Müller Mihály, Mike Friderika és Mészáros Zoltán (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)

Veszprém és a Bakony-Balaton régió az idén Európa Kulturális Fővárosa lett. Az Európai Unió egyre inkább megadja a lehetőséget a kisebb települések számára is nagyszabású bemutatkozásokra, kulturális, gasztronómiai, turisztikai értékeik bemutatására. Magyarország pedig köztudott, hogy mindezekben bővelkedik.

Veszprém még 2018-ban elnyerte az Európai Unió Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatóságától a címet, és rögtön megkezdte a szervezésen túl a környék településeinek a bevonását is a rendezvénysorozatba.

A harminc évvel ezelőtt Melina Mercouri görög színésznő és kulturális miniszter javaslatára létrehozott kezdeményezés a címet és a rendezés jogát elnyert településeknek és térségeknek hosszú távon is hasznukra válik, hiszen a bemutatkozáson kívül kapcsolatok beindítását, azok bővítését és a jó hírnév erősítését is szolgálja.

Venyercsan Pál (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)

Pozsonyban, a Liszt Intézetben mutatkoztak be a szervezők, ismertették a sokrétű programokat. Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatójának köszöntője és bevezetője után Balogh Csaba Magyarország szlovákiai nagykövete beszédében elmondta, hogy

a rendezvénysorozat felmutatja a térség kulturális sokszínűségét, és ugyanakkor hozzájárul ahhoz is, hogy kölcsönösen jobban megismerjük és elfogadjuk egymást, a két egymás mellett élő nemzet.

Általa kaput nyithatunk egymás felé és a szomszédok többek lehetnek, mint szomszéd, ahogy azt a már évek óta a Magyarország Nagykövetsége és a Liszt Intézet közösen szervezett programsorozata, a Több mint szomszéd mottója is jelzi.

Az ugyancsak sűrű programsorozatot, amely 300 napon át közel 3000 rendezvényt kínál az érdkelődőknek Müller Mihály sajtófőnök, Mike Friderika és Mészáros Zoltán programigazgatók ismertették.

Külön hangsúlyozták, mennyire fontosak számukra a felvidéki és szlovákiai látogatók.

Nemcsak azért, mert igazolhatóan a legtöbb turista Szlovákiából érkezik a térségbe, akiket vonz a Balaton, a Bakony szépsége és Veszprém történelmi jelentősége, hanem azért is, mert már kialakultak és működnek gyümölcsöző kapcsolatok Szlovákiával.

Nyitra Veszprém testvérvárosa, nagyon jó az együttműködés nyitrai és trencséni művészekkel, együttesekkel, és nem utolsósorban előnyös Szlovákia közelsége, az egyszerű megközelítés akár autóval, kerékpárral vagy vonattal. A Pozsony Veszprém közötti autóút mindössze két és fél órát vesz igénybe, tehát bármikor adott a lehetőség egy kis kiruccanásra vagy hosszabb ott-tartózkodásra is.

Balogh Csaba (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)

Az Európa Kulturális Fővárosa nagyvonalú nyitó ünnepségére január 21-én került sor, a következő hónapok pedig gasztronómiai és kulturális szempontból egyaránt gazdag és látványos rendezvényekkel várják a látogatókat.

Lesz Mozgókép Fesztivál, Utcazene Fesztivál, Auer Fesztivál, INOTA Fesztivál, Jazz Fesztivál, Balaton Wine and Gourmet három napig tartó ingyenes borkóstolóval kecsegtető fesztivál, hogy csak a legeket említsük.

A zene különösen kiemelt szerepet játszik a városban, hiszen Veszprém elnyerte az UNESCO A zene városa címét is, ezért aztán az év minden hónapjában sor kerül egy zenei fesztiválra. Ezek keretében blues, könnyűzene, jazz, utcazene egyaránt szórakoztatja majd a közönséget, és fellép a 19 éves, több díjat elnyert szlovák zenész, Nina Kohout is.

(Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)

Nem marad ki a rendezvények sorából az irodalom sem, könyvbemutatókkal, felolvasóestekkel célozzák meg főleg a fiatalokat, és a hagyományos műfajok mellett a sci-fi és a krimi remekeire kívánnak fókuszálni. Ezeknek a törekvéseknek már van előzménye, ugyanis  előzőleg elindították a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivált.

Mint a programigazgatók elmondták, nem titkolt céljuk, hogy a vonzó programokkal még több embert csalogassanak a térségbe. Azt szeretnék, ha az év befejeződése után is sokan látogatnának vissza, és újra és újra a térségbe, keresnék fel akár az egészen apró falvakat is

ahol Kultháló bázisok, helyi közösségek, az ott élők sajátosságai, népművészeti hagyományai jelenthetnek felejthetetlen élményeket. Mindenhol található olyan kincs, olyan sajátosság, amely érdemes a felfedezésre és megismerésre.

A részletes programok elérhetők a http://veszprembalaton 2023.hu/ és https://helloveb.hu/ oldalon és a Facebookon is

(Benyák Mária/Felvidék.ma)