1919. május 1-én csaknem háromezer magyar munkás próbálta meg újra egyesíteni a kettészakított Komárom városát, a csehszlovák megszállók azonban közbeléptek és több száz embert mészároltak le. Erre, a komáromi áttörésre emlékeztek ma délelőtt az észak-komáromi katolikus temetőben található 102 névtelen áldozat tömegsírjánál.
A dél-komáromi Endresz-csoport Egyesület és a Felvidéki Értékőrzők szervezésében rendezték meg a 105 évvel ezelőtti eseményekről való megemlékezést, melyen közreműködött Borbély Károly énekes és Maczkó Fanni, az Eötvös Utcai Alapiskola diákja.
A megemlékezésen Bese László történész, a Selye János Egyetem Történelem Tanszékének oktatója, valamint a Szlovákiai Magyar Történelemtanárok Társulásának elnöke, saját kutatásaira alapozva, az áldozatokra való tisztelgésül, felelevenítette a 105 évvel ezelőtti események pontos menetét.
A támadás, amelyet a tatai, győri és dél-komáromi munkásság önkéntes alakulatai szerveztek a csehszlovák helyőrség ellen, nem sokkal éjfél előtt kezdődött április 30-án. Céljuk volt a déli vasúti híd és a közúti híd felszabadítása, majd a város és a vasúti pályaudvar elfoglalása. Ám a csehszlovák helyőrség támogató csapatokat küldött a támadók feltartóztatására, így a hatalmas túlerővel szemben az áttörés tragédiába fulladt.
A történész az áldozatok kapcsán elmondta, 1919. május elsején délután a magyar küldöttek 360 fogságba esett kicserélését kérték, ám csupán 3 fogollyal tértek haza, akiket 9 csehszlovák katonával tudtak kicserélni. Még aznap az elesettek összegyűjtése következett.
A város határában 121 ember földi maradványait földelték el, majd az utólagosan lefolytatott vizsgálatok alátámasztották azt a feltételezést, miszerint a bizonyítékok eltüntetése céljából a vasúti és a közúti hídról, valamint az Erzsébet-szigetről a csehszlovák katonák több tucatnyi halottat dobtak a Dunába, illetve földeltek el a várban. A magyar áldozatok száma tehát 200-300 közé tehető – mondta,
akik között 19 komáromi is volt. „Döntő többségük 20 év körüli munkás volt, egy 15 éves molnárinas kivételével” – jegyezte meg. Május negyedikén az azonosítatlan holttesteket a komáromi katolikus temető szélén közös sírba helyezték el, a 19 helyi azonosított áldozatot pedig külön-külön temették el. A csehszlovák hadsereg mindössze 17-19 katonát veszített, többségük az itáliai légió 39. ezredéből került ki, 20 év körüliek szintén – mondta, hozzátéve, hogy a támadásban két Nyitra megyei szlovák katona esett el, a többségük Cseh-és Morvaországból származott.
Bese László kiemelte, példaértékű, ami Komáromban az elmúlt bő egy évtizedben történt az áldozatok emlékének megőrzése kapcsán. „A komáromi áttörési kísérletet az utókor sokszor ideológiai alapon próbálta újraértelmezni, hol az osztályharc hőseinek, hol bűnbakoknak beállítva az abban résztvevőket. Évtizedeken át vita tárgyát képezte, hogy a támadók kommunisták voltak-e elsősorban, vagy inkább revizionista magyarok” – mutatott rá.
Ahogy a történész fogalmazott, az utókornak nem tiszte ítéletet mondani az akkor élt emberek fölött, de megemlékezhetünk tetteikről, bátorságukról, vakmerőségükről. „Megemlékezhetünk az egykor élt komáromi polgárokról, akik városukért, városunkért áldozták az életüket” – emelte ki.
Majd elmondta, hogy a rendezvény szervezői és az emlékhelyek gondozói megszabadították az aktuálpolitika és ideológia fogságából a 105 évvel ezelőtti eseményeket, ezzel pedig méltó emléket állítottak a hős elődöknek.
Végezetül Arlett Tamás, az Endresz-csoport elnöke feltette a kérdést, volt-e értelme több száz embernek 105 évvel ezelőtt életét áldoznia Magyarország, illetve Komárom területi épségéért. „15 évvel ezelőttig úgy festett, hogy nem. A célt és a résztvevők emlékét az elhallgatással felgyorsított feledés homálya lengte körül. 15 évvel ezelőtt a szemétből, gazból, sokak összefogásával állítottuk helyre a vasúti híd déli hídfőjénél lévő emlékművet és kezdtük kikaparni a komáromi áttörés történetét” – fogalmazott.
Mint mondta, Számadó Emese és Mácza Mihály tudományos tevékenységének köszönhetően nagy pontossággal megtörtént a nap eseményeinek feltárása, majd 13 évvel ezelőtt az emlékműhöz hasonlóan méltatlan állapotban lévő tömegsírt is sikerült önzetlen összefogással helyrehozni és méltóvá tenni az áldozatok emlékéhez.
„Az egész Kárpát-medencében ez az egyetlen olyan megemlékezés, amely az eredeti helyszínen, két részletben, két időpontban, két országban, de egy városban kerül megrendezésre 13 éve. Különleges város a miénk! Eredeti célunk az volt, hogy a komáromi áttörés – az ország legnagyobb létszámú és legnagyobb emberveszteségű spontán szerveződése az első világháborút követő időszakban –, nyerje el méltó helyét a magyar történelemben” – hangsúlyozta Arlett Tamás.
Megemlítette, helyi civil szervezetek kezdeményezésére mára már mindkét város képviselő-testülete az összetartozás városának nyilvánította Komáromot, ám hozzátette, amennyiben Komárom két oldala fel kíván zárkózni Sopronhoz, Balassagyarmathoz azzal, hogy a magyar Országgyűlés az összetartozás városává nyilvánítsa, azt kérvényezniük kell a képviselő-testületeknek – a civil kezdeményezés erre már nem elég.
„Ha ez a lépés is megtörténik, akkor az akkori áldozatok nem voltak hiábavalók” – mondta, majd megjegyezte, az elmúlt 105 évben megtanultunk együtt élni, elfogadni, tisztelni egymást.
„Megtanultuk, a múlt megismerése mellett a jövő építése is közös feladatunk. Ma a két országban fekvő két város organikus egészet alkotva példaértékűen működik együtt, nemcsak magyar és szlovák, de európai viszonylatban is” – emelte ki az Endresz-csoport elnöke.
Az eseményen az emlékezők közösen imádkoztak Kiss Róbert kanonokkal, aki a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke és az észak-komáromi Szent András-bazilika esperesplébánosa. Majd a Tolma Baranta Egyesület, valamint a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület díszőrsége mellett megkoszorúzták a 102 áldozat sírhelyét, s közösen elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt. A hagyományokhoz híven még aznap a dél-komáromi vasúti híd déli hídfőjénél is megemlékeztek az áldozatokról.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
