Fotó: SITA

A szlovák Watergate-ügy érintettje Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter szerint Igor Matovič volt pénzügyminiszter, akinek a minisztersége idején a trezorjában egy leirat lapult az akkori ellenzék lehallgatásáról készült anyaggal.

„Ha ez nem a híres Watergate-ügy, amiről itt Remišová beszélt, akkor nem tudom, mi lehetne méltóbb erre a meghatározásra. Jelenleg az inspekciós szolgálat dolgozik az ügyön, s úgy vélem, hogy Babérlevél úr nagyon ideges lehet” – vélekedett. A megnevezés hátterében az áll, hogy Matovič úgy kommentálta az államfőválasztáson való indulását, hogy nem ezért jelöltette magát, mintha köztársasági elnök szeretne lenni, hanem mert segíteni akar Ivan Korčoknak, hogy ő lehessen a babérlevél az elnökválasztás győztesének járó babérkoszorún.

Šutaj Eštok szerint a leiratot a pénzügyminiszter irodájában találta a szakértői kormány pénzügyminisztere, Michal Horváth, aki ezt jelentette a  Nemzeti Bűnügyi Ügynökségnek (NAKA).

„A NAKA jött, elvitte az anyagot, majd nem tett az ügyben semmit. Egy idő után továbbította az inspekciós szolgálatnak, ahol már ott volt a Nemzeti Bűnügyi Ügynökségről érkezett Ďurka úr. Ő ugyancsak bezárta a trezorba. S ha Ďurka urat, ezt az igazságos, becsületes nyomozót, akit különösen súlyos bűnügyekkel vádolnak, nem helyeztük volna szolgálaton kívül, akkor ez a leirat máig a trezorban lapulna, s bűncselekmény gyanúja miatt nem folyna nyomozás“ – tette hozzá Šutaj Eštok.

A miniszter egyben arra kérte a sajtó képviselőit, hogy ne védelmezzenek olyan embereket, akik ilyesmit cselekszenek. „Itt van például Ďurka nyomozó, akiért a tereken tiltakoznak, ő fedezte Matovičot, akinek a trezorjában az ellenzék lehallgatását dokumentáló anyag volt“ – mondta Šutaj Eštok.

(NZS/Felvidék,ma/SITA)