Jaroslav Naď (Fotó: SITA)

Az RTVS Szombati dialógusok című műsorának vendége Jaroslav Naď (OĽaNO) ideiglenesen megbízott védelmi miniszter és Marián Kéry (Smer) lett volna. Utóbbi helyett azonban a Smer – röviddel a felvétel előtt – Blahát delegálta a műsorba. Mivel a cserét nem jelezték, Blahát nem engedték a szombati műsorba, így végül Naď egyedül „vitázott”. A történtek miatt a Smer cenzúrával vádolja közszolgálati rádió és televízió vezetőségét.

A műsorban a megbízott védelmi miniszter elmondta, nem tartja valószínűnek, hogy az OĽaNO mozgalom tagja marad. „Tekintettel arra, hogy milyen stádiumban van egyes témák megvitatása, a maradásomat nem tartom valószínűnek“ – jelentette ki, hozzátéve, hogy a jövőbeni terveiről egyelőre nem kíván szólni, ezekről majd sajtóközleményt ad ki.

A MiG-29-es vadászgépek Ukrajnának adományozásáról elmondta, erről végső soron a parlament dönt majd. Mint mondta, egyes képviselők már kidolgozták javaslataikat erre vonatkozóan, ő pedig, amennyiben nem ért egyet azokkel, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy kormányjavaslattal él.

„Meggyőződésem, hogy minden értékalapon gondolkodó képviselőnek arra kellene szavaznia, hogy ne csak a MiG-29-eseket, hanem bármely más haditechnikai eszközt, melyre az ukránoknak szükségük van, amennyiben módunkban áll, odaadjuk nekik“ – hangoztatta Naď. A vadászrepülőgépekről a parlamentben történő döntést nem tartja szerencsés megoldásnak, mivel szerinte külpolitikai jellegű kérdésekben a kormánynak vagy az államfőnek kell döntenie.

Továbbá úgy vélekedett, hogy a kiselejtezett haditechnikai eszközök odaajándékozása nem lényeges külpolitikai kérdés, melyről az ideiglenesen megbízott kormány is dönthetne. Szerinte ezek olyan eszközök, melyeket már nem használnának. Azt állította, ez nem veszélyezteti ez ország védelmi képességét, mely szerinte soha nem látott színvonalon van.

„Szlovákia biztonságosabbá vált ebben a veszélyes világban“ – állította. Mint mondta, tudatosítják a saját légvédelmi rendszerek biztosításának szükségességét is, melyek beszerzése azonban nagyon költséges. Nem tartja kizártnak, hogy már a jelenlegi kormány tesz kisebb lépéseket a légvédelem megerősítésére.

Arra is kitért, miszerint reméli, hogy a rendőrség és az ügyészség lépéseket tesz a félrevezető információk, álhírek terjesztői ellen. Elutasítja azt az állítást, hogy a NATO-nak része lenne az USA és Oroszország közötti konfliktus elmélyítésében. Végezetül kijelentette, nem tartja valószínűnek, hogy az orosz–ukrán háború még idén befejeződjön.

NZS/Felvidék.ma/SITA/Aktuality)