Az elmúlt év végén nyitotta meg kapuit a Nemzeti Múzeumban az a kiállítás, ami a magyaroknak a különböző világkiállításokon elért sikereit kötötte csokorba. A reprezentatív tárlat rendezői az 1851-től a 2021-ig terjedő időszakot dolgozták fel. A kiállított kincsek közül sorozatomban a hangszereket kívánom bemutatni, miközben a bőség zavarával küzdök.
A magyarországi kegyes tanító rend (piaristák) az 1873-es bécsi világkiállításon mutatta be gyűjteményének legszebb darabjait. Ezek közül kiemelkedik az az elefántcsont-berakásos furulya, ami egykor II. Frigyes porosz király tulajdonában volt, s melyet 1758-ban Hadik András serege zsákmányolt Berlinben. A mellette levő vitrinben volt látható az az oboa, ami Schunda József pesti műhelyében készült, a míves kidolgozását az 1873-as bécsi világkiállításon díjjal is jutalmazták. Az értékes hangszert egyébként a Bécsi Opera megvásárolta az első oboistája számára, később került vissza Budapestre.
Hermann Ottót, a Magyar Nemzeti Múzeum múzeumőrét az 1900-as párizsi világkiállításra kérték fel, hogy a magyar pásztorélet eszközeit vonultassa fel.
A híres tudós élt is a lehetőséggel, s a kollekcióban nagyon sok hangszer is szerepelt. A 19. századi furulya, a sárgaréz kürt és az ugyanabban a korban készített faragott tülök mellett egy ritka havasi kürtöt is kiállítottak a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményéből.
Elhaladtam egy gyönyörű cimbalom mellett, készítője az a Schunda Vencel József volt, aki az ősi hangszert a modern kor követelményeinek megfelelően fejlesztette tovább, az első pedálos példányt 1874-ben építette, s négy évre rá Párizsban mutatta be.
Mellette állt Beregszászy Lajos zongorája. A magyar mester sokat tett a nagy hangterjedelmű zongorák kifejlesztéséért, s mesterművei számos nemzetközi kiállításon váltották ki a szakma elismerését, a londoni világkiállításon 1862-ben éremmel is jutalmazták. Az 1860-as években Liszt Ferenc is koncertezett zongoráin, ami tovább növelte a cég hírnevét. Egy kedves barátom, Éva családjának is volt egy Beregszászy hangszere, sokáig küzdöttem, hogy a Duna Televízió megvásárolja, de akkor már túlhaladt rajta az idő.
Nemessányi Sámuel hegedűkészítőt a „magyar Stradivarius” jelzővel is illették kortársai, itt két mesterhegedűjét tekinthette meg a látogató. A hangszer emóciókat is kiváltott belőlem. Torontóban interjút készítettem a híres magyar hangszerkészítő Reményi család leszármazottjával, Reményi Mihállyal, aki bevitt az üzlet páncéltermébe, s kezembe adott két Nemessányi hegedűt. Az eseményről fotó is készült, amit gondosan őrzök.
(Dr. Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
