Fotó: Gyimesi György Facebook-oldala

Mint ismeretes, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) Ivan Korčokot támogatja az államfőválasztáson. Ezt Milan Majerský, a mozgalom vezetője jelentette be a KDH országos tanácsának zólyomi ülése után. 

„Azt várjuk Ivan Korčoktól, hogy Szlovákia minden polgárát képviselje, beleértve a keresztényeket és a konzervatívokat is. Ugyancsak elvárjuk, hogy tiszteletben tartsa az alkotmányos értékeket, mint amilyen az élet, az emberi méltóság és a házasság intézményének védelme“ – jelentette ki a döntéssel kapcsolatban Majerský, hozzátéve, hogy Korčoknak meg kell nyernie a konzervatívokat.

Hogy ez mennyire sikerül, azzal összefüggésben azonban komoly kérdések merülnek fel, mivel Korčok értékrendje nagyon sok tekintetben alapvetően eltér a valódi konzervatív és keresztény értékrendtől, mi több, Majerský korábban hangoztatott értékrendjétől is.

A KDH Korčokot támogatja államfőjelöltként

A bejelentésre Gyimesi György, a Magyar Szövetség politikusa is reagált, aki Facebook-bejegyzésében annak a véleményének adott hangot, hogy „a korábban keresztény és demokratikus mozgalom sajnálatos módon mostanra a progresszívek lába kapcájává vált”. Emlékeztetett rá, hogy „a progresszívekkel való együttműködés halálos csók mindazok számára, akik kapcsolatba kerülnek velük”. Ráadásul a KDH nemcsak együttműködik velük, hanem hűséges kiszolgálójuk is, tette hozzá.

Mint Gyimesi kifejtette, a mozgalom készségesen részt vesz az LMBTQ-közösséget támogató szivárványos tüntetéseiken, és saját jelölt indítása helyett szemrebbenés nélkül támogatják a Progresszív Szlovákia államfőjelöltjét, azt a Korčokot, aki nyilvánosan kiáll a regisztrált partnerség intézménye mellett és támogatja a művi terhességmegszakítást. Feltette a kérdést, vajon mit szól ehhez az élet védelmében elkötelezett Čaučík, illetve a papság, akik eddig nyilvánosan támogatták a KDH-t.

A továbbiakban Gyimesi megállapította, hogy a KDH egyvalamiben mégis azonosságot mutat Korčokkal, nevezetesen a kaméleon módjára történő politizálásban.

Egyszer konzervatívok, aztán európaiak, itt-ott liberálisok, nem vetik el a progresszív spektrumot sem, na és természetesen időnként eljátsszák a hazafit, miközben igazság szerint csak szimplán értékeket nélkülöző opportunisták, folytatta.

A továbbiakban a szégyenletes döntés indoklását idézte, miszerint Korčok a KDH szerint: „Minden polgár érdekeit képviselni fogja, beleértve a keresztényeket és a konzervatívokat is és tiszteletben tartja az élet, az emberi méltóság és a házasság védelmére vonatkozó alkotmányos értékeket.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy már ennek az indoklásnak a megfogalmazásakor tudniuk kellett, hogy „Korčok megválasztása esetén külföldi hatalmak érdekeit védelmező köztársasági elnök lesz, a PS székháza és az amerikai nagykövetség parancsainak engedelmes végrehajtója”. Soha nem fog konzervatív és méltó érdekeket képviselni, végképp nem a férfi és nő házasságát, vagy az élet fogantatás pillanatától történő védelmét.

(NZS/Felvidék.ma/Gyimesi György Facebook-oldala)