2023-ban a magyar kultúra napja területi emlékünnepsége a Kassa-környéki járásban a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya, a Csemadok Szepsi és Buzitai Alapszervezete, a Szepsi Városi Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Buzitai Községi Hivatal és Önkormányzat közös szervezésében került sor, két helyszínen, Szepsiben és Buzitán. A kétnapos rendezvény a magyar himnusz keletkezésének 200. évfordulója alkalmából került megrendezésre.

A rendezvény fővédnöke Petneházy Attila volt országgyűlési képviselő, színművész volt. Ünnepi beszédet mondott Petneházy Attila és Szilágyi Adriana, a Szepsi Városi Művelődési Központ igazgatója, Krušinský Norbert, Szepsi város alpolgármestere pedig köszöntötte a jelenlevőket. Az ünnepi est házigazdája és műsorvezetője Mihályi Molnár László, a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmányának alelnöke volt.

Az emlékünnepség első napján, Szepsiben a felújított városi művelődési központ nagytermében, 2023. január 27-én, kultúrműsor keretében került sor a Csemadok Magyar Helytállásért Torna-Abaújban Díjak átadására is. Az idén a díjat átvette: Horváth István Bódvavendégiből, Köböl Zoltán Péderből és Kázsmér László in memoriam Jászóról, valamint Tömöry Márta Budapestről és Szász Zsolt Balmazújvárosból. A díjat a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmány Elnöksége évente két-két Csemadok-tagnak ítéli oda a magyar kultúra ápolásáért, közkinccsé tételéért, az egész régió magyar nemzeti közösségének kulturális, szellemi gyarapításáért és megmaradásáért.

Az idén a sors úgy hozta, hogy öten is átvehették a Magyar Helytállásért-díjat.

Kázsmér László, a jászói alapszervezet elnöke, aki hosszú éveken át volt az alapszervezet elnöke, a múlt év őszén elhunyt, a díjat in memoriam a felesége vette át. Tömöry Márta és Szász Zsolt a nemzetközi betlehemes találkozók elindításáért és szervezéséért, az anyaországon kívüli magyar településeken működő magyar és nemzetiségi hagyományőrző csoportok felkarolásáért és a magyar szakrális téli ünnepköri hagyomány ápolásáért kapták a díjat. A Bódva-völgye régió betlehemes csoportjai évente rendszeresen részt vesznek a kitüntetettek által elindított nemzetközi betlehemes találkozókon Debrecenben és Budapesten.

A Csemadok Országos Elnöksége a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmány Elnöksége javaslatára Demko Máriának a Csemadok Közművelődési Díjat adományozta 2023-ban, a magyar kultúra ápolásáért, közkinccsé tételéért, Nagyida község, de az egész régió magyar nemzeti közösségének kulturális, szellemi gyarapításáért és megmaradásáért. Demko Mária, a Csemadok Nagyidai Hagyományőrző Csoport vezetője betegsége miatt nem tudott részt venni Galántán a Csemadok országos emlékünnepségén, ezért a díjat családja körében a területi emlékünnepségen vette át.

A műsorban közreműködtek a Bódva-völgyében működő legjobb népdalénekesek, népmesemondók, versmondók, a magyar iskolák tanulói, a Bódvavendégi Hagyományőrző Csoport, a Péderi Vegyeskar, a Nagyidai Csemadok Hagyományőrző Csoport, a Restei Éneklőcsoport, a jánoki Napsugár Éneklőcsoport és a betlehemes csoportok Tornagörgőről, Bódvavendégiből, Jánokról, Tornaújfaluról, Tornáról, Restéről és a magyarországi Füzérből.

„Kultúránk valóban tündöklő sokszínűsége mutatkozik meg az évezredes egységben. A határon túli területek magyarsága az eltelt száz év során hittel végzett munkája eredményeként jelentős mértékben járult hozzá az egyetemes magyar művészet és kultúra gazdagításához.”

– mondta ünnepi beszédében Petneházy Attila.

„Összezsugorodott ugyan az ország, ám a lélek egy és oszthatatlan, a nemzet lelkét átható szellemiség nem feldarabolható. A szentjeink által is vállalt dacot és hitet igazolja az, hogy még most is, ma is, 1100 esztendő múltán is ez a hittel és szeretettel megőrzött nyelv itt még mindig ennek a sorsüldözött, de mindig talpra álló népnek a közös titka, éltető forrása, megtartó ereje.  És miközben a környező népek már a behódolás és önfeladás útjára léptek, ránk a kultúrnépek újra Európa mentsváraként tekinthetnek. Örökségünk ez és birtoklevelünk! Miért tagadnánk meg azokat, akiktől kaptuk? Mert nem a hitvallásba, hanem a hitetlenségbe és jellemtelenségbe lehet belepusztulni.”

– hangsúlyozta zárszavában Mihályi Molnár László műsorvezető.

A területi emlékünnepség befejezése után a városi művelődési központ jóvoltából szeretetasztal várta a kitüntetetteket, a fellépőket és a meghívott vendégeket. A Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont éttermében pedig a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya jóvoltából szintén szeretetasztal várta a betlehemeseket, valamint sor került egy rövid szakmai tanácskozásra is Tömöry Márta, Szász Zsolt és Jókai Mária, felvidéki néprajzkutató vezetésével.

A területi emlékünnepség a Szózat közös eléneklésével kezdődött és a magyar himnusz, nemzeti imánk közös eléneklésével zárult.

A szerző felvételei ITT láthatók. 

Az emlékünnepség második napján, Buzitán, 2023. január 28-án az emlékünnepség folytatódott. A felújított kultúrház nagytermében fellépett a több mint négy évtizede alakult, Kossuth-díjas magyarországi Kormorán zenekar, Koltay Gergely vezetésével. A zenekar frontembere a gútai származású Vadkerti Imre. A koncert előtt Bubenko György, a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmányának elnöke üdvözölte a Kormorán zenekar tagjait, Mohňanský József, Buzita község polgármestere pedig köszöntötte a jelenlevőket. A vacsora után sor került egy borkóstolóra is a Szepsiben működő Bonum Vínum borkereskedés jóvoltából Dobos Zoltán vezetésével.

A koncerten többek között elhangzottak a következő dalok: Hazádban nem lehetsz idegen, Egyedül a világ tengerében, Magyar rapszódia, Három harang, Házi áldás, Csillagok, A kimondhatatlan, Ki szívét osztja szét, Gyere velem, Isten ujja megérintett, Nemzeti dal, Ha meghalok, Adjon az Isten, Fehér fény, Viharban, Menni kell, Kell még egy szó.

A területi emlékünnepség Buzitán is a nemzeti imánk közös eléneklésével zárult.

(Zborai Imre, a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmányának titkára)