Illusztráció (pixabay.com)

Európa egyik mai problémája (sajnos több van belőlük) az illegális, erőszakos migráció és annak szinte lehetetlennek látszó megoldása. Sok ellentétes, egymást kizáró látszatintézkedés születik, miközben a kompetensek valahogy nem veszik észre, hogy ezzel csak tetézik a bajt. Pedig ha képesek volnánk okulni a hibákból, sok minden megelőzhető lenne. De úgy tűnik, ez a képesség nincs meg bennünk. Erről (is) szól a német Spiegel nevű lap idei 45. számában (2023. november 4-én) megjelenő beszélgetés a jelentős német történésszel, Heinrich August Winklerrel.

Az első kérdés ez volt: Hetven éve foglalkozik történelemmel, mit tanult eközben az emberekről?

A válasz: A történelem tanulmányozása szkeptikussá teszi az embert minden kísérlettel szemben, amely arra irányul, hogy új embert kreáljon.

Az ilyen kísérletek legkatasztrofálisabb példái azok a huszadik századi totalitárius rendszerek, mint amilyen a nemzetiszocializmus és a kommunista volt. Ha a történelmi fejlődését nézzük, és ilyen utópisztikus kísérleteket látunk, szkeptikussá válik az ember…

Maradjunk is ennél. Az első, ami eszembe jut: miért gondolja egyáltalán valaki, hogy új embert lehet kreálni? A német történész ugyanis épp arra utal, hogy újfent akadnak ilyen elképzelések. Erről szól ugyanis az, ami napjainkban történik. Elég utalni a bevándorlásra, az LBTQ-ra, globalizmusra. Aki kétkedve fogadja az ezzel összefüggő elképzeléseket, s a bevett erkölcs és hagyományok eredeti értelme szerint látja a világot, azt szinte automatikusan jobboldali populistának (és hasonló megbélyegző jelzők megtestesítőjének) nevezik ki, s ez a stigma rajta is marad – na ezeket akarják a baloldali populisták eltakarítani, és új embereket kreálni helyettük. Ezek (neoliberálisoknak, neokommunistáknak, neonáciknak is nevezik) próbálják ezt velünk elhitetni, akik maguk számára akarják kisajátítani a jövő boldogságát. Értsd a nagyobb, még nagyobb és annál is nagyobb haszon besöprését, s azáltal a hatalom kisajátítását (lásd Orwell ijesztő vízióját az 1984 című regényében).

A baj neve: tömeges migráció – holott nem az. A középkorban volt ugyan ilyesmi, de egyáltalán nem hasonlít arra, ami ma zajlik. Mert akkor egész törzsek (törzsszövetségek) jöttek néptelen, vagy csak nagyon gyéren lakott területekre.

Tudjuk, nem történt az vérontás és erőszak nélkül, de a népvándorlás idejében ezek a népek mindent hoztak, amijük volt: a véneket, a nőket s a gyerekeket is, a kultúrájukat, szokásaikat, hagyományaikat, hitüket – s valamilyen módon igyekeztek az új szálláshelyükön a környező világba illeszkedni. Most? Nő és gyermek csak elvétve akad (öreg ember szinte egyáltalán), zömében hadköteles fiatal férfiak jönnek sűrűn lakott területekre, ahol egyáltalán nem igyekeznek beilleszkedni az ottani életbe. Egyelőre „csak” próbagyilkosságokat hajtanak végre saját elképzelésük és világlátásuk (neveltetésük) szerint, „csak” visszaélnek az európai jellegű demokráciával (bár ez a fogalom megkérdőjelezhető, sokkal inkább szelektív szempont az), s elfogadják, mi több: követelik ezen demokrácia előnyeit mindenféle juttatás, támogatás és jogok formájában. S várják, amíg többségbe nem kerülnek.

Mert ha valami, akkor ez változik, elég megnézni Európa natalitását. Ha egy pár gyermekeinek száma 1,3 alá süllyed, eltűnőben az adott társadalom kultúrája, ugyanis a megmaradáshoz legalább 2,12 gyerek kéne páronként. Miközben az európai népek egyre fogynak, a muzulmán bevándorlók úgy szaporodnak, hogy néhány éven belül Európában tényleg többségbe kerülnek. És akkor… akkor bizony másról lesz szó. Vagy valaki elhiszi, hogy tolerálni fogják a feminista követeléseket? A kereszténységet s annak minden látható és rejtett értékét? A demokrácia maradék elveit? Az LBTQ-t? Nem lesz akkor semmi, ami európai, csak saria. S ez nem olcsó ijesztgetés.

Jó volna végre belátni: Európa megszállása nem migráció, ez egy tömeges invázió, nem fegyverekkel és reguláris hadsereggel, hanem teljesen más módszerekkel.

Nehéz elképzelni, hogy „bölcs” nagyfőnökeink ezt ne látnák. Ez egy nagyon rövidlátó politika azzal a nyilvánvaló és naiv elképzeléssel, hogy a legközelebbi választásokat a migránsoknak adományozott szavazati joggal megnyerik. És azt gondolják, hogy a bevándorlók ezt majd honorálni fogják. Pedig azt is tudhatnák, hogy a politikában nincsen hála, csak érdek. Vagy annyira ostobák, hogy még ezt sem tudják: a betolakodók számára a brüsszeliták mandátumának meghosszabbítása csak eszköz?

Amit a német történész mond, lényegében nem újdonság. Thomas Morus még naiv álmodozó volt, ám a nácik és a kommunisták már komolyan próbálkoztak egy új embertípus kreálásával. Aki még nem hallott róla, nézzen utána, mit jelentett a náci germán faj. Vagy az igaz kommunista, aki nem pazarol, nem tékozol, csak annyit fogyaszt, amennyire tényleg szüksége van, és áldozatkészen, öntudatosan virágoztatja a bolsevik paradicsomot. Tudjuk, mi lett ennek a vége. Az ember ugyanis nem ideális, nem új fölfedezés ez, ezt már a biblikus korban is tudták. Eköré épültek föl a vallási követelmények, s az ebből kiinduló jogi elvárások, törvények, tiltások. Az Ó- és Újszövetségben bőven találhatunk ilyeneket. Sőt, a Koránban és más vallásokban is. Mert ez az egész vallási eredetű, az embereket a hit védi a negatív tettek ellen, mert csak a hívő ember képes törvényesen viselkedni – függetlenül attól, vajon istene nevében cselekszik-e így, vagy nem. A tízparancsolat sem azért született, mert olyan jók lettünk volna, hanem mert önzők vagyunk, mindent magunknak akarunk mások rovására, és korlátokat kellett építeni.

A rövidlátó globalisták valójában egy negatív hitből, rombolásból táplálkoznak, s lényegében öngyilkosságra kárhoztatják európai kultúránkat, mindent, amit az évszázadok során elértünk s megalkottunk. Nem hiszem, hogy egy arab fundamentalista (iszlám harcos) Bach muzsikájától lelkesedne, vagy hogy Arany Jánost olvasgatna élvezettel.

Önjelölt megváltók mindig voltak, bár mostanára kissé túlszaporodtak, de azért ne feledjük, volt már nekünk egy igaz megváltónk, szeretet-evangéliumával jól megvoltunk elég sokáig, s meglennénk továbbra is… Persze, az idők változnak, de ami jó, ami bevált, az ritkán lesz rossz – hacsak nem a múló divatot nevezzük ki egyetlen igazságnak.

Sajnos téveszméket követnek a hangoskodók, evégett képtelenek vagyunk hatékony megoldásokra. Mindig csak jogokról van szó, toleranciáról, politikai korrektségről meg hasonlókról – egyoldalúan.

Csakhogy a jog nem abszolút, a tolerancia, de még a korrektség sem: amíg ezek az elvárások (és betartásuk!) nem kölcsönösek, legföljebb diktatúráról lehet beszélni. Európának a sarkára kéne állna, az úgynevezett migránsok jogait minimum az európai jogokkal (kettős mérce nélkül) paritásba kéne hozni.

Segíteni szép, de az nem jelenti az önfeladást. A segítség mostani értelmezése következtében a betolakodó idegenek előnybe kerülnek, s gátlástalanul visszaélhetnek mindenféle (kétes!) joggal, sőt úgy értelmezik ezt, hogy erőszakosan is fölléphetnek, akár gyilkolhatnak, kiskorú gyermekeinket erőszakolhatják meg.

A létező benevolens európai törvények ezt egyszerűen lehetővé teszik már csak azzal, hogy nem alkalmazzák következetesen. Pedig – ráadásul – a vonatkozó törvények egyszerűen rosszak, még egy más világból származnak, amikor a szocializmus elől menekülőkről volt szó, s akik jóval kevesebben, nem ilyen gátlástalan hordákban erőszakoskodtak át a határon. Ma a politikai korrektség nevében még egy elítélt bűnözőt sem képesek visszatoloncolni. Ha ez így megy tovább, előbb-utóbb lecserélik Európa lakosságát egy engedelmesebb (?), manipulálhatóbb (?) tömegre, amelyet majd könnyebb lesz kiszipolyozni a nagyobb politikai befolyás és anyagi nyereség érdekében.

Nem tudni, mit képzelnek egyes álapostolok az új embertípus kialakításáról, de bármit mondanak (vagy inkább csak homályosan képzelnek) róla, egyúttal önmaguknak ássák a vermet. De ezt képtelenek tudomásul venni. Az ilyen lejtmenet után viszont általában nagy fölfordulás következik – s ki tudná megmondani, kit és mit söpör majd el a nagy vihar?

Pedig vannak értékeink, melyeket meg kell óvni. A legelső az élet, a mi életünk. A tisztességes, emberséges élet. De tenni kell érte.

(Aich Péter/Felvidék.ma)