Martin Klus (Kép: TASR)

Martin Klus független parlamenti képviselő tagsága megszüntetését kéri az SaS-ben, ezt a közösségi hálón jelentette be azt követően, hogy a párt rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte a kormány leváltására. Klus október végén már kilépett az SaS-frakcióból és lemondott a párt alelnöki posztjáról. Nyolc évig működött együtt a párttal, három évig volt a tagja.

Klus kijelentette, érti, hogy ellenzéki pártként az SaS-nek nincs túl sok lehetősége, de a kormány megbuktatásának következményeit kell mérlegelni.

„Nem politikusként, hanem politológusként mondom, hogy végül a Smer-SD és a Hlas-SD diadalmas visszatérését tartom valószínűnek. Pontosan úgy, mint a 2012-es előrehozott választáson. Csak most megeshet, hogy alkotmányos többséggel térnek vissza”

– véli Klus.

Hozzátette, 2012-höz hasonlóan az SaS most is nehezen jutna be a parlamentbe. „Éppen ezért eléggé csodálkozom, hogy hajlandók ekkora kockázatot vállalni. Ezzel nem tudok azonosulni, ezért az elkövetkező napokban kérni fogom a párttagságom megszüntetését” – tette hozzá.

Klus a 2020-as választást követően külügyi államtitkár lett, az SaS kormányból való távozását követően tért vissza a parlamentbe. A frakcióból való kilépését azzal indokolta, hogy eltérően ítéli meg az ország helyzetét és az előrehozott választások kérdését, mint az SaS képviselői klubja.

(TASR/Felvidék.ma)