Mécs László, a felvidéki költő, pap, Corvin-koszorús premontrei rendi kanonok, lapszerkesztő, Hernádszentistván községben (Kassa-környéki járás) született Martoncsik József néven.
Középiskolai tanulmányait Kassán végezte. Néhány versét gimnáziumi éveiben a Zászlónk című lap közölte. 1913-1914-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakos hallgatója lett. 1914-ben kérte felvételét a premontrei rendbe. 1916 őszétől, mint rendjének tanárjelöltje folytatta tanulmányait. 1918-ban szentelték pappá Jászóváron, a történelmi Magyarország két önálló premontrei prépostság egyikének ősi fészkében.
A felvidéki premontrei gimnáziumok megszűnése után jászóvári könyvtáros, majd 1920-1929-ig nagykaposi plébános volt. 1923-ban jelent meg első verskötete a Hajnali harangszó, és megkezdte vándor előadó körútjait, melyek nagy népszerűséget szereztek költészetének, és ünnepelték a nagyszerű kiállású, zengő hangú lírikust.
1929-ben életrajza jelent meg Farkas Gyula (1894-1958) egyetemi oktató, irodalomtörténész tollából. 1930-ban királyhelmeci plébános lett. Ekkor már a könyvkiadók igyekeztek kamatoztatni népszerűségét, egyre-másra jelentették meg mind váltakozóbb színvonalú köteteit. Ezzel párhuzamosan kemény kritikák érték, kivált a Nyugat köréből.
1935 márciusában sikeres erdélyi körutat tett, majd párizsi utazása során jelentős elismerést szerzett a szavalóestjein. 1938-ban francia nyelvű kötete is megjelent, ez alkalommal ismét szerepelt Franciaországban, s felkereste a Benelux államokban élő magyar anyanyelvű olvasóit is. Ekkor ismerkedett meg Paul Valéryvel (1871-1958, francia, költő, irodalomkritikus), aki 1944-ben előszót írt a második francia nyelvű verses kötetéhez.
1941–42-ben a Vigilia (katolikus, irodalmi, tudományos folyóirat) főszerkesztője volt.
A két világháború között költőként, lelkészként és szerzetesként élt. Ebben a korban nem volt könnyű papköltőnek lenni.
1941-ben megjelentek összegyűjtött versei, majd a következő év elején a Vigiliában közölte az Imádság a nagy Lunatikusért című Hitler-ellenes versét, ami miatt büntető eljárást kezdeményeztek ellene. A per végül ítélet nélkül végződött.
1944 őszén elhagyta Királyhelmecet. 1945 után barátainál, rokonainál, Csornán és Pannonhalmán élt. 1953-ban „többszörös röpiratok terjesztése” – melyek a saját kéziratos, ajándékba adott versei voltak – vádjával tíz évi börtönbüntetésre ítélték. 1956 szeptemberében hátralévő büntetésének elengedésével szabadult.
1957 januárjától újra lelkipásztori tevékenységet folytatott. 1958 tavaszától rendszeresen prédikált az óbudai plébániatemplomban. Két angol nyelvű válogatás után 1968-ban Torontóban kétnyelvű kötete jelent meg, 1971-ben az Ecclesia kiadásában Rónay György bevezető tanulmányával jelent meg verseskönyve.
1978-ban Pannonhalmán ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját, majd ebben az évben, november 9-én távozott az élők sorából.
Költészete újhumanista, amelyben a szolgálat- és küldetésjelleg, az eszméltető hang a döntő. Keresztény életigenlése a gazdag, sokszínű élet teljességét hirdeti. 1969-ben és 1970-ben irodalmi Nobel-díjra jelölték, mindkét alkalommal Watson Kirkconnell (1895-1977) kanadai költő, műfordító terjesztette fel a rangos elismerésre.
„Mécs Lászlót 1978-ban Pannonhalmán, a bencés főapátság Nagyboldogasszony-kápolnájában temették el. Ez év tavaszán, 2023. április 21-én történt az újratemetése, Gödöllőn, amikor a fácánosi premontrei sírkertben lelt végső nyugodalomra. A papköltő temetési szertartását a premontrei rend hagyományai szerint tartották.
A temetési szertartást követően nyitották meg a Mécs(-)világ című kiállítást a Premontrei Auditórium galériáján. A tárlat Mécs Lászlót, mint a magyar kultúra nagykövetét mutatta be. Az interaktív elemeket is tartalmazó kiállítás betekintést enged a premontrei szerzetes pap költészetének sokszínűségébe, feltárva azt is, hogy milyen sok nyelvre fordították le műveit” – tudósított a Magyar Kurír.
Hagyatékát a Felvidéken és az anyaországban is gondozzák, köztük a pannonhalmi bencések is. Felvidéken, többek közt Jászón őrzik emlékét. Idén, a 25. Mécs László Szabadegyetem szervezői egyhetes programsorozattal szólítottak meg minden korosztályt és keresztény-nemzeti értékekkel adóztak Mécs László emléke előtt. A szabadegyetemi rendezvény Mécs intelmét tűzte jelmondatul, mely negyedszázada hirdeti: „Fényt hagyni magunk után!”
Iskolák, a nevét viselő polgári társulások és intézmények rendezik meg évente a nevével fémjelzett szavalóversenyeket, versmondó fesztiválokat, emlékesteket, melyek évtizedek óta hirdetik gondolatait, verseit, rímeit, ma is időszerű lírai üzeneteit. Azt is, hogy miként kell mindenkinek – a maga módján – vadócba rózsát oltani:
„Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból,
midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”
Forrás: Magyar életrajzi lexikon, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
