés folyik arról, hogy ezek a szervezetek miben tudnak segíteni” – tette hozzá.

Mikulec tájékoztatása szerint a rendőrség megerősíti a járőrözést. „Mivel ez az erőforrás korlátozott, a hadsereg segítségét kértük” ľ mondta.

A kormány szerdai döntése értelmében naponta akár 100 katona is segítheti a rendőrség munkáját.

„Közösen fognak járőrözni azokban a régiókban, ahol erre szükség van” – tette hozzá.

A tárcavezető azt egyelőre nem tudta megmondani, szükség lesz-e még több katona bevetésére. „Örülnénk, ha erre nem lenne szükség, ezért mindent megteszünk azért, hogy javuljon a helyzet a külső határokon, és enyhüljön a nyomás a magyar–szerb határon” – mondta, hozzátéve, hogy fontos szerepük van a Szerbiával és Törökországgal folytatott uniós szintű tárgyalásoknak is.

(TASR/Felvidék.ma)