Forró Krisztián, a Szövetség elnöke

Bár a kormányprogramot kétszer is megszavazta a parlament ebben a ciklusban, jószerével ugyanabban a formában, de a kisebbségekkel kapcsolatos fontos célkitűzésekből nem sikerült teljesíteni belőle semmit – jelentette ki a TASR TV-ben Forró Krisztián, a parlamenten kívüli Szövetség-Aliancia elnöke.

Bár a kormánypárti OĽaNO-frakciónak magyar nemzetiségű képviselője is van, Gyimesi György személyében, Forró szerint egyénileg nem lehet hatékony támogatást elérni a kisebbségi kultúra és oktatásügy számára. Ezért szükséges, hogy kisebbségi párt is legyen a parlamentben, önálló frakcióval. Hozzátette, ugyanez vonatkozik az ország déli és keleti régióinak támogatására.

Bár a Szövetség kész tárgyalni az együttműködésről más pártokkal, és egyeztetéseket folytat Gyimesi Györggyel is, Forró kijelentette, hogy a párt önállóan akar indulni a választáson, és saját jelöltlistát állít.

„Azt pozitív jelzésnek tekintjük, hogy több párt is megkeres bennünket a lehetséges együttműködéssel kapcsolatban. Annak a jele, hogy partnernek tekintenek bennünket és tisztában vannak vele, hogy milyen erőt képviselünk a régiókban” – fejtette ki Forró.

Elmondta, a párt célja, hogy a következő választáson bejusson a parlamentbe, és ott olyan partnereket keressen, akikkel érvényesíteni tudja a prioritásait. „Azon túl, hogy külön hangsúlyt fektetünk a nemzeti közösségekre és a régiókra, a fiatalokra és a középvállalkozásokra akarunk összpontosítani. A gazdaság működésének alapját képezik” – tette hozzá.

„Fontos az önkormányzatok megerősítése. Fontos a családok megerősítése, hogy az emberek ne féljenek több gyereket vállalni. Emellett a környezetvédelemre akarunk fokozott figyelmet fordítani” – foglalta össze Forró.

Azt is megjegyezte, hogy túl későn lesz az előrehozott választás.

„Az ország szempontjából minél korábbi választás kellene. Sajnos csak szeptember 30-án lesz, és tartok tőle, hogy mi minden történik még itt hat hónap alatt, mert látjuk, hogy óriási a bizonytalanság és az emberek kétségbeesése” – összegezte Forró.

Elismerte, hogy a kormányok nem voltak könnyű helyzetben ebben a ciklusban, a koronavírus-járvánnyal, az ukrajnai konfliktus miatt előállt helyzettel, az inflációval és az energiaválsággal is meg kellett küzdeniük, éppen ezért a Szövetség nem akar mindenáron csak bírálni.

„Komoly problémák ezek, amelyeket meg kell oldani. A válságkezelés azonban kaotikus, és képtelen rendesen végigvinni a kormány” – jelentette ki Forró.

(TASR/Felvidék.ma)