(Fotó: Felvidék.ma, archív)

A Duray Miklós távozásáról szóló hírt megosztottam a Facebook-oldalamon és villámposta levélben is szétküldtem. Néhány választ megszerkesztve most közzéteszek.

Nagy Sándor (Debrecen):„Több mint szomorú! Egy nagyszerű magyar emberrel lettünk szegényebbek!”

Kövesdi Szabó Mária, kassai színművész szinte felsikoltott:„Istenem. Drága Miklós! Nyugodj békében.”

Gy. Lovassy Klára nyug. múzeumigazgató (Magyar Építőipari Múzeum, Veszprém):„Nagy vesztesége a Felvidék magyarságának!”

Muzsnay Árpád, művelődésszervező: „Nyugodjon békében! Kitűnő ember, jó politikus volt… Több alkalommal is köszönthettem a Partiumban.”

Fábián Edit, egykor a Csemadok rozsnyói mindenese: „Személyében a Felvidék legnagyobb stratégáját veszítettük el!”

Csillag Ádám, Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező, producer: „1990-ben készítettem vele, róla dokumentumfilmet a Magyar Televíziónak. Valószínűleg az elsőt. A jobbak közé tartozott.” Csillagról tudnunk kell, hogy első dokumentumfilmje, a nagy port kavart „Dunaszaurusz”-ban (1984–1988), mely a bős–nagymarosi vízlépcső történetét követte nyomon, megszólaltatta az elhallgattatott tudósokat és az illegalitásban szervezkedő környezetvédőket. A filmet azonnal betiltották!

Jeszenszky Géza, egykori külügyminiszter hozzám intézett leveléből idézek: „Számomra különösen szomorú hír Duray Miklós halála. A Trianon orvoslásáról írt könyvemben 13 helyen szerepel a neve. Az 1969. március 15-én a ligetfalui Petőfi-szobornál elmondott beszéde alapján kerestem őt meg. Rövidesen személyes és politikai barátok lettünk. Síztünk együtt Vratnán, konspiráltunk a csehszlovákiai magyarok jogainak védelméről a havas tátrai erdőkben találkozva, majd a Kis-Kárpátokban, építettük együtt a Jogvédő Bizottság budapesti összekötője, Törzsök Erikáék házát Budapesten.

Perei és bebörtönzése idejében több módon segítettem, győzködtem Janics Kálmánt Miklós igazáról, majd közreműködtem egyéves amerikai ösztöndíja megszerzésében.

Kapcsolatunk a rendszerváltozás után hivatalossá is vált. Miklós az ellenzéki hős szerepére született, nem volt a kompromisszumok embere. Ezért nem lett belőle az, amire 1990-ben számítottunk: Esterházy utóda, a csehszlovákiai magyarság elsőszámú vezetője.

Csehszlovákia szétválása komoly dilemmák elé állította a magyar politikusokat. A magyar kormány magatartását döntő mértékben a szlovákiai magyarok akarata, magatartása határozta meg. Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kinyilatkoztatta, hogy a szlovákiai magyarság is önrendelkezési jogot, területi autonómiát követel. A Magyar Polgári Párt erről nem nyilatkozott. Duray Miklós, az Együttélés elnöke, 1992 második felében miniszteri dolgozószobámban négyszemközt kifejtette, hogy a felvilágosultabban gondolkodó csehek mérséklő befolyásának megszűnésével átmenetileg romolhat a szlovákiai magyarság helyzete, de a későbbiekben a jóval kisebb országban, arányukat tekintve nagyobb súlyt képezve, a magyarok sikeresebben védhetik meg érdekeiket és vívhatják ki a területi autonómiát. Más elképzelést nem hozott szóba.

Miklós radikalizmusa számlájára írom az Antall miniszterelnöknek 1993.  november 25-én (Tőkés Lászlóval és Ágoston Andrással együtt) írt levelét, ebben bírálta a magyar kormány úgymond  csöndes, a szomszédos országok vezetőivel folytatott türelmes párbeszéd-politikáját és a nemzeti kisebbségek ügyében a nyugati demokráciák megnyerésére irányuló lépéseit.  (l. kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben. Budapest: Osiris, 2016. 248-250., illetve 332-333. o.)

A következő két évtizedben hébe-hóba találkoztunk, de a régi, a közös küzdelmeken alapuló barátságunk nem tért vissza.

Duray Miklóssal a rendszerváltoztató nemzedék újabb oszlopa dőlt ki. Én a régi eszmékre és célokra emlékezve gyászolom régi barátomat és harcostársamat, őrzöm emlékét. Nyugtalan szelleme nyugodjék békében! Miklós, sit tibi terra levis!” (Legyen a föld neked könnyű!)

Az előbb említett Törzsök Erika, Miklós budapesti munkatársa 1989 előtt, aki a rendszerváltás után a Határon Túli Magyarok Hivatala élén is állt, emlékeztetett, hogy amikor letartóztatták, Budapesten megalakult a Duray Bizottság, mely szabadlábra helyezését tűzte ki célul 1985 júliusában. Amit végül sikerült elérni.

Gubcsi Lajos a következőket írta villámpostalevelében: „Elment a nagy harcos: Duray Miklós, a felvidéki magyarság lelki s közéleti szószólója, író. Népe ismerője szerte a Kárpát-medencében. 77 évének minden percében hazája hű fia volt. A Magyar Művészetért Díjjal köszöntük meg munkásságát 2002-ben.”

Békássy Csaba (Bp.) „Nagyon nagy tragédia: mint geológus is, mint közösségi ember is! Sajnos, csak egy találkozásom-beszélgetésem volt Vele.”

Reiter Zoltán, színész (Gárdonyi Géza Színház, Eger):„Nagy ember volt, sokat tett a felvidéki magyarokért!

Cs. Tóth Erzsébet, színész: „Sokat köszönhetünk neki!”

Juhász Eszter (Komáromi Jókai Színház): „Hatalmas veszteség! Nagyon, nagyon sajnálom.”

A losonci születésű Milan Litavský, aki Kassán él, a következőket írta: „Škoda dobrého chalana. V r. 1945 sa v Lučenci rodili dobrí chalani.” (Kár a jó fiúért. 1945-ben Losoncon jó srácok születtek.)

Molnár Éva (Bohémia Baráti Kör, Bp.) „Megrendültünk, akik ismerték a Bohemiából. Mintha egy korszak múlt volna el…”

Igen. Egy korszak véget ért!

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)