Fotó: TASR

Robert Kaliňák védelmi miniszter a magyar fővárosban tartott Budapest Security Dialogue (BSD) konferencián felhívta a figyelmet a Nyugat-Balkán országai integrációjának fontosságára. Egyben kijelentette azt is, hogy Szlovákia számára nagy siker volt az ország Európai Uniós és NATO-tagsága.

„Az Európai Uniós betagolódás biztonságunk és stabilitásunk szempontjából minden eddiginél komolyabb jelentőséggel bír” – hangsúlyozta.

Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia és Ausztria teljes mértékben támogatják a Nyugat-Balkán országainak Európai Uniós és NATO-tagságát. Erre még 2003-ban Solunban ígéretet tettek, de a tagság csak Horvátország számára valósult meg.

“Az egész Nyugat-Balkán népessége kevesebb, mint Romániáé, de a GDP-jük Magyarország GDP-jének hetven százaléka, tagságuk tehát az Európai Unió számára nem jelentene gazdasági kihívást, nehézséget” – állapította meg a védelmi miniszter.

A Nyugat-Balkán országaival kapcsolatos nézetbeli különbségek áthidalására Kaliňák azt javasolta, hogy alkalmazzák azt a módszert, amelyet Orbán Viktor és Robert Fico fogadott el a két ország közötti két évtizedes fagyos viszony feloldására.

Ennek a megoldásnak a lényege szerinte az, hogy mindketten arra összpontosítanak, amely bennünket összeköt.

A szlovák védelmi miniszter megköszönte magyarországi partnereinek a budapesti konferencia megszervezését. A konferencia témájában és Közép- és Délkelet-Európa vonatkozásában szintén a legjelentősebb volt a térségben. A szlovák miniszter szerint ismét bebizonyosodfott a Közép-európai Védelmi Együttműködés jelentősége, hiszen ez alapvető platform a Nyugat-Balkán Európai Unióba való integrálódásának politikai és biztonsági szempontjából is. Szerinte ebben Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Ausztria, Szlovákia és Szlovénia közössége fontos szereppel bír a közös koordináció, kommunikáció és információcsere ügyében.

A Védelmi Együttműködés konferenciájának legfőbb témái voltak a Nyugat-Balkán időszerű védelmi kihívásai, az európai és euroatlanti távlatok a térségben, de a Nyugat-Balkánon tervezett Biztonsági és Védelmi Főiskola megalapítása is – tájékoztatott a Szlovák Köztársaság Hadügyi Minisztériumának kommunikációs osztálya.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)