Barlangistálló, jászol, szalma, szamár, ökör és pásztorok. Mária, József és a Kisded. Angyalok és az üstökös csillag. Három királyok és sok más kellék, mely az első betlehemi jelenetre emlékeztet a Szentírás szavai alapján.
Honnan ered ez a szokás, mely ma is élő?
December havában, falvakban és városokban, templomokban és tereken, de középületekben is felállítják a betlehemet, mely jelképezi az egykori eseményeket és segít átélni karácsony misztériumát, hogy az emberek szívében is helyet kapjon Jézus, aki gyermek képében jött közénk.
A betlehemes játékok ugyancsak gazdagítják a karácsonyi programokat. A betlehem felállításából és a betlehemezésből hagyomány lett az elmúlt évszázadok alatt. Eleink visszaemlékezésében is fontos szerepet kap a régi betlehemezés szokása, amikor gyermekként házról-házra jártak és előadták, elénekelték a kétezer éves történetet, belebújva egy-egy szereplő alakjába. Napjainkban is gyakorta játszák el az élő betlehemet iskolákban és közösségekben.
A történet eredete közel nyolcszáz évre tekint vissza. Mi történt 1223 karácsonyán, egy Greccio nevű itáliai városkában? „Assisi Szent Ferenc az ünnep fényének emelésére megkérte egy barátját, hogy elevenítsék fel a szent éjszaka eseményeit. Berendeztek egy barlangot, szalmával kibélelt jászlat készítettek, ökröt és szamarat hoztak és megkértek néhány pásztort, hogy vegyenek részt az alkalmi színjátékban. Szent Ferenc célja az volt, hogy a berendezett betlehemi istálló segítse az embereket, hogy jobban át tudják élni a karácsony valós eseményeit. A betlehemes annyira jól sikerült, hogy a legenda szerint egy messze földről érkezett zarándok Szent Ferenc beszéde után azt észlelte, hogy a jászolba fektetett kisbaba megelevenedik, és Jézus valóban jelen van az ünneplő sokaság körében. A betlehem állítása azóta lett hagyomány, és minden karácsonykor segít, hogy a lelkünkben is helyet készíthessünk a születendő Istengyermeknek” – olvasható a ferences rendiek krónikájában, mely tovább szövi a legendát:
„Egy másik fontos karácsonyi esemény Szent Ferenc életében olyan esztendőben történt, amikor Jézus születésének ünnepe péntekre esett. A ferences barátok egymás között arról beszélgettek, hogy Jézus szenvedésének és kereszthalálának emléknapja, vagyis a péntek felülírja az ünnepet, tehát ilyenkor is böjtölni kellene. Ferenc azonban nem értett velük egyet és így szólt: „Vétkezik, aki pénteknek nevezi ezt a napot, amelyen az isteni kisded született. Azt akarom, hogy ezen a napon még a falak is húst egyenek, s mivel ezt nem tehetik, legalább kívülről kenjük be hússal azokat.” Azt is elrendelte, hogy e napon bőséges alamizsnát adjanak a szegényeknek, és kérte a gazdákat, hogy a Jézus jászlánál hűségesen szolgáló jószágok utódai e napon dupla adag takarmányt kapjanak” – írták.
A születéstörténet igazi arcát Szent Ferenc fedezte fel számunkra. A ferences templomokban ma is különösen szépek a szentestére felállított betlehemek. Köztük kiemelkedő a pécsi ferences templom betleheme, melynek több tucat életnagyságú figuráját ferences szerzetesek faragták több mint száz évvel ezelőtt.
Ha megállunk egy-egy betlehem előtt, érdemes elgondolkodni, vajon az ünnep előkészületét jól teljesítettük-e? Vajon milyen szerepet töltünk be a születéstörténetben, kik lehetnénk mi a betlehemi figurák közül? Talán elég, ha csupán a barlangistállóra figyelünk, mely kisded képében befogadta a világ világosságát, és feltehetjük a kérdést, vajon a mi szívünkben talált-e helyet a Kisded? Számbavéve a betlehemi jelkép szereplőit, átérezve küldetésük fontosságát és szakrális üzenetét megtalálhatja ki-ki a szerepét, mely az adventi időben segített rendezettséget varázsolni az életünkben.
Álljon itt Lőrincz Sarolta Aranka, palóc krónikás verse Szent Ferenc első betleheméről, hogy vele együtt idézzük fel és éljük át az első betlehem misztériumát.
Világ világossága
Barlangistállóban sötét homály,
állatok bűzös párája körbeleng.
Ökör és szamár szalmán hevernek,
kérődzve nézik a jászlat, már üres.
Kopott, barna csuhában, botorkál
egy ember, sovány, kis teste didereg,
Égi hangokra rezdül a lelke,
miközben a téli éjfél közeleg.
A kis jászolnál remegve megáll
és szalmát rak, készít puha fekhelyet.
Sziporkázó csillagok az égen,
majd boldogan felzeng az angyalsereg.
Zizegő, sárga szalmán fénysugár,
fehér takaróban gyermek szendereg.
Karjába veszi s felujjong Ferenc:
„Óh, világ világossága, égi Szeretet!
Karjaimban ringatlak, ölellek,
mint édesanyád, a tiszta liliom.
Tiszta, szép fényed fényesíti lelkem,
és lángolva szeret téged mindenkoron!”
Forrás: Ferencesek, Magyar Kurír, Lőrincz Sarolta Aranka verse
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
