Taksonyfalván, május 25-én került megrendezésre a Szövetség a Közös Célokért társulás és a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesület közös konferenciája Milyen Európát szeretnénk? címmel. Beszédet mondott többek között a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja, Somogyi Alfréd is; beszéde az alábbiakban olvasható.
Tisztelt Jelenlévők!
Európáról és Európa jövőjéről ma számos elképzelés és vízió létezik. Vannak szimpatikus és életképes tervek és léteznek nagyon nem elfogadható és érezhetően életképtelen ötletek is. Ezek az elképzelések két fogalom köré csoportosíthatóak: van egy globalista látásmód, az Európai Egyesült Államok víziójával és van egy szuverenista látásmód a nemzetek Európájával. A globalisták – az én értékrendem szerint szólva – egy olyan gonosz tervet eszeltek ki, ami nem a nemzeteket számolja fel hanem az egyéneket, a nemzetek fiait és leányait. Létezhet valahol egy ördögi terv az európai embertípusról, amit úgy kell megalkotni, hogy ne legyen se fehér, se keresztény, se egyértelműen férfi vagy nő. Az afrikai és ázsiai migránsok előbb-utóbb keveredni fognak a németekkel, hollandokkal, franciákkal. Az iszlám világból érkezők – a maguk erősebb hitével – végül még szimpatikusak lesznek a meggyengült keresztyénségű Európában, ha másért nem, hát azért, mert lehet akár négy felesége is. Ha Abdulnak szabad, akkor Jürgennek miért nem?
A nagy egységesülés felé az első lépés a közös nyelv bevezetése volt. A számos előnye mellett azért az angol nyelv érezhetően háttérbe szorította a németet, már Európában is.
Meggyőződésem, hogy az új európai embertípus megalkotására felvázolt terv sunyi és alattomos megvalósításának vagyunk a tanúi és még nem tudatosítottuk, hogy az elszenvedői is. És amilyen összekeveredést fogunk látni az egyes nemzetek fiai és lányai között, ugyanez a keveredés fog végbemenni az egyes vallások között is. Már ma tanúi vagyunk annak, hogy a Nyugat-Európai keresztyénség – legyen az római katolikus, vagy protestáns – kinevelte a saját maga sírásóit. Azokat a liberális teológusokat, akik az eredetieskedés és a „progresszív” teológia érdekében, elfelejtették a saját hitvallásaikat és a szentírási alapokat. A németországi evangélikus egyház meleg lelkészeinek van egy külön lelkészszövetsége… El sem tudom képzelni, hogy ők hogyan prédikálnak Mózes 3. könyvéből, mondjuk a 18. fejezet 22. verséről, ahol ez áll: „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az” (3Móz 18,22). Minden bizonnyal megvan a magyarázatuk arra, hogy ez a bibliai passzus miért idejemúlt és hogyan kell értelmezni. De ha ez kiforgatható, akkor kiforgatható az is, hogy az Úr Jézus az egyedüli Megváltó! A szinkretizmus oly mértékű elharapódzásának leszünk még tanúi, hogy az sokunknak nagyon fájó lesz. És azért lesz fájó, mert a sorainkból kerülnek majd ki azok, akik beállnak a nagy összekeverés szolgálatába. Ebben egészen biztos vagyok. Ugyanis már most tapasztalható, hogy egy-két magyar ember – tanító, orvos, lelkész – azzal érvel, hogy mindegy az, hogy ki a magyar és ki a szlovák, mindenkit egyformán kell tanítani, gyógyítani és az Úr Jézushoz vezetni. Innen már csak egy lépés az az ismerős hazugság, hogy „mindegy milyen nemzetiségű a pék, csak jó kenyeret süssön”. Nem, nem mindegy! Mert nekünk a magyar péknél kell kenyeret vennünk. Ő meg a magyar malomból kell, hogy hozza a lisztet és a magyar cipésztől vegyen cipőt!
Témánk a nemzeti identitás jelentősége Európában. Ha elkezdjük értelmezni ezt a mondatot, akkor rájövünk arra, hogy azért kell a jelentőségéről beszélni, mert bizonytalanná vált a pozíciója. Valami olyan történik napjainkban, ami évszázadok alatt példa nélküli és ismeretlen jelenség volt. A nemzeteket, azok valóságát, létét és jelentőségét, senki nem kérdőjelezte meg. Így volt felépítve a rendszer: az országok, a nemzetek a maguk sokszínűségében és eltérőségében éltek egymás mellett Európában. Hol békében, hol háborúban, de mindenki tudta, hogy ő kicsoda és hová tartozik; és tudta azt is, hogy éppen aktuálisan ki az ellenség. Tudnának beszélni erről a németek és a franciák, akiknek majdnem sikerült a nagy, történelmi megbékélés. De tudnának erről beszélni a lengyelek és a németek is. És ha – pici komolytalansággal – a János vitézből indulunk ki, akkor a magyarok mentették meg a franciákat a törököktől. Abszolút értelmezhető mondat és a képletét nézve, belefér(ne) a történelembe. Legalább úgy, mint az a ténymegállapítás, hogy az osztrákokkal szembeni magyar szabadságharcot az oroszok ereje törte le. Aztán a 20. században még kétszer hasonlóan jártunk. Ezért mondhatják a humoristáink, hogy mi magyarok csak tanuljunk oroszul, mert minket oda szoktak fogságba vinni…
Elgondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne röviden és meggyőzően beszélni a nemzeti identitás jelentőségéről? Arra jöttem rá, hogy leginkább úgy, ha elképzeljük a hiányát. Egyáltalán el tudjuk-e képzelni, hogy nincsen nemzeti önazonosságunk, nem tudjuk megmondani, hogy kik vagyunk, milyen valláshoz, nemzethez, nyelvhez és kultúrához tartozunk? Számomra ez elképzelhetetlen. Olyan, mintha árva gyerek lennék, akinek még nevelő szülei sem voltak. Anyai szeretet nélkül nőtt fel. És lehet bármilyen jó szakember, bármilyen tökéletes felnőtt, egészen biztos, hogy lelkében, vagy érzelmében sérült ember, mert nincs kötődése: nem tudja, hol vannak a gyökerei. A magyar kultúrában és néphagyományban különösen is fontos a „honnan jövök” kérdés, amit néhány faluban még ma is úgy használnak, hogy „kié vagy”? És akkor a gyerek megmondja, hogy ki az apja és az anyja. Mi, magyarok, hajdan 7 nemzedékre visszamenőleg tudtuk a felmenőinket. Nem véletlenül van mindegyikre külön szavunk: én – szülő – nagyszülő – dédszülő – ükszülő – szépszülő – ősszülő.
Ha nem a nemzetek Európájáról beszélünk, akkor miről? A nemzetek nélkül Európa csak egy csupasz földrész, ami 10,5 millió négyzetkilométer. Ázsia és Amerika négyszer nagyobb, Afrika háromszor, és ennyi. Nemzetek nélkül nincs német ipar, holland fapapucs, bolgár kertészet, olasz spagetti és francia bor – hogy nagyon leegyszerűsítsem a mondanivalómat. Ugyanis mindez nem csupán szakmai tudás, hanem kollektív nemzeti ismeret, nemzeti kultúra.
Hazafias hollywoodi produkciókban szoktuk azt hallani, hogy „az amerikai nemzet”. És mi – itt Európában – pontosan tudjuk, hogy az egy nagy semmi. Egy felfújt lufi. Ugyanis a világot megmentő amerikai hős, az vagy egy ír gyökerű rendőr, vagy egy spanyol ajkú mexikói orvos, vagy egy bevallottan zsidó informatikai szakember, esetleg a Kriptonit bolygóról érkezett Szupermen. Amerikai, de mégis görög, vagy olasz, vagy kínai. És így alkotja az amerikai nemzet részét. Minden bizonnyal más az ottani nemzet-felfogás, mint a mienk. Most nem szeretnék belemenni az angol „nation” és „nationality” kérdésébe, hogy hogyan lehet a nemzet szóból állampolgárságot képezni és ez nekünk – főleg nemzeti kisebbségben élőknek – miért nem szimpatikus. Európa vezetői errefelé vették az irányt. Ahogy az elején említettem, az új európai embertípus nem fehér, nem keresztyén és valószínűleg nem heteroszexuális lesz, hanem – sajátos megfogalmazásom szerint – gerinctelen konzumidióta. Sehová nem kötődő, legfőképpen nem gondolkodó tökéletes fogyasztó és szavazó. Aki többet ígér, az kapja tőle a voksot. Az „ideális” választópolgár – még egyszer mondom: gerinctelen konzumidóta. Ez az embertípus nem igényel nemzetet és nemzeti kötődést. Az olimpián nem kell himnusz, ami majd felcsendül, és otthon százezrek könnyeznek a TV előtt a vízilabdás fiúkkal együtt, elég lesz annyi, hogy bejött a sportfogadási szelvény ami „egy a héthez” fizet.
Mi, a konzervatív oldalon, ledöbbenve figyeljük az ebbe az irányba mutató jeleket és próbáljuk védeni a nemzeti szuverenitást a globalista látással szemben, valamint a nemzeti identitás fontosságát a kozmopolita világlátással szemben. És van egy nagy bajunk. Halkak vagyunk és a mondanivalónkkal nem sikerül nagy lyukat ütni a világba. Miért nem? Azért, mert mi a jó, bevált, régi értékek mellett állunk és egy régiségkereskedés – ahol bizony értékek vannak – azért mindig másképp néz ki, mint az IKEA áruháza. A liberális, kozmopolita oldal tud nagyot mondani, mert náluk ennek nincs tétje és tud eget rengető butaságot is mondani, mert náluk határok sincsenek. Ezért szólnak mindig nagyot. Azt hiszem, fogják érteni a tisztelt jelenlévők, ha azt mondom: Győzike-effektus. Senki sem nézte tudatosan, de ha netán odakapcsoltunk, a döbbenet és a hülyeség, ott tartott jó néhány percre valamennyiünket.
Sajnos a nemzeti oldalnak megadatott az a látás, amit a másik oldalon nem igazán ismernek. Látjuk azt, hogy miből mi lesz, vagy legalábbis mi lehet. A jelenlegi migránshelyzetből egy új európai embertípus, a nemzetek hátratételéből pedig – elnézést a szóhasználatért – egy töketlen, kiszolgáltatott Európa. Valami massza, amit a nálánál nagyobbak oda kennek, ahová csak akarnak.
Két dologról kell még szólnom. Az első, hogy milyen a nemzeti identitás jelentősége Európában. Óriási! A megmaradásunkat jelenti és a múltunk nyomvonalán tovább gördülő jövendőnket szavatolja. A másik dolog, hogy ebben az erős ellenszélben, mivel lehet mégis megerősíteni a nemzeti identitást, a nemzetek Európáját?
Ha azt mondom, hogy „emberemlékezet óta”, akkor nem nagyon túlzok, tehát emberemlékezet óta Európa keresztyén volt. A keresztyén ember nemcsak szereti az Úr Jézust és elfogadja a keresztből adódó kegyelmet – ahogy mi reformátusok mondjuk: ingyen, kegyelemből, hit által – hanem még egy fontos dolgot tudatosít. A keresztyén ember tudja, hogy a dolgok és a történések mögött ott áll a hatalmas Isten. Aki enged háborút is, de a békét is Ő hozza el. Aki tolerálja a pestisjárványt, de nem engedi kihalni az emberiséget. Aki ma még tétlenül figyeli a nyugat-európai keresztyénség hátrálását és gyengülését, ugyanakkor Dél-Amerikában és Kínában árad a Lélek és keresztyén közösségek, gyülekezetek születnek. A keresztyén ember, mindig számol Istennel is. Ha csak egy parányi helyet is, de meghagy valami cselekvési területet az Úrnak. És ezzel így voltak a spanyolok a portugálok, az angolok, a skótok és írek, a németek, a hollandok, a dánok és finnek, a lengyelek, csehek, szlovákok, románok, szerbek és mi magyarok is. Meg a fennmaradó 30-40-50 nemzet itt Európában. Ezer éve nem volt más vallású nemzet, csak keresztyén. Ezáltal a keresztyénség egy észrevétlen alap lett ahhoz, hogy a nagy nemzeti eszmélések időszakában, ebből a keresztyén alapból nőtték ki magukat az egyes nemzetek. Nemcsak a nagyok, a kicsik is. Ez hozta közös nevezőre a vallont és a horvátot, a franciát és a baszkot, a magyart és a skótot. Keresztyénként tudtak egymásnak kezet nyújtani és ez megadta a bizalomnak az alapját. Normális békeidőben ez a keresztyén alap volt az együttműködés és a bizalom táptalaja. Persze voltak jócskán időszakok, amikor – keresztyénség ide, vagy oda – vágták egymást az európai nemzetek, mint a répát, de nem nyírták ki egymást teljesen. A keresztyén alap lehetővé tette az újjáéledést, a megbékélést és a későbbi partnerséget.
Az európai nemzetek identitását a keresztyénség határozza meg. Sajnos a keresztyén hit megrendülése, a szekularizáció, a keresztyén tanítás háttérbeszorulása és – mondjuk ki – az egyes egyházak bűnös asszisztálása ehhez az egészhez, azt eredményezte, hogy a keresztyénségnek és a keresztyén egyházaknak sem szava, sem tekintélye nincs ma Európában.
Az Unió zászlaja tökéletesen kifejezi a jelent, annak minden mélységével. Tudjuk jól, hogy a kék alapon sárga csillagok, klasszikus Mária szimbólum. A zászlaján – lobogtatva – egy keresztyén információt hirdet az Unió. Másfelől, sokat emlegetett tény, hogy az Európai Unió alapszerződésének, vagyis alkotmányának szövegéből kimaradt Isten neve. Ugyanakkor kimaradt még egy – számunkra – fontos kifejezés. Hogy pontosan fogalmazzak: „Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés” szövegében, amelyet 2004. október 29-én Brüsszelben, a tagállamok kormányképviselőinek konferenciáján fogadtak el, majd ratifikáltak a tagállamok, az a szó sem szerepel, hogy „keresztény, vagy keresztyén”. Még olyan összefüggésben sem, hogy „keresztyén kultúra”. Hadd hozzak egy rövid statisztikát: a „keresztyén” szón kívül még két szóra rákerestem a dokumentumban: az „egyház” és a „vallás” kifejezésekre. Az „egyház” szó egyetlen cikkben[1] fordul elő kétszer, a „vallás” kifejezés pedig a Preambulumban és négy cikkben[2] szerepel, összesen hatszor leírva. Mindig politikai vagy emberjogi értelemben, soha nem vallási, vagy egyházi összefüggésben. Vagyis az Unió lobogtatja, de nem teszi, nem őrzi, nem műveli, és főleg nem veszi komolyan a keresztyénséget.
Összefoglalva: az európai nemzetek identitására két irányból hárul nyomás. Az egyiket nevezzük így: belülről. Az alkotóelemeket, az embereket veszélyezteti az új európai embertípus kifejlesztése, a másik irány felülről, maga az Unió – mint Európa meghatározó intézménye – sem vállalja fel a történelmi gyökereket. Ez pedig azt jelenti, hogy az új embertípust akarók és az Uniót jelenleg működtetők, egy követ fújnak. Nem tudom, hogy nevesítve kik állhatnak a meghatározó emberek mögött, mondjuk egy Macron elnöknek, Scholz kancellárnak, vagy von der Leyen asszonynak ki fogja a pórázát, de biztos vagyok abban, hogy a sor legvégén, az ördög fogja a kezében a láncot. Az összekevert embertípus és a nemzetek helyett egy nagy emberkatyvasz: ez bizony az ördögre jellemző.
Nem volt véletlen Robert Schuman francia külügyminiszter ismert mondása, amivel már 1950-ben figyelmeztette az érintetteket, hogy „Európa vagy keresztyén lesz, vagy nem lesz”.
A nemzeti identitás tehát Európa megőrzését, végső soron megmentését jelenti. Azzal, hogy mi magyarok, kilógunk a jelenlegi európai beteges gondolkodás sorából, az úgynevezett mainstream gondolkodásból, azzal nem szétverjük, hanem éppen ellenkezőleg: mentjük Európát! Ezért van szükség változásra az Unióban. Változik, vagy elpusztul. Ha Európa jövőjét akarjuk megtartani, akkor a múltjából kell tanulnunk. A keresztyén alapokon álló nemzeti identitások interakciójában és az erős nemzetállamok együttműködésében van elrejtve a jövőnk.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
[1] Az Európai Unióról szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata, 17. cikk
[2] Az Európai Unióról szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata, Preambulum, 10.cikk, 13.cikk, 17.cikk, 19.cikk
(Felvidék.ma)
