Talán mindörökké rejtély marad a Tragédia remekművének mesteri megalkotása, hogy a szerző honnan tudhatta, miként láthatta ennyire pontosan, amit feltárt, vagy elfogadjuk, hogy Madách történelmi és társadalmi éleslátása, valamint előrelátása egy géniusz titkokat feltáró prófétai küldetése volt. Nem járta be a világot, nem volt hatalmas könyvtára, és a közösségben is inkább visszahúzódó volt, mégis olyan ismereteket, tapasztalatokat és következtetéseket mutatott fel, amelyek az emberiség jelentős többsége számára ma is homályosak, ezért nem jutnak el a felismerésig, hogy döntéseik során ne váljanak hazug csábítások áldozataivá. Ez bizony már az egész emberiség nagy tragédiája.
Egy másik elemzésben már láthattuk, hogy nem az egyes történelmi korszakok bűnei miatt ábrándul ki Ádám minden eszményből, hanem azért, mert számára a jövőbe vezető utat a lelkét megrontani szándékozó Lucifer mutatja meg. Amikor már sikerül eltántorítania őt a hatalom, a szabadság, a demokrácia, az élvezetek, a vallás, a tudomány és a forradalom lázas bűvöletétől is, megérkezünk Londonba.
Madách korában ott éppen akkor kezdett kibontakozni a piaci szemléletű, haszonelvű és uzsorások által uralt vadkapitalizmus. Ám az átutazó vagy egy szemlélődő turista mindebből leginkább csak a gyarmatokról beáramló hatalmas árukészletet vagy az eme gazdagságra alapozott angol eleganciát, nyugalmat és városképet látta.
Viszont már Madách drámai jelenetei alapján is levonhatjuk a következtetést, hogy ahol a haszon, a nyereség és az anyagias érdek uralkodik, ott az élet is üzletté válik. Piacra kerül és alku tárgyává lesz minden: nem csupán a nyersanyag, a termék és a föld, hanem a becsület, a tisztesség, a vélemény, a meggyőződés, a vallás, a hit és a szabadság is. Aki mások fölé akar kerülni, az felvásárolja a közvéleményt formáló eszközöket, a sajtót, a könyvkiadást, a színházat, a közoktatást, és így ő dönti el, hogy akár egy látszatként fenntartott parlamentáris rendszerben is kinek mi legyen a véleménye, melyik jelölt győzhet, melyik fog bukni. Ezt nevezik el „szabad választásoknak”, aminek eredményeként létrejön a „demokratikus törvényhozás” (parlament), a végrehajtó hatalom (kormány) és a hatalmat is ellenőrizhető „független bíróság”.
Ezek a szemfényvesztő intézmények szükségesek a demokrácia illúziójához. Akinek nincs hozzáférése ezekhez a forrásokhoz, az lehet bár a legkiválóbb elme és a legjobb emberbarát, de vagy magányos hordószónok marad, vagy pedig egy dühöngő ápoltként zárják el.
Merényletre csak rendkívüli helyzetben vagy a nem kívánatos példát követők elrettentése céljából kerül sor. A választópolgári rangra emelt csőcselék pedig szelíd birkacsordaként az új abrak ígéretének ellenében azt is elfelejti, hogy alig négy éve milyen maszlaggal etették őket ugyanazok a böllérek. Ha a közéletből sikerül kiölni az embertársi szeretetet és szolidaritást, ott megszűnik a sortársak összetartozásának érzése is, és helyébe a közgyűlölet lép. Ennek érdekében teszik felszámolás célpontjává az ilyen értékeket képviselő csoportokat. Veszélybe kerül a család, a nemzet és a vallás megtartása. A meghirdetett szabadpiaci rendszerben az emberek először vetélytársakká, majd ellenféllé, s végül ellenséggé válnak. Ez a helyzet aztán elvégzi a maga pusztító feladatát: felszámol családi békét, hagyományt, kultúrát, hitéletet, nemzeti összetartozást.
Persze a hivatalos propaganda megértést, toleranciát, türelmet és gondoskodó támogatást hirdet (főleg a bűnös, beteges és bomlasztó folyamatok számára). Megengedik a környezetbarát vagy állatvédő szervezetek működését, de lehetetlenné teszik az ellenvéleményt: a családvédő, nemzeti kultúrát ápoló, keresztény közösségek szabad kibontakozását. Úgymond ezek egy letűnt, elavult, maradi és nemkívánatos rendszer megnyilvánulásai, ezért nincs helyük a „modern” világban. És azonnal odateszik melléje a bűn felmagasztalását: a szabad szerelem címszava alatt a beteges és emberidegen hajlamok propagandáját. A balekra vett és csordává alázott tömeg pedig úgy fogadja el az egészet, hogy ez talán csak egy gyorsan elmúló divathóbort. Marxszal, Leninnel és Hitlerrel is így kezdődött, ám azóta kiderült, és napjainkban is ez folyik, ami valójában egy előre eltervezett, céltudatos és jól szervezett lélekrombolás. A magát istennek képzelő pénzügyi hatalom kizárólagos jogot formál magának bankjai és katonai szervezetei útján, hogy döntsön az emberiség sorsának alakulásáról. Ez bizony az istentagadás legszélsőségesebb formája, és ez a kísértet már nem csupán Európát rettenti!
Világháborúk és népirtások indultak el ezen az ordas úton: a betlehemi tömeges gyermekgyilkosságoktól a párizsi 1789-es vérengzéseken át az auschwitzi, katyni vagy hirosimai tragédiákig. És napjainkban sem tudhatjuk meg az igazat a koreai, vietnámi, kubai, kambodzsai, palesztin, jugoszláviai, líbiai, iraki, szíriai, afganisztáni háborúkról, amikor semmi szankció, sem embargó nem volt a külföldről beavatkozók felé. Amikor viszont a pénzügyi háttérhatalom érdekeinek levesébe pottyan a légy, akkor jön a nagy visítozás, összezárás, kirekesztés, fenyegetés, és soha nem látott sajtókampány és fegyverszállítás.
Hogy ki fenyegeti a világot valójában? Csak egy adatot: két éve Oroszország, a világ legnagyobb területű országa csak negyedik volt a ranglétrán 65 milliárd dollárnyi kiadással, miközben az USA az összes állam hadi kiadásának közel felét produkálja 850 milliárddal!
Ezt persze a szabadnak, függetlennek és békepártinak nevezett liberális moslékmédia nem szokta közzétenni. És azt sem, hogy valójában mi is zajlik 15 év óta Ukrajna területén, illetve hogy napjainkban mi ott a helyzet. Az egyoldalú, leginkább kijevi hazugságok tömegére alapuló „hírközlés” pedig éppen a tájékoztatás tisztaságát, kiegyensúlyozottságát és hozzáférhetőségét hirdeti. Hirdeti, de nem tartja be! S amikor mégis kibukik az igazság a fegyverkereskedelem gazdasági haszonélvezőiről, az energiaforrások eladásában érdekeltek és a NATO-tábornokok összejátszásáról, a gázvezeték felrobbantásának még háború előtti előkészítéséről, az újjáépítési programok befektetőiről, a korrupt EU vezetőkről, a milliomossá lett kijevi önkényuralkodókról, az ukrán hadsereg tagjainak horogkeresztes tetoválásairól, az orosz nemzeti közösség kiirtásának ukrajnai terveiről (most már a kijevi elnök is hangoztatja, hogy még mindig ez a céljuk!), akkor mély csönd és hallgatás jön. Európa népének nagy része a saját országa hírforrásaiból ezekről nem tudhat meg semmit!
Ilyenek a paradicsomban is felbukkanó sátáni kígyó megjelenési formái: hízeleg, ajánlatokat tesz, jólétet ígér, hogy végül mindent elvegyen, amihez először a lelket kell megrontani. Ehhez képest a koronavírus a világban csak egy apró légypiszok, bár már abban is benne lehetett a kezük, azt tesztelve, hogy miként lehet a birkákat békésen bárhová terelni!
Arcát már akkor fel kell ismernünk, amikor megtagadja az emberi alapértékeket, amikor emberidegen eszméket és szokásokat akar ránk erőltetni. Ezért addig kell visszaküldenünk a pokolba, amíg nem tette be lábát a házunkba, és nem terjeszti el népünk körében a lélekölő kór vírusát.
Kultúrák, népek, országok pusztultak már bele abba, hogy nem találtak ellenszert, nem védekeztek a ragály ellen. Ősi üzenet, hogy az ellenszer, mely megvédheti testünket és lelkünket is: Isten szeretete és Jézus követése, hitünk és nyelvünk megtartása.
Mi, magyarok tudhatjuk ezt jól. Hiszen magyarként lettünk keresztények, és keresztényként tudtunk megmaradni már egy évezred óta magyarnak, itt, a Kárpát-medencében.
Közben mennyi elfajzott hódító és eltévedt betolakodó játszótere, és tűnt el innen a történelem ködében. Madách is azért hagyta ránk művét, hogy nemzetünk tragédiái ne kétségbeesésbe vagy kiábrándultságba, hanem a jövőbe vetett hit reménye felé vezessenek. Ádám is felismeri a Sátán (Lucifer) segítőkészségének hazugságát, és visszatér az Úrhoz, elfogadva akaratát, mert teljes értékű emberré is csak őáltala érhetünk.
S ha ezt az utat, eredendő értékeinket megtartjuk, akkor ez a jövőben sem lesz másképp.
(Mihályi Molnár László/Felvidék.ma)
