Tíz évvel ezelőtt rendeztek utoljára programot az ország legszebb szabadtéri színpadán, Köbölkúton. Feledni nem lehet, ami értéket egyszer megteremtünk, hiszen az nem azért készült, épült.
Legyen az építészet, művészet, vagy akár egy családi fotó, könyv, egy emlékmű, és sorolhatnám, mi minden. Mert az mindig nemzedékeknek készül, a jövő nemzedékének, az utódoknak, s nemcsak családon belül, de a közösségnek, nemzetünknek is. Azt úgy kellene védenünk, ápolnunk, mint a kincsesládát.
Mert a múlt a megtartó erő! S nekünk, egykori hazánktól elszakítottaknak, duplán érték, amit kapunk, amit teremtünk, amit megalkotunk. Mert ezzel igazoljuk is magunkat! Hovatartozásunkat, elődeink értékeinek őrzését jelzi, s mi sokan tudjuk, micsoda erőt ad a nehéz időkben. Így volt ez 1996-ban a honfoglalás 1100. évfordulóján is. Annyi helyen, annyi szép emlék született. A megmaradás kőbe-fába vésett emlékjelei, művei, jelezve: itt vagyunk, maradunk, leszünk.
Ilyen volt a Köbölkúton felépített, az ország egyetlen Makovecz tervezte szabadtéri színpada, a magyarságunk múltját jelképező, kifeszített íj alakú, náddal borított, és technikailag is átgondolt remekmű.
Mindezt Kovács Ferenc volt köbölkúti polgármester felkérésére tette, melynek nyomán egy fantasztikus közös munka folyt a nagy művésszel. Mert Kovács Ferenc fel tudta emelni a népet, igényességével szinte napjainkig (nyugdíjas korában megírta leventeéletét, számos levelet küldött a magyar kormánynak közérdekű kérésekben), s tudta, hogy ez a befektetés megtérül: értékrendben, hiszen lélekemelő volt ott lenni egy-egy rendezvény alkalmával, s a legnagyobb rendezvény, a Csemadok járási fesztiválja alkalmával. Neki még arra is volt gondja, hogy, tartósítsa, felújítsa a talajt, a tetőt, hogy tönkre ne menjen.
Soha nem felejtem a megnyitó ünnepséget, amit mi, a Csemadok járási szervezete rendeztünk Köbölkúttal közösen. Makovecz Imre vágta át a szalagot, Dévay Nagy Kamilla énekelt, és sok-sok színvonalas csoportunk lépett fel ezen a felejthetetlen ünnepen. Szakadt a zápor, süvöltött a szél, s a kétezres tömeg nem mozdult, zúgott a Himnusz, a népdal, senkit nem zavart az eső. Este pedig Kormorán-koncert volt. S ez így ment 15 évig. A legnagyobbak szerepeltek itt: a 100 Tagú Cigányzenekar, az Omega, a hazai Ghymes együttes, neves rockzenekarok, de a mi járási legjobbjaink is, mert válogatni kellett, annyi csoportunk volt. Volt felvidéki lakodalmas, gyermekcsoportoknak már külön fesztivált kellett rendezni Kéménden. Persze ezen a színpadon is a legjobbak között mindig ott volt a Kisbojtár, a hazai nagy csoportok közül is a Szőttes, az Ifjú Szívek, de fellépett a hazai legjobb szlovák profi néptánccsoport, a SĽUK is önálló műsorral.
A színpadsirató azért is fájdalmas nekünk, akik valaha azon a kellemes helyen szerveztünk, mert itt zajlottak a találkozások, értékes programok, szórakoztunk, mulattunk, együtt voltunk. Mígnem egy éjszaka leégett.
A mai napig nem hallottunk nyomozásról, pedig pora sem maradt a lassan feledésbe merülő színpadnak, ami bizony elgondolkodtató. Szomorú ez azért is, mert napjainkban is épülnek alkotások, teremtődnek értékek. Történelmi jeleket, emlékeket hagyunk magunk után, valahol ez a folyamat benne van a mai középkorú nemzedékben is. Egyre nehezebb körülmények között: közöny, pénzhiány, hatalmi gáncsoskodások, sok-sok munka, főleg anyaországi pályázati pénzekből, segítségből – hogy unokáink is tudjanak a múltunkról. Hisz alig van falu, ahol ne lenne egy háborús, trianoni, vagy a település szülöttének az emlékműve, emléktáblája, ahová a közösségeink évente kijárnak emlékezni. Mert ha minden feledésbe megy, a kultúránk elhal, az maga lesz az emberi lélek pusztulása.
Viszont azt is kellene tudatosítanunk, hogy egy-egy felépített, elkészült emlékjelet, szakrális jelet (keresztet, sírhelyet), a település kötelessége lenne őrizni, menteni, védeni.
Mint ahogy V. Német Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos mondta értékeinkről, az összetartozás jelképeiről egy közelmúltban megtartott Értéktár Konferencia megnyitóján:
„Nemzeti értékeink helyi és vármegyei szinten határozzák meg magyar identitásunkat és országhatárokon átnyúlva egyesítik a külhoni magyarságot az anyaországgal.”
Kultúránk, értékeinek ápolása nem merülhet ki évi egy alkalommal, egy falunap keretében bemutatott programokban, s a sok pénzbe kerülő sztárok szerepeltetésével.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
