Fotó: Pixabay

Szlovákia-szerte csaknem 400 ezer embernek vannak alkoholproblémái, s számuk sajnos egyre nő, hívta fel az aggasztó tényre a figyelmet az AGEL SK szóvivője, Eva Peterová, hozzátéve azt is, hogy sajnos a sürgősségi ellátásra érkezők 10 százalékát alkoholfogyasztás következtében bekerült kiskorúak alkotják.

Az Agel SK erről a „Száraz február” kampány keretén számolt be, melynek célja, hogy figyelmeztessen az alkohol egészségre gyakorolt káros hatásaira. Az AGEL-csoporthoz tartozó Lévai Kórház főnővére, Magdaléna Leváková elmondta, hogy naponta találkoznak a mértéktelen alkoholfogyasztás okozta egészségügyi problémákkal, méghozzá minden korcsoportnál. A leggyakoribb esetek a produktív korban lévők és a nyugdíjas korosztály képviselői, s a nők sem képeznek kivételt.

„Sok olyan esettel találkozunk, amikor a nyugdíjas korcsoporthoz tartozók alkohol hatása alatt súlyos sérüléseket, töréseket, nyílt töréseket, zúzódásokat és alkoholmérgezést szenvedtek“ – mondta el a főnővér.

A „Száraz február” a kiskorúak körében végzett ilyen irányú felvilágosító tevékenységre is összpontosít. A kórház gyermekosztályának főorvosa, Kristína Apostolov hozzátette, hogy az egész év folyamán találkoznak alkoholfogyasztás miatt egészségügyi ellátásra szoruló gyerekekkel.

„Eseteink évente tíz százalékát képezik. Gyakran előfordul, hogy járókelők találnak közterületen fekvő vagy alvó berúgott gyerekekre, aminek következtében gyakori náluk a kihűlés is“ – magyarázta a főorvosnő, hozzátéve, hogy az így hozzájuk kerülő gyerekek, fiatalok átlagéletkora 8-tól 19 éves korig terjed, s a lányok és fiúk aránya megegyezik.

„Sok gyermek fogyaszt alkoholt lelki problémák miatt is, az ilyen esetek gyakorisága a járvány idején megnőtt“ – mondta a főorvosnő.

Mint elmondták, a „Száraz február”, azaz az alkoholmentes hónap felhívása jó alkalom arra, hogy jó szokásokat alakítsunk ki ezen a téren, s az alkoholtól való tartózkodás, illetve a mértékletesség gyakorlatát a hónap letelte után is megtartsuk. A kezdeményezés támogatja az egészséges életmódot és teret biztosít a mértékletes alkoholfogyasztásról folytatott vitáknak, tapasztalatcseréknek is – hangsúlyozta az AGEL SK.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)