Fotó: Pixabay

Komárom város lakossága tavaly rekordmennyiségű hulladékot osztályozott. A városi hivatal tájékoztatása szerint tavaly több mint 5000 tonna hulladék került osztályozás után a megfelelő gyűjtőkonténerbe. „A hulladékosztályozás aránya elérte a 33,554 százalékot, ami jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest. Ilyen magas arányt még soha nem ért el a város” – közölte a városi hivatal.

Komáromban 2023-ban összesen 15 283 tonna hulladék keletkezett. Egy lakosra átlagosan 487 kilogramm hulladék jutott. „Ez valamivel kevesebb, mint a korábbi években termelt hulladékmennyiség. Az izsai hulladékudvarra 9560 tonna került, 1719 tonnával kevesebb, mint az előző évben, és 3060 tonnával kevesebb, mint két évvel ezelőtt” – tájékoztattak.

A városi hivatal szerint tavaly 67,2 euró volt az egy lakosra jutó átlagos hulladékgazdálkodási költség.

„Mivel az egy főre jutó éves szemétdíj 32 euró volt, ez azt jelenti, hogy a város a költségvetésből személyenként 35 euróval járult hozzá a hulladékelszállítási kiadásokhoz. Ez összesen csaknem 1,1 millió eurót jelent” – tették hozzá.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)