Szepsiben május 8-án megemlékeztek a második világháború áldozatairól a temető ravatalozójánál. Ezen a napon írták alá Németország képviselői a fegyverletételt. Erre emlékeztetett Gergely Adrianna, a Csemadok helyi elnöke.
Dienes Noémi, a helyi Salkaházi Iskolaközpont növendéke szavalta el Juhászné Bérces Anikó Fényképalbum c. versét, mely a második világháború eseményeiről szól. „Megsárgult fényképek, tanúi a frontnak,/ felkavar a látvány, – borzalmakról szólnak./ Részvéttel lapozom apám örökségét,/ mesélte, hogy várták a háború végét!”
Gábor Bertalan szepsi esperes ünnepi beszédében emlékeztetett, hogy 78 év telt el ugyan a második világháború befejezése óta, de napjainkban a harmadik világégés szakaszos idejét éljük.
A duzzogás, kiabálás, ellenségkép keresése nem megoldás, holott napjaink történései is próbára tesznek bennünket. A közelmúltban a járvány, de ilyen ma az Isten, haza, család, a keresztyén kultúra, az anyanyelv, a szülőföld, a béke fogalmának megkérdőjelezése. Vannak, akik ezt maradinak, ósdinak tartják.
Majd Ferenc pápát idézte, aki Budapesten arra biztatott, hogy béke, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli világ kell! A katolikus egyházfő arra kérte a híveket, hogy engedjék be szívünkbe az Élet Urát. Hangsúlyozta, lépjünk ki komfortzónánkból, s így legyen bátorságunk elmenni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára.
Az önzés zárt kapuinak látványa szomorú és fájdalmas, mert a magány elsorvasztással fenyeget, a szenvedők és szegények iránti közöny zárja a kapukat az idegenek, mások, menekültek előtt. Bezárkózva azok előtt, akik nincsenek rendben, vagy Isten bocsánatára várnak. Ezeket a kapukat szívünk kellős közepén kell keresnünk. Jó ezt elismerni és beismerni!
De sokkal szomorúbb s fájdalmasabb azokat a zárt kapuszíveket látni, melyek nem akarnak megnyílni az evangéliumi értékrend előtt. Akik csak önmaguk igazát, féligazságát, kritikáját szajkózzák. Nekik Európa pénze és nem keresztény értéke kell.
Örök igazság, hogy az üdvtörténet kezdetén nem mi állunk. „A kiindulópont Isten hívása, az Ő örök vágyakozása utánunk, hogy elérjen minket. Ő Jézus Krisztusban jött, hogy nevünkön haza és egymáshoz szólítson minket. Ma is érkezik, hogy gyógyítson, magára vegye gyengeségeinket, hogy nyájában egységre hívjon, s megismerjük, megszeressük az Atyát és egymást. Erre kaptunk meghívást. S ezt anélkül kell megtennünk, hogy közösségeinket saját tulajdonunknak tekintenénk és fölöslegesen aggódnánk saját kis világunk miatt.
E márványtábla árnyékában emlékezve a múlt áldozataira, akiket hitükért, nemzeti és vallási hovatartozásuk miatt hurcoltak idegen munkatáborokba, csendesüljünk el az új veszélyek, kihívások kísértése közepette. Legyen bátorságunk a változást önmagunkban kezdeni!
Majd ima szállt a Világmindenség Urához, hogy legyen bátorságunk az élet védelmét és tiszteletét hirdetni a fogamzástól a természetes halálig; hogy biztosítani tudjuk az emberek mindennapi kenyerét, szellemi, lelki és hitbeli boldogulását; hogy békés szeretetet vigyünk oda, ahol széthúzás, harag, meg nem értés, gyűlölet van; hogy a felelős döntés szabadságát ne cseréljük fel a szabadosság délibábjával; hogy földi zarándokutunk végén viszontláthassuk elhunyt szeretteinket a szentek társaságában, akikről ma megemlékeztünk!
Végezetül a fohász azért könyörgött, hogy az emberiség jó ügyeit szolgáljuk, embertársainknak ne ártsunk, feltűnés és hiúság nélkül szolgájuk őket. Ne hallgassuk el az egyszerű igazságot, ne adjuk tovább mások hazugságát, ne helyeseljünk, ha mindenki igent kiabál, mondjunk nemet, ha mindenki hallgat és hallgassunk, ha mindenki vádaskodik. Ehhez kérte a Szentlélek világosságát.
„Hiszen halálos ágyunkon csak akkor pihenünk majd nyugodtan, ha életünk mindennapján, minden öntudatunkkal, mindenkiben igyekeztünk tisztelni és szolgálni az evangélium hirdette emberi méltóságot, amit sajnos megtagadtak azoktól, akikre ma szomorúan emlékezünk. Segíts bennünket, hogy ne essünk hasonló hibába.”
Míg a Szepsi Asszonykórus énekelt, a helyi magyar szervezetek és iskola képviselői elhelyezték koszorúikat az elesettek ravatalozó falán lévő emléktáblájánál.
A megemlékezés A magyarok világhimnuszának eléneklésével ért véget.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
