Fotó: Szerencsés István

A könyveknek a mostani digitális világunkban is megvan a maguk varázsa. A képernyő, az okostelefon lemeríti, a könyv feltölti az olvasót, mely a kikapcsolódásunkat, a pihenésünket és a szórakozásunkat szolgálja. 

A könyv hónapja alkalmából, március 18-án az egyházkarcsai Nyugdíjas szervezet és a helyi könyvtár közös szervezésében bemutatásra került Spechtenhauser Mária: Nagymama versei című műve. 

Szabó Éva könyvtárvezető köszöntötte a könyvtár közönségét. Meghitt, igazi bensőséges hangulatban történt a szerző magánkiadású verseskötetének bemutatása. A sárosfai Spechtenhauser Máriát családjának tagjai, (lányai, unokák, dédunokák) szintén elkísérték az első könyvbemutatójára. 

A  könyvbemutató alkalmával elhangzott: A „Nagymama versei“ értéke, hogy egyszerű, őszinte, könnyed és játékos kötet. A könyv grafikai és nyomdai előkészítése Bódis Henrietta munkája, a könyv előszavát Szerencsés Magdolna írta, aki a következő gondolatokkal mutatta be az irodalmi alkotást.

Sokszor a főzés közben, a fakanál mellett is tollat ragad és felvázolja a szeme elé táruló pillanatnyi eseményt, történést. A szerző könyve egy meghívó, az általa írt versek birodalmába, hiszen a verseit nem elrakta, hanem életre keltette. A versek iránti és az írás iránti szeretete ott lakozik a szívében. Minden egyes verse egy újjászületés. Egyrészt a természet csodálatos világából és sokszínűségéből meríti témáit, másrészt szereti az évszakok jellemzőit, azok szépségét. A verseiben a négy évszak egymást öleli át, élményt és kalandot nyújtva. Kötetében fontos szerepet kapnak az állatok is, mely számára kimeríthetetlen téma. Mindezek mellett ott van a családja, a szeme fényei, az unokák és a dédunokák. A szíve teli a családdal, a három lányával, a hat unokával és a négy dédunokával. A róluk írt versekkel is a gyermekirodalomba toppan bele. 

Az előadás során Gyekes Barbara diáklány hegedűjátékával, Bartalos Zsófia a helyi iskola tanulója a szerző kötetéből a Közel a tavasz és Jön a húsvét című versek előadásával kedveskedett a közönségnek. 

A könyvbemutató vendégei igazi meglepetésben is részesültek, amikor a két dédunoka: Áron és Bence egy-egy róluk írt versikét olvastak fel a dédi könyvéből.

Köszönet a szervezőknek, a résztvevőknek, a vendégeknek és a családtagoknak, amiért ezzel a könyvbemutatóval mindenki számára hozzáférhető közkinccsé tették az idén 80 éves születésnapját ünneplő Spechtenhauser Mária kiadványát.

Szerencsés Magdolna