Előadás a volt zsinagóga épületében (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hosszú évtizedes színjátszó hagyományt folytatva az idei tanévben újraindult a színjátszó kör az ipolysági Szondy György Gimnáziumban. A tehetséges fiatalok több fellépést tudhatnak már maguk mögött. Az iskolaév végén George Orwell Állatfarmját vitték színpadra. A megrendítő s napjainkban is aktuális darabot a Menora Saag Centrum Artis épületében mutatták be előbb a diáktársaiknak, majd délután a nagyérdemű közönségnek.

Nyolc elszánt fiatal átéléssel adta elő a nem mindennapi darabot. Az egyes állatok jelzésszinten jelentek meg. A minimális díszlet és kellék még mélyebb benyomást keltett a közönségben.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az egyes jelenteket ismert dalokkal, zenerészletekkel választották el egymástól. A június végi bemutató nagy sikert aratott mint a fiatal generáció, mind a felnőttek körében.

A Szondy György Gimnázium Színjátszó Köre tavaly szeptemberben alakult, Csáky Csinger Alexandra tanárnő vezetésével.

A művészeti formáció első előadását az oktatási intézmény megalakulásának 110. évfordulójához kapcsolódva adták elő 2023 októberében. Ekkor Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című művét vitték színpadra. Ezt szintén bemutatták a diákoknak, majd a jubileumi ünnepség közönségének is.

A jelenlegi tagok: Fehérváry Anna; Fehérváry Flóra; Füle Evelin; Gergely Richárd; Kmetyo Zsuzsa; Pásztor Csaba; Pásztor Lili; Pásztor Szabolcs.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Karácsonyra egy újabb könnyedebb darabbal készültek, majd az iskolaév második felében már a Orvell-darab feldolgozására összpontosítottak.

Mint Gajdács Mónika, a Szondy György Gimnázium igazgatója az előadást követően elmondta: „A nyolc bátor színjátszónak köszönhetően újraalakult a színjátszó kör az iskolánkban.”

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hozzátette, a gimnázium berkein belül kisebb megszakításokkal immár több mint félszázada működik  színjátszó kör.

A hagyomány folytatódik az iskolában

– hangzott el a zsinagógában.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ipolysági magyar gimnázium fiatal magyar–orosz szakos tanára, Vas Ottó 1963-ban alapította meg a József Attila Irodalmi Színpadot. A tagjai a tanintézmény mindenkori diákjai közül kerültek ki. A színpad 1995-ig működött, s a több mint három évtized alatt számos rangos elismerésben részesült. Sikeresen vették a legkülönfélébb megmérettetéseket. Több díjat zsebeltek be.

N. Tóth Anikónak köszönhetően tovább folytatódott a színjátszás az iskola berkein belül. Legutóbb a 2010-es évek végén SzondySokk néven alakult művészi formáció. A tagok többsége egykoron a Pongrácz Lajos Alapiskola égisze alatt működő Csillagszóró Színjátszó Csoportban nevelkedtek. Az N. Tóth Anikó és Köteles Judit által vezetett csoport szép eredményeket ért el.

Gajdács Mónika (b.) gratulál Csáky Csinger Alexandrának (j.) (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint látható, van mire alapozni az ipolysági állami gimnáziumban. Mint Csáky Csinger Alexandra a Felvidék.má-nak elmondta: a legtöbb tagnak nincs színjátszó előélete, csupán páran voltak egykor tagjai a Csillagszóró Színjátszó Csoportnak.  Rendszeresen próbálnak, a június végi előadást egy több napos ipolybalogi összpontosítás előzte meg.

A Szondy Gimi Színjátszó Köre a következő iskolaévben várja az új tagok jelentkezését.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)