Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) folytatja a jövő évi energia- és vízdíjak jóváhagyását a legsebezhetőbb fogyasztói rétegek számára. Mindeddig több száz díjszabási határozat készült el, a munkát év végére fejezik be. Gondot okoz viszont, hogy csak az energetikai törvény módosításának időben történő alkalmazása teszi lehetővé az állam számára, hogy mérsékelje a szabályozott energiaárak jelentős, de sajnos elkerülhetetlen drágulásának hatásait.

Ha nem kerül sor a kormány rendkívüli intézkedéseinek elfogadására, sok fogyasztó, köztük a háztartások, a közintézmények, nonprofit szervezetek, lakáskezelő társaságok, vállalkozók jövőre az idei energiaárak többszörösét fizetik majd. A villanyenergia terén ez négyszeres, a földgáz esetében több mint háromszoros, a távhő esetén pedig csaknem kétszeres áremelést jelent.

„Készek vagyunk a határozatok és esetenként további rendkívüli intézkedések részleteit megvitatni az általános gazdasági érdekek tükrében. A helyzet 2023-as végleges hatása a fogyasztókra nézve tehát csak a végső ármeghatározás és a rendkívüli állami intézkedések jóváhagyása után válik ismertté, közölte az Árszabályozási Hivatal szóvivője, Radoslav Igaz.

„A hivatal jelenleg folytatja az ármeghatározást. Gondosan megvizsgáljuk a költségek indokoltságát és a szabályozás alá eső szubjektumok nyereségének arányosságát, s feltételezésünk szerint az árhatározatok zömét év végéig kiadjuk, melyek sajnos a törvényes kereteknek megfelelően figyelembe veszik az energiapiac árainak rendkívüli emelkedését.

Ezek mértéke miatt üdvözöljük az energetikai és az árszabályozási törvény nemrég jóváhagyott módosítását, mely hatékony eszközöket teremt a kormány számára a szabályozott energiaárak jelentős drágulásának mérséklésére. Mindehhez természetesen szükséges, hogy ezek az eszközök célzottan és időben érvényesüljenek az érintett fogyasztók számára 2023. január elsejéig“ – fejtette ki az Árszabályozási Hivatal elnöke, Andrej Juris.

Magyarán, ha ez a túlélésével elfoglalt kormány nem lép időben, arra mindannyian keményen ráfizetünk.

(SITA / NZS,Felvidék.ma)