Október 11-én, szerdán este fél hat után a pozsonyi Stefánia úton székelő Magyar – Liszt Intézetben került bemutatásra „A nép ellensége“ című monodráma. Az egyszereplős előadás a Gulagok, a szovjet kényszermunkatáborok, a málenkij robot témakörét taglalta.
A főszereplő a 2014-ben elhunyt Sztankay István színművész lánya, Sztankay Orsolya volt. A megközelítőleg egyórás monodráma a pohárbeszedő „foglalkozású“ Rohr Magdolna lányán, Jolánon keresztül a Gulagok, szovjet munkatáborok kegyetlen világát mutatta be. Továbbá a különböző hosszúságú időszakot, 1-2 évtől akár 8-10 évet is ott töltő, majd hazatérő rabok sanyarú, megalázó, kínkeserves világát taglalta. Kitér mindezek mellett a darab a rendszerváltást követő, lelki megnyugvást jelentő évekre is. Végezetül az 1993-ban Budapest V. kerületében, a Honvéd téren létrehozott Gulag-emlékműre.
A Sztankay Orsolya által előadott monodráma után dr. Kovács Emőke történész ismertette ezt a korszakot rendhagyó történelemóra keretében.
A monodrámában felsorolásra kerültek az egyes helyszínek, gyűjtő-, elosztó- és munkatáborok, amiken keresztül hurcolták a kényszermunkára és táborokba az áldozatokat. Így a teljesség igénye nélkül Sopronkőhida, Lemberg, Donbasz, Makajevka és továbbiak. Jolán, akit szintén oda hurcoltak kényszermunkára, nevétől is, ahogy a többiek, megfosztatott, rabszámot kapott, esetében az E322-őt. Elhangzott az is, milyen megalázók voltak az alvási körülményeik is: emeletre épített, puszta deszkán.
Az ott raboskodók „munkakörébe“, ha fogalmazhatunk így, tartozott többek között a favágás, gúlába rakás, majd a talpfák lerakása a fagyos, sokszor mínusz negyven-ötven Celsius-fokos földre. 1953-ban írhattak levelet első alkalommal, immáron a 8 éve húzódó kényszermunka óta.
Idézetek is felcsendültek, szerelmes versköltemény Orsolya tolmácsolásában: „jöjj szerelmes párom, már csak jöttöd várom. / Örülj az ifjú nőnek, kinek friss csókjai nyomán friss sarjak nőnek. / Ki szeret, sohasem gonosz, ki szívből csókol, sohasem parázna“.
Megtörtént Jolán esküvője is, 1500 fővel. Nászútra tartva, Sóstót is érintették. A határnál ávósok kutyákkal szállták meg a vonatot. Jogfosztott, kitaszított, büntetett előéletűek lettek Rákosi, Kádár országában.
1945 augusztusában kislányuk született. Lányuk, Rohr Magdolna csupán 1967. május 16-án tudta meg feltételezett bűnét; bűncselekmény hiányában mentesítették a vádak alól. Az ott eltöltött 9 évért senki nem rehabilitálta őket.
Talán nem hullat ki bennünket rostáján az emlékezet – hangzott el. A történész dr. Kovács Emőke szólt a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítványról, melynek elnöke, Pintér Jolán is jelen volt a budapesti delegáció tagjaként az előadóművész és a történész mellett.
Az ún. „kis munka“, azaz málenkij robot elszenvedője volt 100 ezer férfi és nő. Voltak aztán a kollektív bűnösséggel vádoltak, hadifoglyok koholt vádakkal: fasiszta összeesküvésben való való részvétellel.
Kovács Emőke közölte, a Gulagra hurcoltak listáján szám szerint 680 ezren szerepelnek. Az oroszoktól kaptak adatlapokat, ezeket fokozatosan digitalizálják a mai napig a nemzeti levéltárban. Könnyen, regisztráció nélkül elérhetőek.
Hangsúlyozta, közel 1 millió az elhurcolt; 2-300 ezernek nyoma veszett; a kiszállítás során minden ötödik meghalt; 30-40 ezer a politikai elítéltek száma; voltak 15-16 éves gyerekek is.
Kolima, Magadan, Vorkuta, Norilszk – néhány érintetett város került felsorolásra. 1948-ig a politikai elítéltek együtt raboskodtak a köztörvényes bűnözőkkel. 1948. október 24-én az első csoport, 1500 személy jött haza a Gulagról, a becslések szerint 1400 férfi, valamint 30 nő. Az általuk írt levelekben hamis információkat adtak meg az otthoni hozzátartozóiknak, azt, hogy jól vannak, krumplit gyomláltak, élnek, léteznek és ehhez hasonlóakat.
Ahogy elhangzott az állambiztonsági dokumentumokból szerzett adatokból ahhoz, hogy viszonylag reális képet alkothassunk, úgymond „gyököt kell vonni“ a leírtakból. 1953 novembere után kezdődik az „igazi“ szenvedés, beilleszkedés, szembesülés a ténnyel, hogy Magyarországon diktatúrába jönnek haza a fogságokból, munkatáborokból.
Szóba került Sára Sándor két dokumentumfilmje ezzel kapcsolatban. A rendhagyó történelemóra zárásaként a Budapestről érkező három hölgyet Flórián László fogadta, aki szintén ebben és hasonló témában jelentetett meg publikációt.
(Zilizi Kristóf)
