Hiába az évek, a betegségek, mégis, mindig megdöbbent egy-egy jó magyar ember közösségből való távozása. Mert Száraz József az volt. Száz százalékon teljesített, amióta csak ismertem: a népéért, nemzetéért, falujáért, közösségéért. Aztán elcsendesült, hallottam, hogy a helyi egyházat segíti munkájával. Ez a fajta „kisebbségi” lét, (nem szeretem e szót), aki ezt úgy éli meg, mint Jóska, az bizony valahol önfeláldozás is.

Száraz Józsefet – mindenki Jóskáját – a 90-es évek elején, ha jól emlékszem Pozsonyban az Együttélés Politikai Mozgalom alakuló ülésén – vagy az azt megelőző előkészületek során ismertem meg, én akkor a Csemadok járási tisztségviselője, ő pedig mint a mozgalom alapító tagja és mindenese volt. Jóska egy olyan karizmatikus magyar ember volt, jó volt együtt dolgozni vele, még akkor is, ha nem voltunk mindig egy véleményen.

Az emlékek foszlányából előjön, hogy volt ő halálos beteg, amikor már sirattuk őt, mert olyan állapotba került. A jó Isten azonban megtartotta, mert tálentumot adott neki, és szükség volt még rá – egészen a végső leállásáig.

A Csemadok és EPM, majd az utódpárt soraiban végzett munkája, járási funkciói mellett, polgármesterként falujában Udvardon, olyan fejlődésen ment át a falu, hogy öröm volt ott lenni. Minden rendezvényünket ott tartottunk. Az első történelmi konferenciát Molnár Imrével a kitelepítések kerek évfordulóján Udvardon vele, és örökös alpolgármesterével, a kitűnő Kusý Karcsival együtt szerveztük. Ő volt az egyetlen polgármester abban az időben, aki egy monumentális emlékművet állíttatott a kitelepítettek emlékére. S ekkor már neki is megnyílt a Kárpát-medence, minden irányban és az anyaországban is volt kapcsolata. S azóta is itt tartják meg a honismereti-történelmi országos konferenciákat.

A Csemadok 1995-ben elkezdődött szétszóratása bennünket az Érsekújvári járásban is drasztikusan érintett. Én magamra maradtam ( bőszen tettük a dolgunkat „csak azért is” alapon), s Jóska mint járási alelnök (a volt elnököt, Sidó Zoltánt országos elnökké választották), mindent megtett az alpolgármesterrel együtt, (s Kovács Ferenc akkori köbölkúti polgármesterrel), hogy a járási irodát megmentsék. Ekkor az ő jóvoltából, került a Csemadok járási irodája Udvardra. A Csemadok járási irodáktól akkor vonták meg mindenki fizetését, de ingyen is tettük a dolgunkat. Udvardon az ő jóvoltából mindent megadtak, ami egy iroda működéséhez kellett.

Jóskával egy keleti szolgálati úton másodszor érintett meg Isten keze. Újvári Lacival hárman voltunk a kocsijában, amikor egy „sikeres” csúszás, pergés után megúsztuk, csak az autóban esett kár. Mert ő mindig úton volt, hol keletnek, hol nyugatnak párt- és Csemadok-ügyben, mindannyiunkért. Bizonyára szükség volt ránk, ezért őrzött meg bennünket a jó Isten!

Józsi amit felvállalt, azt becsületesen, felelősségteljesen elvégezte, még az országos elnöki tisztséget is. Jó volt vele dolgozni. Erőt, hitet adott, hogy bármilyen nehéz körülmények között ki kell tartanunk. Ezért maradtunk meg, mert voltak köztisztviselőink fönt és lent, akik ha hibáztak is, de becsületesen végezték, amit felvállaltak.

Tartsuk meg őket emlékezetünkben, szánjunk emlékükre rövid pillanatokat, amikor átgondoljuk, mit kaptunk tőlük.

Jóska! Köszönünk mindent! Bátran merem az egykori érsekújvári elnökség és az egész Csemadok-tagság nevében megköszönni a magyarságért vállalt önfeláldozó munkádat.

Legyen könnyű Neked a szülőföld, s a mennyei örökkévalóság! Isten áldjon!

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)