A tatai testvériskola kórusa, vezetőjükkel, Paulovicsné Gouth Zsófiával (Fotó: Smidt Veronika)

A szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban került sor arra az adventi zenés-dalos találkozóra, ahol hazai és anyaországi előadók örvendeztették meg a zeneszerető közönséget, és mindazokat, akik fontosnak tartják, hogy lelküket a zene varázsával is felkészítsék az adventi várakozás idején. A koncert különlegessége volt, hogy olyan fiatalok közreműködtek, akik alap- és középiskolás tanulók, mégis magas színvonalon művelik a zenét.

A Felvidék déli kisvárosából, Párkányból érkezett a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola GALLI MUSICI Ifjúsági Zenekara, akik ez év tavaszán sikerrel szerepeltek a 71. Fiatalok Európai Zenei Fesztiválon a belgiumi Neerpeltben, ahol első díjban részesültek.

Az ő nagy sikert aratott fellépésük után a Szőgyén testvérvárosából, Tatáról érkezett Fazekas Utcai Általános Iskola énekkara örvendeztette meg a közönséget.

A vendégeket Farkas Zsolt esperesplébános köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy az adventi időszak nyitóünnepségén zenével, énekkel és zeneszerető közönséggel telt meg a barokk stílusjegyeket viselő Nagyboldogasszony-templom több száz főt befogadó tere.

Farkas Zsolt atya megnyitja az adventi koncertet (Fotó: Smidt Veronika)

A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola vezetője, Pásztor János igazgató, karnagy, megköszönte a lehetőséget, hogy az intézmény, az adventi időszakban a nyitókoncertjét a szőgyéni templomban tarthatja meg. „Mindig különleges élmény számomra, amikor a templom szakrális tere koncertteremmé változik” – mondta a karnagy.

A közel harminc fiatalból álló zenekar csodás dallamai után Zsolt atya felszentelte az adventi koszorút és meggyújtotta az első adventi gyertyát.

A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola muzsikál (Fotó:Smidt Veronika)

A zenés estet a testvérvárosból érkezett énekkar zárta. Vezetőjük, Paulovicsné Guoth Zsófia köszönetet mondott a meghívásért és az együttlét lehetőségéért. A tatai Fazekas Utcai Általános Iskola tanintézményének negyventagú csoportja december első hétvégéjén két napot töltött el a Felvidéken. Az első napon a Csongrády Lajos Alapiskolában szervezett közös programok részesei voltak, majd a második napon történelmi körutat tettek Zselízen és Léván.

Az anyaországi testvériskola ének–zene tagozatos tanulói adventet köszöntő és az ünnepet váró zenével, énekekkel ajándékozták meg a hálás közönséget.

Az ünnepi est befejezéseként Zsolt atya köszönetet mondott a közreműködőknek és a résztvevőknek, majd örömteli és áldott várakozási időt és a Megváltó szeretetét jelentő elcsendesedést kívánt.

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)