Illusztráció (Fotó: wikipedia.com)

Közel 122 ezer Pozsony megyében dolgozó személynek más megyében van az állandó lakhelye, ennek egyik oka az egyre elterjedtebb távmunka – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jasmína Stauder, a 2021-es népszámlálás szóvivője a lakosság iskolázottságáról és foglalkoztatásáról készült tanulmány alapján.

„Az otthoni munkavégzés terjedésének köszönhetően egyre kisebb a jelentősége annak, milyen messze van a munkavégző lakhelye Pozsony megyétől. Más megyéknél viszont nem látni ezt a tendenciát” – magyarázta a szóvivő.

Közel 44 ezer Pozsony megyében dolgozó személynek Nagyszombat megyében van az állandó lakhelye, további 78 ezernek pedig távolabbi megyében.

„Ezzel közelítünk a világméretű trendhez, mely szerint egyre többen végzik kényelmesen, otthonról a munkájukat, miközben a munkahelyük távolabbi, fejlettebb és sok embert foglalkoztató régióban van” – tette hozzá.

Ezzel ellentétes a helyzet Kassa megyében, a lakóhely távolságának növekedésével meredeken csökken az ott alkalmazottak száma.

„A Kassa megyébe ingázó dolgozók 89 százaléka a szomszédos Eperjes megyében él. Ott azt látjuk, hogy nem annyira elterjedt az ún. home office, és ugyanez figyelhető meg a többi megyében is” – tette hozzá.

Azok között, akiknek más megyében van a munkahelyük, sokkal több a férfi (63 százalék), a nők aránya csupán 37 százalék.

„További érdekesség figyelgető meg a végzettség terén. A más megyében dolgozók többségének felsőfokú végzettsége van” – zárta Jasmína Stauder.

(TASR /Felvidék.ma)