Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és a Regőczi Alapítvány vette át a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Szellemi honvédő díját december 8-án, Budapesten.

A Szellemi Honvédő díjakat 2016 óta minden évben átadják a szellemi honvédők javaslata, valamint a kuratórium döntése alapján

olyan személyeknek, illetve szervezeteknek, akik kiemelkedő munkát végeznek a nemzeti érdekek védelme, érvényesítése érdekben.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke megköszönte a díjazottak áldásos és támogató tevékenységét, hangsúlyozva, hogy a CÖF–CÖKA 2009-től egészen napjainkig a civilek véleményét közvetíti Magyarország és Európa felé is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), miután átvette a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Szellemi Honvédő díját a Novotel Budapest Congress Center Bartók termében 2022. december 8-án. Mellette Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke (b) és Fricz Tamás, a CÖF-CÖKA kurátora. MTI/Kovács Attila

Szijjártó Pétert Fricz Tamás, a CÖF–CÖKA kurátora méltatta. Kiemelve, hogy Szijjártó Péter a tárgyalásai során szellemi honvédőként védi Magyarország érdekeit, bátran, határozottan és megalkuvás nélkül. A külgazdasági és külügyminiszter köszönőbeszédében úgy vélekedett, hogy jelen helyzetben a kormánynak nem lehet fontosabb dolga, mint még keményebben dolgozni az ukrajnai háború diplomáciai rendezése érdekében.

„Aki feladja a béke iránti erőfeszítéseket, az a történelem rossz oldalára fog kerülni. Ugyanúgy ki kell tartanunk most a béke mellett, ahogy kitartottunk a kerítés mellett, az oltás mellett, a magyar munkahelyek megvédése mellett. Azokért is mind támadtak minket, de aztán a végén mindig kiderült, hogy nekünk volt igazunk.”

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke átveszi a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Szellemi Honvédő díját Csizmadia Lászlótól, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnökétől. MTI/Kovács Attila

Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét dr. Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár méltatta, aki úgy fogalmazott: „Olyan vezetője ő a kárpátaljai magyarságnak, aki ebben a nehéz időben fizikailag és lelkileg is közel maradt az övéihez, személyesen ismeri őket és gondja van rájuk. Neve olyan fogalom Kárpátalján – sőt, díjai és életútja fényében az egész magyarság számára –, ami köré a minőség, a küzdés, a terv és annak megvalósítása párosul.”

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője. MTI/Kovács Attila

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, ügyvéd, egyetemi tanár a díj átvételét követően arról beszélt, hogy a CÖF-ben végzett 10 éves tevékenysége során családot, szakmai hátteret és elismerést kapott.

Herczegh Anita, Áder János korábbi köztársasági elnök felesége, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumának elnöke. Mellette Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára (b) és Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke. MTI/Kovács Attila

Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke köszönőbeszédében a díj kapcsán rámutatott, hogy a szolidaritás közösségépítő és megtartó erejének az elismeréseként értékeli. Szólt a Covid-árvákhoz kötődő történetekről, valamint a személyes, gyermeki sorsokról, melyek megérintőek, és igazolják az alapítvány működésének szükségességét. A beérkező támogatásokkal összefüggésben elmondta, hogy a legkisebb és a legnagyobb összegű felajánlásokkal 1500 gyermek életét támogatják.

A díjátadó résztvevői megkapták az Összefogunk című kötetet, amely 244 oldalon, 15 szerző közreműködésével, mintegy száz fényképpel mutatja be a CÖF-CÖKA 2009-es alapítása óta folytatott tevékenységét.

Az ünnepi eseményen a Felvidékről jelen voltak a Szövetség a Közös Célokért társulás képviseletében Hideghéthy Andrea ügyvezető igazgató és munkatársai.

MTI/Facebook/Felvidék.ma