Fotó: Pixabay

Az élelmiszerek árának soha nem tapasztalt mértékű drágulása jelentősen befolyásolja a szlovákiai lakosság vásárlási szokásait. A Kruk társaság által készített felmérés szerint a háztartások csaknem fele kizárólag akciós termékeket vásárol.

A legtöbb háztartás (45 százalék) 200 és 400 euró közötti összeget költ élelemre, több mint ötödük 100–200 eurót havonta. 20 százalékuk viszont 400 eurónál is többet szán havonta erre a tételre.

Több mint egyharmaduk kénytelen beérni az alapélelmiszerekkel, 20 százalékuk gyengébb minőségű élelmiszer vásárol, mint eddig, 13 százalékuk pedig az étrend megváltoztatásával, kisebb adagok fogyasztásával és ritkább étkezéssel próbálja az ilyen jellegű kiadásait csökkenteni.

Egyesek, 7 százalék külföldön szerzi be az élelmet, ahol olcsóbb. Mindössze a háztartások 17 százalékát nem érintette eddig az élelmiszerek árának növekedése, ők ugyanúgy vásárolnak, mint korábban tették. „A leginkább rákényszerülnek a spórolásra a nyugdíjasok, a szülői szabadságon lévők és a munkanélküliek. Lényeges támogatásra az élelmezés terén, például az élelmiszerbankon keresztül azonban eddig kevés háztartás szorult“ – közölte a Kruk társaság vezérigazgatója, Jaroslava Palendalová.

A megkérdezettek közül általában többet költenek élelemre a férfiak és a 35–44 éves korosztály. Ugyancsak jelentősebb összeget szánhatnak élelmiszercikkekre az IT-, a telekommunikációs és a pénzügyi ágazatban dolgozók.

Az akciós termékeket a leginkább a munkanélküliek és a nyugdíjasok, valamint az oktatásügyben, a kultúrában, a mezőgazdaságban és az erdészeti ágazatban dolgozók választják.

„Lényegében elmondható, hogy a szlovákiai lakosság – kortól, havi jövedelemtől és a szociális helyzettől csaknem függetlenül – érzékeny az árakra és előszeretettel választja az akciós termékeket. Emellett a Lengyelországgal szomszédos régiók lakossága a szlovákiai átlagnál több mint háromszor nagyobb arányban utazik a határon túlra olcsóbb élelemért“ – tette hozzá Jaroslava Palendalová.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)