(Fotó: pravda.sk)

30 év elteltével Szlovákia a fejlett, sikeres demokratikus országok közé tartozik – jelentette ki Ján Budaj (OĽaNO) megbízott környezetvédelmi miniszter.

„Csehország és Szlovákia szétválásakor egyetlen csepp vér sem folyt” – emelte ki a TASR hírügynökségnek a miniszter.

Hozzátette, kevés példa van ilyen békés szétválásra a történelemben. „Annak ellenére, hogy véget ért a közös államban való együttélésünk, Szlovákia és Csehország továbbra is nagyon közel áll egymáshoz, a legközelebbi partnerek vagyunk” – tette hozzá.

Budaj szerint a csehek és a szlovákok közös állama arra a történelmi hazugságra épült, hogy tulajdonképpen egy nemzetről van szó, holott más-más fejlődésen mentek keresztül.

„A szétváláshoz nagy mértékben hozzájárult a totalitárius időszak erős hatalmi centralizációja is, ami a szlovák fél számára nehezen volt elfogadható” – jegyezte meg Budaj. Mindemellett a szétváltást elsősorban az akkori kormányzati garnitúrák politikai döntésének tartja.

(tasr/Felvidék.ma)