Fotó: Pixabay

Az MH Hőszolgáltató Holding, melyhez a hat legnagyobb állami hőszolgáltató is tartozik, idén még rosszabb kilátásokkal számol. Vezérigazgatója, Marcel Vrátný a SITA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, az energiaválság súlyosan érinti életünk minden területét és az egész gazdaságot.

„Az elkövetkező években hozzá kell szoknunk a magasabb energiaárakhoz és takarékossági intézkedésekhez kell folyamodnunk a fogyasztás csökkentése érdekében, valamint korszerűsítenünk kell gyártási folyamatainkat“ – mondta Vrátný.

A távfűtési ágazatban a fűtőanyagbázis diverzifikációjára törekednek majd.
„Enyhíteni kívánjuk a fűtőanyagárakkal kapcsolatos kockázatokat. A hulladékhőt fokozottabban hasznosítjuk mindenütt, ahol csak lehet“ – tette hozzá, megjegyezve, bízik abban, hogy a helyzet fokozatosan stabilizálódik.

Szerinte minden attól függ majd, milyen mértékben sikerül Európában megvalósítani a diverzifikációt a földgázellátás kapcsán. Ez további kapacitások kiépítését jelenti az LNG-terminálok területén, továbbá a szükséges infrastruktúra kiépítését, valamint a cseppfolyósított földgázszállítmányok kellő mértékben való biztosítását.

„A megújuló energiaforrások nagyobb mértékben történő kihasználása ebben a helyzetben minden bizonnyal segítséget jelent. Okosan kell azonban eljárnunk, hogy ne vágjuk el magunkat meglévő forrásainktól, főleg az elektromos energia terén, mert a jövőben szükségünk lehet ezekre a kapacitásokra. Az elektromos energia és a hő együttes előállításán alapuló hőszolgáltatás, ahol nagy hatékonysággal használjuk ki az elsődleges forrásokat, fontos szerepet játszhatnak az energiaszolgáltatás stabilizálásában“ – hangsúlyozta.

Az MH Hőszolgáltató Holding, mely pozsonyi, nagyszombati, túrócszentmártoni, zsolnai, zólyomi és kassai hőszolgáltatókat foglal magába, a tavalyi évre 319 millió eurós bevétellel számol, ami évközi összevetésben 72 millió eurós növekedést jelent, várt gazdasági eredménye pedig az adózás után 50 millió euró. Idén nem egész 34,5 millió euró értékben tervez beruházásokat, ebből közel 30 millió eurót felújításokra a többit pedig fejlesztésekre szán.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)