A Világbank adatai szerint világszerte minden egyes COVID-19 haláleset egy gyermeket érint, szülője vagy más felnőtt gondozója elvesztésével. Magyarországon a járvány miatt elárvult gyermekek száma ma már meghaladja az ezerötszázat, számuk pedig továbbra is növekszik – tudtuk meg Herczegh Anitától, a Regőczi Alapítvány alapítójától, kuratóriumi elnökétől, mely alapítvány idén decemberben megkapta a Szellemi Honvédő díjat.
Mint ismert, 2021 áprilisában az akkori köztársasági elnök, Áder János és felesége, Herczegh Anita a koronavírus miatt árván maradt gyermekeket segítő alapítványt hoztak létre, amely segítséget igyekszik nyújtani az árváknak. „Több mint másfél éve hoztuk létre az alapítványt, melynek indulásakor nagyságrendileg 400–500 érintett gyermekről tudtunk, az ő gondjaikon szerettünk volna enyhíteni. Hamar kiderült, hogy fájón magasabb azok száma, akik a közösség figyelmére, segítségére szorulnak. Ma már 1500-nál is több támogatottunk van. Sajnálatos tény, hogy ez a szám a mai napig emelkedik” – fogalmazott Herczegh Anita, akitől megtudtuk, a Regőczi István Alapítvány működésének első évében egyszeri gyorssegélyt állapítottak meg és utaltak át a családoknak, hiszen a halálesetet követően ez volt a legcélravezetőbb és leghasznosabb, mivel nagyon sokszor a családfenntartót veszítették el a gyermekek.
Az alapítvány célja, hogy személyre szabottan gondoskodjon, támogassa az érintetteket, ami azt jelenti, hogy amennyire lehetséges, felmérik a családok anyagi hátterét, jövedelmét, hogy milyen körülmények között élnek.
„Igyekszünk igazságosan elosztani a gyermekeknek szánt támogatást” – magyarázta Herczegh Anita, hozzátéve, több tucat családdal személyesen is találkozott. A családok anyagi helyzetétől függően vannak olyan családok, akik havi, rendszeres támogatásban részesülnek, ám itt is két különböző kategória van jövedelemtől függően – tudtuk meg. „Évente háromszori támogatás (nyári szünet, iskolakezdés és karácsony előtt) azonban minden támogatottunknak jár, életkörülményektől függetlenül” – jegyezte meg.
Arra a kérdésünkre, hogy a személyes találkozások során melyik élethelyzet érintette meg legjobban, Herczegh Anita úgy felelt, sokat tudna kiemelni, ám nehéz összehasonlítani őket, mert mindegyik másért különlegesen súlyos eset. „Van olyan édesapa, aki a hetedik gyermekükkel várandós feleségét veszítette el. A kisbabát az orvosok megmentették, az édesanyát nem tudták – így most hét gyermekről kell egyetlen szülőnek gondoskodnia” – mondta, hozzáfűzve, az édesapát a lakóközösség és a munkatársai is segítették.
„Van olyan fiatalember, aki az érettségi vizsgái előtt egy hónappal veszítette el az édesanyját, édesapja pedig korábban meghalt már. Úgy érettségizett, hogy sem testvére, sem szülei, nagyszülei nincsenek, egymaga van a világban. Mégis derekasan helytállt, ma már egyetemista. Talán az egyik legszívszorítóbb annak a hatéves kisfiúnak az esete, aki az édesanyjával nagyon rossz körülmények között élt egy lakókocsiban. Az apa soha nem vett tudomást a gyerekéről, semmilyen módon nem támogatta. Az édesanya elhunyt koronavírus-fertőzésben. És ezt a kisfiút most a hetvenes éveikben járó, sokféle betegséggel küzdő nagyszülők nevelik. Nagyon szerény körülmények között próbálnak testi-lelki fejlődésre alkalmas, érzelmi és fizikai értelemben is meleg és biztonságos otthont biztosítani neki. Náluk voltam személyesen, a saját szememmel láttam, milyen hatalmas szeretettel veszik körül a kisfiút. De egy komfort nélküli, téliesített hétvégi házban élnek” – mesélte megrendülten.
A tragikus sorsok közül megrázó volt még annak a négy testvérnek a történetét hallani, akik sok évvel ezelőtt betegség miatt elveszítették az édesanyjukat, majd két évvel később az édesapjukat. A járvány miatt pedig a gyámul kirendelt nagyszülőket veszítették el, jelenleg a nagynéni gondoskodik róluk. A legnagyobb gyermek most lett egyetemista, tette hozzá, megjegyezve,
az alapítvány nem engedi el a felnőtt korba lépő árvák kezét sem, hiszen a hosszú távú, személyre szóló támogatás azt is jelenti, hogy az egyetemistákat is támogatják, amíg be nem fejezik a tanulmányaikat.
Óriási, évtizedekre szóló vállalás ez, hiszen a most még csecsemő korú koronavírus-árvákat akár huszonéves korukig szeretnék támogatni, amíg szakmát, diplomát nem szereznek.
Megjegyezte, ezek a családok, gyermekek annyi tragédiát átéltek már fiatal koruk során, ami több életre is sok lenne. „Sokszor felteszem magamnak a kérdést, vajon nekem lenne-e ennyi lelki erőm, bírnék-e cipelni ilyen terheket, vagy összeroppannék a súlyuk alatt” – vallotta meg őszintén. „Csak tanulni lehet tőlük: kitartást, élni akarást, küzdeni tudást” – szögezte le.
A családokkal való beszélgetések során megtapasztalta, az erős istenhit nagyon sokat jelent – „nagyon erős kapaszkodó”.
„Hasonlóan fontos az összetartó család. Vagy a szélesebb értelemben vett hátország: a közösség, amely odafigyelést, támogatást ad. Számtalan felemelő történettel találkozom, amikor barátok, munkatársak, osztálytársak, szomszédok fognak össze és nyújtanak ezzel sokszor az anyagi, fizikai segítségnél is többet jelentő, lelki támaszt. Az érzést, hogy nincsenek egyedül a gondjaikkal” – húzta alá. „Annyi drámát, tragédiát átéltek ezek a gyermekek, amit ép ésszel felfogni sem lehet. A már említett négy testvér közül a legnagyobbal pár napja találkoztam, beszélgettem. Az foglalkoztatja, hogyan fogja egyszer meghálálni a sok jót, amit az emberektől kapott. Nem roppant össze, nem esett kétségbe, nem panaszkodik, hanem hálás az életnek, amiért őt ennyien segítették. Egyszerre megrendítő és gyönyörű tapasztalat ilyesmit hallani egy 19 évestől” – fogalmazott Herczegh Anita.
A Regőczi Alapítvány létrehozása óta eltelt időben az árvák száma sajnos emelkedett.„A feladat tehát legalább háromszor akkora, mint elsőre gondoltuk. Ez csak megerősít bennünket abban, hogy jó és fontos döntést hoztunk, amikor útjára indítottunk egy alapítványt, amely teljes egészében ennek a hatalmas és hosszú távú közösségi küldetésnek szenteli a munkáját” – jelentette ki. Folyamatosan keresik a támogatókat, hiszen ahogy Herczegh Anita fogalmaz, a koronavírus-árvák még itt vannak nagyon sokáig közöttünk.
Az alapítvány névadójáról elmondta, olyan nevet szerettek volna találni, ami jól megkülönböztethető az eddig alapítványoktól, egyúttal kifejezi célkitűzéseiket.
„Regőczi István atya példakép számunkra” – fogalmazott, hozzátéve, személyesen is találkozott néhány alkalommal a katolikus pappal.
„Ő már fiatal korától azért dolgozott, hogy a rászorulókon, bajbajutottakon segítsen. A háború alatt és után az utcán csellengő gyermekeket gyűjtötte maga köré, akik elveszítették szüleiket, és senki sem gondoskodott róluk – fedelet adott a fejük fölé, ellátta őket élelemmel, és vallásos nevelésben részesítette őket”.
„A mi munkánk nem ugyanez, hiszen a mi árváink, félárváink – ha sokszor töredékesben is, de – családban, családi gondoskodásban élnek. Regőczi atya munkájával, életével mégis példakép és útmutató számunkra. Olvastam a könyvét, az Isten vándorát. Egy antikváriumban pedig sikerült egy dedikált példányra szert tennünk, amelyben ez áll: »Szeretettel, Regőczi István«. Kicsit olyan érzés volt, mintha ezzel a megtalált bejegyzéssel jóváhagyta volna a névválasztásunkat” – mesélte Herczegh Anita.
Beszélgetésünk során mesélt még a Regőczi Alapítvány támogatóiról is, akik nélkül működni sem tudnának. „Van olyan nyugdíjas, aki minden hónapban küld nekünk ezer forintot, mert fontosnak érzi, hogy a gyerekeket támogassa. Van, aki a munkahelyétől kapott jubileumi jutalmát bízta ránk. És volt olyan, aki az örökségét” – sorolta. Herczegh Anita arról is beszélt, hogy aki konkrét pénzösszeggel nem tudja segíteni az alapítványt, az is megtalálja a módját, hogy segítsen.„Akadt olyan vállalkozó, aki abban segít, hogy fuvarozza a gyerekeket. Vagy tárgyakat küldenek ajándékként, játékokat, könyveket az alapítványnak – rajtunk keresztül a gyerekeknek. A támogatóinkról legtöbbször nem tudunk semmit, csak egy számlaszámot, egy nevet. Sokszor meg sem tudjuk köszönni nekik. Ők nem tapasztalhatják meg azt a hálás mosolyt, amit a támogatásuk előidéz, nem olvashatják a hálálkodó e-maileket, köszönőleveleket, nem részesednek a kitüntetések öröméből. Ők csak adnak és segítenek. De fontos leszögezni, nélkülük a Regőczi Alapítvány sem tudna működni” – fogalmazott.
Herczegh Anita arról is beszélt, mennyire fontos az egymás iránti figyelem, a közvetlen környezetünkben élő iránti segítésnyújtás.
„Sokféleképpen lehet segíteni, és nemcsak a Regőczi Alapítvány révén. Nagyon sok rászoruló lehet akár a közvetlen környezetünkben, akiért már egy jó szóval, egy kis odafigyeléssel, felajánlott beszélgetéssel is rengeteget tehetünk. Csak annyit tudok javasolni mindenkinek: járjanak nyitott szemmel és nyitott szívvel” – üzente olvasóinknak karácsony közeledtével.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
