A felújításra váró tortnaterem (Fotó: Somogyi Szilárd,ma7.sk)

A lévai Reviczky Társulás petíciót indított a Juhász Gyula Alapiskola tornatermének mielőbbi felújításáért. A több mint hatvanéves épületnek már nélkülözhetetlen a teljes körű felújítása. A napokban indított aláírásgyűjtéssel nyomatékosítani szeretnék a lévai magyarok a rekonstrukció fontosságát, annak közösségi jelentőségét. Békés úton szeretnék felhívni a városvezetés figyelmét az áldatlan állapotok orvoslására.

„Az alapiskolánk tornaterme felújításra szorul, ez tény. Az 1962-ben épült létesítmény mára alaposan elhasználódott” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Lőrincz Katalin, a Juhász Gyula Alapiskola igazgatója.

Mint ismeretes, az épületkomplexumba a 2008/2009-es tanévben költöztették át a járási székhely egyetlen magyar alapiskoláját. Akkor olyan rossz állapotban volt a tornaterem, hogy az első évben nem is tudták használni. Teljes felújításra volt szükség, 2009-ben sor került az elfeketedett parketta cseréjére, az adott év szeptemberében vehették birtokukba a tanulók – mesélte az intézmény vezetője.  A talaj mellett az öltözők és a zuhanyzófülkék rekonstrukcióját végezték el.

Az elmúlt bő másfél évtizedben csupán a legszükségesebb javítások valósultak meg. A folyamatos beázások miatt a fenntartó, Léva városa több ízben is javította a tetőt.

„Intézményvezetőként évente minimálisan két alkalommal nyújtok be kérvény a fenntartó felé az adott iskolaévben való felújítások végett” – magyarázta az igazgató. Hozzátette: Ján Krtík polgármesterrel megfelelő viszonyt ápolnak.

Mint mondta: ígéretet kaptak arra, hogy amint az önkormányzat költségvetési tervezete meglesz, s a felújításhoz a forrás, illetve az uniós pénzek is rendelkezésre állnak, abban a pillanatban elkülönítik a megfelelő pénzösszeget a tornaterem felújítására.

Az igazgató megjegyezte, a város vezetése tisztában van azzal, hogy jelentős felújításra szorul a tornaterem. Szükségessé vált a tetőszerkezet cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése, a nyílászárók teljes cseréje. Energiatakarékossági szempontból nem elhanyagolható a létesítmény szigetelése. „Kívül s belül teljes felújításra szorul” – szögezte le.

A lévai alapiskolák tornatermei, látható a különbség… (Fotó: Somogyi Szilárd,ma7.sk)

A tornatermet a tanulók mellett délutánonként mások is használják. Egyesületeknek, csoportoknak adják ki bérbe, az így befolyt összeget szintúgy a javításokra költik.

A bizonytalan várakozást elégelte meg a Reviczky Társulás és annak vezetője, Urbán Zoltán, s indította el a petíciót a május 15-ei közösségi alkalmon a Reviczky Házban. Lőrincz Katalin ezzel kapcsolatban kifejtette:

„A petícióval tulajdonképpen megerősítő dokumentumot fogunk a szülőkkel, iskolabarátokkal s a közösséggel aláíratni. Minderre felhívjuk a polgármester mellett a lévai önkormányzat tagjainak figyelmét. Úgy gondolom, hogy a petíció egy pozitív figyelemfelhívó kezdeményezés a képviselő-testület felé.”

„A petíciót természetesen számtalan, a megbékélést szolgáló ismertető jellegű megbeszélés előzte meg az iskola, a szülők, társulásunk és a város vezetése között” – mondta a Felvidék.ma megkeresésére Urbán Zoltán, a Reviczky Társulás elnöke.

Mint megjegyezte: az ingatlan állaga egyfajta bizonyítványa a városvezetés nemtörődömségének, mintha a fenntartó továbbra is játszani kívánna gyermekeink egészségével s előbb vagy utóbb az életükkel is.

Az aláírásokat május 15-én kezdték el gyűjteni.

A petíció aláírható a Juhász Gyula Alapiskolában, az Eszterlánc Óvodában, illetve  a Reviczky Házban. Minden lévai lakcímmel rendelkező felnőtt állampolgár elláthatja kézjegyével. Külön ívet készítettünk olyan szülőknek, akiknek a gyermekei az iskolába járnak, de nem rendelkeznek lévai lakcímmel – magyarázta Urbán Zoltán.

A petíciós ívek gyűjtését szeretnék június 29-ig befejezni s az említett napon átadni az ülésező képviselő-testületnek.

 „Nem kívánunk többet, csak azt ami megilleti közösségünket! Miért van az, hogy az egyetlen tornaterem a városban, amely ilyen áldatlan állapotban van, az a magyar iskoláé?”

– teszi fel a kérdést a társulás elnöke.

Elmondta, ugyan alig pár napja indították el az aláírásgyűjtést, már számos szülő, lévai magyar állt a kezdeményezés mellé. Gyimesi György is biztosított támogatásáról és segítségéről, s remélem, hogy több közéleti személy is követi példáját – húzta alá.

„Kérünk minden jóérzésű embert, támogassa a kezdeményezésünket! Ez a terv, semmi több!” – zárta gondolatait Urbán Zoltán.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)