Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Szász Jenő, az NSKI elnökének a martosi szabadegyetem nyitónapján elhangzott teljes beszédét az alábbiakban közöljük.

Tisztelt Elnök Urak!
Tisztelt Polgármester úr! Kedves Áron!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Évezredekig a szívet tekintették minden emberi emóció központjának és irányítójának. Később azonban – valamikor a felvilágosodás táján – arra a következtetésre jutott az emberiség, hogy érzelmeink gócpontja nem a szív, hanem az agy. Egészen a közelmúltig úgy tartották, hogy az agyunk adja ki a parancsot a szívnek: mikor verjen hevesebben, mikor dobbanjon egy ütemre másokkal, mikor szólaljon meg vagy – éppenséggel – mikor szoruljon el… Néhány éve azonban tudományos kutatások bizonyították, hogy a szív és az agy között nem egy-, hanem kétirányú információáramlás történik, és ez minden cselekedetünkre és érzelmünkre kihatással van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A szívem szerint az úton errefelé Duray Miklós számát tárcsáztam volna, hogy elmondjam neki, mennyire várom a találkozásunkat. Az agyam viszont rögtön jelzett: ugyan a szíved nem engedte még, hogy kitöröljem a telefonszámot, de ugye tudod, hogy az éter másik végéről már senki sem fog válaszolni… Gubík László barátom is nemrég hasonló megállapításra jutott. Talán mindannyian így vagyunk ezzel.

Egy fél éve az agyunk felfogta ugyan, hogy Duray Miklós halálával a felvidéki magyarság és a magyar nemzetpolitika egyik legnagyobb alakját, egy igaz barátot, egy nagylelkű embert és egy hűséges bajtársat veszítettünk el, de a szívünk még mindig nem hajlandó elfogadni ezt a tényt. Ráadásul a beszélőnek most még a torka is elszorul, hiszen szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt még együtt tartottunk közéleti beszélgetést Miklóssal itt, az Esterházy Táborban. Nem gondoltam volna akkor, hogy röpke egy évvel később rám hárul az a – bár végtelenül megtisztelő – de kimondhatatlanul szívszorító feladat, hogy domborműve, a mostantól az ő nevét viselő épület és Önök előtt én mondom majd az avatóbeszédet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Duray Miklós 1945. július 18-án született Losoncon – elmondása szerint két kiló nyolcvan dekával, és augusztus 6-án meg is érkezett hozzájuk a kitelepítő osztag. Lakatosmester nagyapja egyik szakmunkása dobta át a kerítésen, hogy elvigye a paphoz, ha véletlenül útközben meghalna, ne megkereszteletlenül kerüljön a sírba. Négy és fél éves korától vállalt közösségi munkát. 1949 decemberében, 1950 januárjától egyik terjesztője volt a Népnaptárnak, ami a háború utáni első magyar kiadványok közé tartozott. Nővére, édesanyja és édesapja is gyűjtötték az előfizetőket, mert szinte minden magyar család kötelességének érezte, hogy megrendelje. A naptár köteteit pedig ő, illetve ő is szállította szét a címekre; húzta maga után a könyvcsomagokkal megrakott szánkót Losonc utcáin. Egyszer megemlítette, hogy a szánkó – kortanúként – még mindig megvan a padláson.

Talán kevesen tudják, hogy Duray Miklós eredetileg régész, vagy néprajzos szeretett volna lenni, de származása miatt ezt a kommunista rendszer nem tette lehetővé. Természettudományi érdeklődése így a geológusi pályára vezette, amihez természetszeretete megfelelő alappal szolgált.

„Geológus vagyok – mondta egyszer –, és sikerült jól megismernem Észak-Magyarország kőzettani összetételét. Ezért tudom megállapítani, hogy melyik kockakövet faragták a dévényi kőbányában, melyiket a Fülek mellettiben, és melyiket Újbánya közelében. Természetesen az sem marad számomra titok, hogy ez kőzettanilag mit jelent: hogy az egyik gránit vagy granodiorit, a másik pedig bazalt, míg a harmadik andezit. Annak idején demizsonban vittem az ásványvizes kóstolót a hallgatóimnak, a bazaltköveket tapintásélményként, és beszéltem Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvéről. Főleg arról, hogy „a fű lehajlik a szélben, de újra egyenesedik, ha elül a szél”. Talán azt sem mindenki tudja, hogy – míg egészsége engedte – Miklós szenvedélyes hegymászó is volt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A hegymászó messze lát a csúcsról, míg a geológus a felszín alatti mélyebb összefüggéseket is ismeri. Kellett mindez a tapasztalat ahhoz, hogy Duray Miklós mindenkinél jobban tudja értelmezni saját és közössége, illetve egész nemzete sorsát. Ő egymagában a felvidéki magyarság XX. századi korrajza, amit hajthatatlan és hajlíthatatlan őszinteséggel tárt fel, nem kímélve azokat, akik a közösségi érdekek fatörzse mögé bújva az egyéni érdekérvényesítést helyezték előtérbe.

Ezer szállal kötődött a Nemzetstratégiai Kutatóintézethez, és mi is ezer szállal kötődtünk hozzá. Ő már akkor nemzetstratégiát épített, amikor az államszocializmus éveiben ilyen irányú gondolkodás hivatalosan még Magyarországon sem létezhetett. Súlyos üldöztetést, bebörtönzést, egzisztenciális fenyegetettséget, elhallgattatást és számkivetettséget is kénytelen volt elviselni élete során.

„Az egypárti rendszerben a másként gondolkodót tiszteletre méltónak tekintették, a többpárti rendszerben tökkelütöttnek…” – ez a mondás is tőle származik. Ebben az érték-konfliktusban élte le élete nagyobb részét. A hetvenhétből hetvenkettőt.

„Kegyetlen ez a világ. A demokráciának nevezett közvélemény nem viseli el a függetleneket és a másként gondolkodókat. Én az emberi gyengeséget és félelmet megbocsájtom, a gazemberséget és közösségünk rombolását nem. Évtizedek óta ahhoz tartom magam, hogy megbocsátani tudni kell, felejteni nem szabad. De mindezt a közösségi érdekképviseletért vállaltam. Ne én legyek annak a szétverője, amit magam is akartam. Lehet, hogy ez megalkuvás, de lehet, hogy csak önfegyelem, hiszen reggelente csak ketten vagyunk egymással szemben: a tükör és önmagam” – ez a gondolat is a Duray Miklósé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ahogy Kölcsey írta: Isten egy szívnek egy kebelt teremte: így egy embernek egy hazát. A hazát szeretni ugyanolyan természetesnek kellene lennie, mint ahogy az édesanyját szereti az ember. Nem lehet azt mondani, hogy ha másik asszony szült volna, akkor azt szeretném ugyanúgy. Ha egyszer édesanyád szült, nem tudsz más anyát elképzelni. Ha pedig ez a haza szült, nem lehet más hazát elképzelni. Duray Miklós a magyar–szláv nyelvhatáron született, egy – nemzetiségét tekintve – vegyes családban. Anyai nagyapja szlovák származású volt, akire Miklós mindig is büszke volt, elmondása szerint legjobb tulajdonságait tőle örökölte. Kisebbségi magyarnak született, de azon kisebbségiek egyikének, akinek a szülei nem adták fel a második világháború utáni üldöztetések ellenére sem a nemzetiségüket, és ezt a döntést nem az agyával, hanem a szívével hozza meg az ember. Mert a haza Te magad vagy! – hirdeti a dombormű felirata is. Így válhat valaki – akár tisztségek nélkül is a magyar nemzetpolitika és nemzetstratégia egyik meghatározó alakítójává, akinek hagyatéka ma éppen annyira nehezen felmérhető, mint amennyire a halálával az összmagyarságot ért veszteség is az, és aki most minden bizonnyal odaföntről tekint le ránk, itt maradottakra, példamutató nagy elődjével, Esterházy Jánossal.

Duray Miklós egy gondolatával hajtok fejet most: „A világirodalom összes remekműve állítólag a posványban vergődők küzdelmeiről szól. A csúcsműveket pedig azokról írták, akik a lápból a hegyre jutottak. Akkor hát hangozzék szavam a völgy mélyéről: Fel a hegyre, magyar!”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Szalai Erika felvételei a rendezvényen készültek.