A bátorkeszi felújított kultúrházban került sor a szenior örömtáncosok ötödik találkozójára, amelyen Lelovič Margit táncoktató köszöntötte a község polgármesterét, Labancz Rolandot, Ógyalla alpolgármesterét, Mária Hamranovát, Nagy Tornóczy Andrea táncoktatót, valamint a megjelent komáromi, gútai, alsószeli, marcelházi, martosi, bátorkeszi, ógyallai, bagota, udvardi klubok tagjait. Köszöntötte továbbá a naszvadi csoport két új vezetőjét, Asztalos Mártát és Kosztolányi Ilonát, valamint egy reménybeli jövendő táncoktatót, Vojtová Markétát, aki máris létrehozott két új örömtáncoló csoportot, mégpedig Dunamocson és Karván.
„Ez a csodálatos mozgalom, amit mi szenior örömtáncnak hívunk, Ilse Tutt nevéhez fűződik, és Németországból indult hódító útjára. A szenior örömtánc az idős emberek szellemi, fizikai és mentális aktivitásainak, legkedveltebb közösségi időtöltéseinek legjobban fejlődő, terjedő formája. Tanulunk egymástól, sikerélményt kapunk, a további fejlődésüket szolgálja egy ilyen találkozón való részvétel. A találkozó adja azt a lelkesítő erőt, amire egész éven át készülnek.
A foglalkozások segítenek az résztvevőknek barátságokat kialakítani és a társas kapcsolatokat erősíteni. A közös tevékenységek során megosztott élmények és a hasonló érdeklődési körök olyan közösségi élményeket teremtenek, amelyek hosszú távon is tartós barátságokat és társaságot eredményezhetnek. Az eredmény minden várakozást felülmúlt.
Az elmagányosodás megakadályozása volt az elsődleges cél, de emellett a jótékony testmozgás, nem utolsósorban a szociális érzékenység fejlődése, és ami talán a legfontosabb volt: a gondolkodás frissen tartása, az agymunka is mind-mind kifejtették jótékony hatásukat.
Így indult el – óriási lelkesedéssel – egy mozgalom, több ezer, majd több tízezer követővel Európán kívül. Ilse Tutt szavaival: Mi a kör? Egy ősidőkből származó egyszerű szimbólum – egy forma –, nincs se kezdete, se vége. Egy vízbe dobott kő, amelynek hullámai körkörösen terjednek tovább. A csillagzatok a mindenség végtelenjében köríven róják pályájukat. A mi táncunk – körben – különleges kifejezési formát talál. Ennek a formának nincs se eleje, se vége. Az összetartozás jelképe, a mindenki iránti együttérzés szimbóluma. Zárjuk a kört! Van ennél erősebb, kifejezőbb mondanivaló? Amit ma természetesnek találunk, hogy idősebb emberek örömmel táncolnak és ezáltal javul az életminőségük, az ő kezdeményezésének köszönhető. Az a megalapozott reményünk, hogy az idősebb ember, aki testi és lelki erejét aktívan karban tartja, a táncban szerzett pozitív élményeit máshol is kamatoztatni fogja.
Segít másoknak, nagyobb megértést tanúsít a fiatalokkal szemben és meghallgatja a problémáikat, és végül segít azt erősíteni és elterjeszteni, ami a mai világból mind jobban eltűnőben van: az EMBERSÉGET.” Bárki bevetheti ezt a csodafegyvert az időskori elbutulás ellen. Eddig is tudtuk, hogy a tánc – mint minden testmozgás – egészségesebbé tesz, emellett csökkenti a stresszt és növeli a szerotoninszintet, ezáltal a lelki egészséghez is hozzájárul. Ám csak most sikerült bizonyítani, hogy a rendszeres tánc az elmét is pallérozza. S mitől más ez a táncforma?
A lényeg az, hogy a szenior örömtáncot kifejezetten idős embereknek fejlesztették ki, s azt is nagyon fontos rögzíteni, hogy ez nem tánciskola, tehát ne egy hagyományos táncórát, sokkal inkább közösségi örömtáncot képzeljünk el.
Egyedül is el lehet jönni, nem kell partner senkinek ahhoz, hogy csatlakozzon, hiszen különböző táncformák vannak, néha párban táncolunk, néha négyen, hatan vagy éppen egy nagy körben mindenki együtt.
A másik nagyon fontos dolog, hogy igen egyszerűek a koreográfiák: rövidek, 3 vagy 4 lépéskombinációból állnak, tehát senkinek nem okozhat túl nagy gondot a megtanulásuk, de attól még feladat ezeket megjegyezni. Először közösen megtanuljuk, s amikor már jól begyakoroltuk a lépéseket, akkor járjuk el a táncot zenére is. Karbantartja az idős emberek testét és agyát.
Épp ezért mondjuk mindig, hogy a szenior örömtánc az mozgás, öröm, plusz agytorna, hiszen végig koncentrálni kell. Persze nincs teljesítménykényszer, nem mazsolázzuk ki az ügyeseket és küldjük haza a „botlábúakat”. A feladat az, hogy mindenki a saját képessége szerint próbálja meg magából a legtöbbet kihozni, figyelni, összpontosítani és persze jól érezni magát. Nekem, mint oktatónak nagyon jó érzés látni, ahogy hétről hétre fejlődnek ezek az emberek, hiszen a táncolás javítja a koordinációs készséget, a koncentrációt és a ritmusérzéket. Amerikai tudósok bebizonyították, hogy az összes idős korban végzett szellemi munka vagy fizikai mozgás közül legeslegjobban a rendszeres táncolás fejleszti az agyműködést, késlelteti az elbutulást. Ez azért van, mert a szenior örömtánc komoly összetett szellemi munka: meg kell érteni a koreográfiát, azt meg kell tanulni, figyelni kell a zenére, a ritmusra, és nem árt, ha a partnerre is jut még egy kis figyelem. Tánc közben egy gondolattal már előbbre jár az ember agya, hiszen amikor éppen végrehajt egy mozdulatsort, már tudni kell, mi lesz a következő lépés. Egyszóval nagyon bonyolult agytevékenységről, mégis egyszerű mozgásról van szó, ami nem terheli meg az idős szervezetet. Nem is beszélve a zene gyógyító erejéről – amitől mindenkinek jobb kedve lesz – vagy éppen a közösség megtartó erejéről. Ma százötvenen fogunk együtt táncolni, remélem mindenki nagy örömére és megelégedésére” – zárta köszöntőjét a táncoktató.
A község polgármestere is köszöntötte a találkozó résztvevőit: „Csak gratulálni tudok önöknek, mivel a mozgás, öröm, de agytorna is, állítják a szenior tánc szerelmesei, s ez jót tesz a testnek és léleknek. A foglalkozások segítenek az résztvevőknek barátságokat kialakítani és a társas kapcsolatokat erősíteni. A közös tevékenységek során megosztott élmények és a hasonló érdeklődési körök olyan közösségi élményeket teremtenek, amelyek hosszú távon is tartós barátságokat és társaságot eredményezhetnek.”
Ezt követte a különböző táncrendek bemutatása.
A szünetekben finomabbnál finomabb sütiket kóstolgattunk, melyeket a táncosok sütöttek és hoztak magukkal. Köztudott, hogy a szenior örömtánc oktatói szenvedélyesen szeretik a csoportjaikat táncra oktatni, de ez alkalommal egy másik szerepbe kerültek: őket tanították új táncokra! Csodálatos volt látni, hogy ez a sok ügyes táncos pillanatok alatt megértette és elsajátította az új koreográfiákat. Ha a zene úgy diktálta, elegánsan, kecsesen lépkedtek, máskor lazán-vagányul „rázták” – de mindig felszabadultan és szélesen mosolyogva.
A találkozó a Radetzky-indulóval és a búcsútánccal ért véget.
(Miriák Ferenc/Felvidék.ma)
