Fotó: TASR

A Hlas-SD felhívta a kormányt, hogy tegyen lépéseket az önkormányzatok megsegítésére az árvizekkel és azok megelőzésével kapcsolatban. Erről a párt szóvivője, Patrícia Medveď Macíková tájékoztatott.

„Árvizekre a közeljövőben is számítanunk kell, ezért a szakértői kormánynak lépnie kellene az ügyben, amit sajnos az előző kormány elmulasztott. Ezért felszólítjuk, gondoskodjon róla, hogy az árvizek okozta károk helyreállításának finanszírozása prioritást élvezzen, hiszen a járási hivatalok viszonylag gyorsan továbbítják a szükséges dokumentumokat a minisztériumnak, az önkormányzatoknak mégis gyakran egy évnél is tovább kell várniuk a pénzre” – állapította meg a Hlas önkormányzati szakértője, Michal Kaliňák.

A Hlas-SD egyúttal a vízügyi igazgatóságokhoz és a környezetvédelmi minisztériumhoz is fordul annak érdekében, hogy a medreket tartsák megfelelő állapotban és akceptálják az önkormányzatok igényeit, hogy önerőből végezhessék el a folyóvizek medrének tisztítását.

„Az árvédekezésnél nem szabad megfeledkeznünk a környezetvédelmi, a talajvíz megtartását célzó intézkedésekről sem. A szakértői kormánynak a lehető leghamarabb olyan intézkedéseket kell foganatosítania, melyek segítenek az önkormányzatoknak az árvízveszély csökkentésében” – mondta a Hlas-SD környezetvédelmi szakembere, Peter Kalivoda.

A párt fontosnak tartja a folyó- és patakmedrek karbantartási rendszerének létrehozását is, ami munkahelyeket is teremtene. További fontos lépés lenne az árvízveszély időben történő jelzésének biztosítása a szomszédos országok folyómedreire vonatkozóan is. A károk megelőzését szolgálná továbbá a Hlas-SD szerint a folyómedrek karbantartói, a vízügyi igazgatóságok műszaki felszereltségének javítása.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)