Illusztráció: Pixabay.com

Ahogy a világ nemzetei is egy új űrverseny hajnalát élik meg, az Európai Űrügynökség (ESA) tagállamainak diákjai számára is egy hatalmas lehetőség adatott meg. Szokás szerint megrendezésre kerül idén is a European CanSat Competition névre hallgató, természettudományos készségeket fejlesztő verseny középiskolás diákok számára, ahol a 3–6 fős csapatok feladata egy működő „műhold” megtervezése és megépítése lesz.

Bár az első versenyt 2010-ben szervezték, Szlovákiából csak idén lehetett először jelentkezni, ugyanis csak most ősszel vált véglegessé, hogy társult államként (associate state) lesz jelen az ESA tagországai között a jövőben. Látva a lehetőséget, gyorsan összegyűjtöttem a gimiből a legjobb embereket a feladatra, és munkához láttunk. A felkészítőnk Hevesi Anikó fizika szakos tanárnő.

A regisztráció novemberben zárult le, azonban ez a folyamat is eltérő volt az egyes ESA- államokban. Az olyan országokban, ahol van nemzeti forduló, a csapatoknak először ott kell teljesíteniük. Nekünk (mivel Szlovákiában nem került megrendezésre nemzeti forduló) egyenesen az űrügynökségnek kellett egy részletes angol nyelvű tervezetet benyújtanunk a projektünkről, amiben bemutattuk a csapatot, és az általunk elképzelt CanSat műholdat. Az angol megnevezésből eredően a szerkezetnek egy üdítősdoboz méreteibe kell beleférnie.

December közepén érkezett a jó hír, miszerint az ESA szakértőkből összeállított bizottsága zöld utat adott a projektünknek, így a Selye gimi Team GHSat névre hallgató csapatát jelölték Szlovákia képviseletére. A hír hallatán elképzelhetetlenül boldogok lettünk, de egyben tudatosítottuk, hogy komoly munka vár ránk, hiszen a csapat tagjainak nagy része idén fog érettségizni is, így majd az időbeosztás mesterségét is el kell sajátítanunk.

A Team GHSat tagjai és feladatkörei:
Szabó Bence – csapatvezető, PR- és kommunikáció, tervezés
Molnár Ferenc – szoftverfejlesztés és tesztelés
Doncs Zsombor – szoftverfejlesztés és tesztelés
Ferenczi Bence – adatelemzés
Juhász Barnabás – 3D tervezés és összeszerelés
Dóczé Dávid – ejtőernyő-tervezés, rendszerek strukturális tesztelése

Az ESA által nyújtott alkatrészek már megérkeztek Hollandiából, a következő lépés a projektünkben a tudományos program összeállítása lesz, valamint január első felében egy videóbeszélgetés keretében kell bemutatni az űrügynökség képviselőinek a terveinket.

A fejlesztést a lehető legszélesebb körben meg szeretnénk osztani a nyilvánosság előtt, így különféle közösségi médiaoldalakon is jelen vagyunk (Facebook, Instagram, Twitter), valamint a következő napokban a www.teamghsat.com oldal is elérhetővé válik, ahol magyar, angol és szlovák nyelven is bemutatjuk a CanSat-projektünket.

A projektünket szerencsére több helyről is támogatják. Az iskolánk mellett működő Király Püspök Alapítvány nyújt pénzügyi támogatást a szükséges alkatrészek beszerzéséhez. Emellett a Szlovák Űrkutatási Szervezet (Slovenská organizácia pre vesmírne aktivity) is támogatásáról biztosította csapatunkat.

(A Selye János Gimnázium sajtóközleménye)