Vannak vasárnapok, amelyeket nem jelöl az egyházi naptár semmiféle különleges névvel. Ilyen a mai, a Szentháromság utáni 6. vasárnap, s a nyári időszak. Mégis talán még szebb a jelölése, hiszen minden élet láthatatlan, igazi tengelyéről szól, a mennyei-földi világ örök viszonyítási pontjáról: a Szentháromságról, a Trinitasról, akinek főünnepéhez képest jelöljük a látszólag ünneptelen egyházi félév vasárnapjait.

A titkok titkához mérve, Akiben felsejlik létezésünk, földi időnk és örök rendeltetésünk kijelentett titka. Ezen a vasárnapon Ézsaiás próféta és Máté evangélista által kapott kijelentések tükrében, mint cseppben a tenger, mint hallgatag tavak víztükrében az egész mennybolt:

„Így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izraél: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy” (Ézsaiás 43,1).

Először merüljünk bele ennek az Isten-tükröző szent Igének belső csendteremtő üzenetébe!

Az Ige a legfőbb emberi jogról szól: Isten jogáról hozzánk, életünkhöz, földi és örök életünkhöz. Azt hirdeti, hogy nem tömegbevesző névtelenek vagyunk, akik nem számítunk senkinek. Azt hirdeti, nem önmagunk zsákmánya, bálványa vagyunk, saját sorssal, amiről minden ember úgy rendelkezik, ahogyan kénye-kedve, agresszivitása vagy önimádata diktálja. Azt hirdeti, hogy egyénenként is nagy hordozó hálók védettségében élünk: az isteni LÉT örök és világméretű hálójába ágyazott személyes sorssal, számon tartott LÉTEZÉSSEL. Még a Mesterséges Intelligenciát is felülmúló örök jegyzettséggel, számontartással, múlt-jelen-jövő generációk végeláthatatlan sorjázásában is nevesítve, személyesen. A feledés memóriatörlésével szemben Istenünk megtartó szeretetébe örökítve.

Életünk legfőbb emberi joga, hogy Isten tulajdonai vagyunk. Mindenek előtt és mindenek fölött.

Nem csak a családunké, népünké, nem szerelmünké, nem szüleinké, társunké, hanem Istené, az Ő háromságos örök tulajdonos mivoltában. Háromszoros emberi joggal: a teremtő Atya emberi fajt és emberi egyént, Téged és engem teremtő tette jogán. Ő gondolt el, Ő alkotott meg, Ő rendelte el földi és örök sorsunkat. Mielőtt megszülettünk volna, már ismert. Így a teremtés okán miénk az istenadta legfőbb emberi jog: istenképűségünk előjoga. Előbb kaptuk meg, minthogy ráébredtünk volna, hallottunk volna róla, Bibliát olvasva, hitoktatásban, szüleinktől.

Legfőbb emberi jogunk, méltóságunk összefügg megváltásunkkal is. A megváltás isteni jogcímén is a Szentháromság tulajdonai vagyunk. Isteni jogunk, legfőbb emberi jogunk jele, publikus bélyege a néven szólítás, a keresztyének életében a keresztség. Amikor a lelki Izraelbe tagolódnak az újabb és újabb nemzedékek. Szentháromság Istenünk háromszoros mandátumot adott minden teremtményének: a teremtés, a megváltás és a keresztség jogán Övéi vagyunk. Ennél többet nem várhatunk, nem kaphatunk sem az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok deklarációjától, ami százmilliók életében csak írott malaszt marad, ahogyan a II. Világháború óta folyó több, mint 200 helyi háború rettenetes életdarálói mutatják. Hiába olykor a nemzeti alkotmányok emberi méltóságot minden ember alapjogaként szentesítő szövegei, mégis minden nemzetben vannak jogfosztottak, kisemmizettek, emberi méltóságukról még csak információval sem rendelkezők.

Emberi jogaink alkotója, jogalkalmazója és jogvédője Isten

Isten adta legfőbb emberi jogaink, a teremtés, a megváltás, a keresztség okán tehát olyan létezési minőségeket kaptunk, amelyek minden szervezeti, nemzetközi, nemzeti garanciától alapvetően és kardinálisan különböznek. Abban, hogy a jogszerzés, a jogalkotás (Biblia) és a jogorvoslat is egyetlen kézben van. Tőle jön, Hozzá visz vissza sérelmeink, jogfosztottságaink óráiban. A Szentháromság, egy örök Istenhez. Ahogyan más összefüggésben a skótok reformátora mondta az őt végső leszámolásra hívó rendi gyűlés előtt, amiből Isten akaratából a rendek reformált hitre térítése lett, nem pedig John Knox likvidálása:

Hárman vannak, akik vigyáznak rám, s én Ővelük, az Atya-Fiú-Szentlélek szent szövetségével mindig többségben leszek.

Még a legfájóbb magányban, a legnagyobb próbatételben is, ott is, ahová már senki sem jöhet velünk. Mindenütt és mindenkoron Szentháromságos isteni-emberi jogunkat a legfőbb jogvédő és jogalkotó oltalmazza.

Nyári igetükrök jogőrző tisztaságában fürödhet a lelkünk

Az igazi vakáció értelme pontosan ez. Nem csak a hétköznapok vinklijéből, daráló ritmusából történő kilépés, időexodus ez. Nem az addig még nem élvezett lehetőségek észveszejtő, pénzpazarló, szabadságolós tombolása. Lehet istenadta emberi jogunkkal szépen és valóban életfrissítően élni. Amikor elgondolkodunk egy erdőmélyi fénykupola alatt vagy hegyi tavacska kánikula frissítő légsugarában, hajnali vagy tengerparti, Balaton-parti vagy hegytetők kínálta szilenciumok pillanataiban arról, mi végre is vagyunk e világon?

Mit és hogyan kell tennünk ahhoz, hogy ne csak a siker, hanem a boldogság is beköltözzék életünkbe? Mit vinnék magammal, személyes kincsként (hitem, értékeim, boldoggá tett emberarcok emlékképei), ha hirtelenjében megszólalna a Vagyok, s kimondaná: Jöjj haza! Legyen nyaralásunknak meglelt és magasról-mélyről létesülő Isten-hídja, amelyről túltekintve a mindennapok távlattalanságain, igazi dimenziókban, örök horizontokba ágyazva sorsunkat, kicsivel több létismeretre, Isten ismeretre és önismeretre jutunk. Minden külső sorsfejtő, emberi manipuláció horoszkópos, lélekfosztó mankója nélkül. Csak és kizárólag Isten csendjébe állva, a csendtükrökben istenarcot felfedezve. S itt jön be csendterápiánkba a másik Ige:

„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16,26).

Hány kárvallást okozó nyári nyaralás, önpazarló óra! Pontosan erről van szó. A kárvallást, nem csak az egy nyári, hanem az egész élet kárvallását segíti ugyanis megelőzni az, ha ráébredünk isteni jogainkra. Arra, hogy mindez által, ami teremtettségünk, megváltásunk, keresztségünk Isten szerezte ősjoga, igazából a legnagyobb kárvallástól szabadulhatunk meg. Örök és földi veszteségektől, megtartó életprevencióként.

Nem tudom, hogy a sárospataki hitfőiskola egykori európai hírű tudósa, Comenius Ámos János (1592-1670), a „nemzetek protestáns tanítója” morvaországi, felvidéki, magyar-honi útjai közben hányszor állt meg a dús rengetegek zöld katedráin, erdő mélyen, patakparton, tavak mentén, s tekintett rá el-eltöprengve a látványcsodára: a végtelen égboltot és az Ég Urát tükröző vízfelszínekre? 1650. november 24-i pataki tanári beköszöntőjében így fogalmazott:

„Ha ti, hunjaim, tudtok élni tehetségetekkel, bölcsesség dolgában Európa egy népénél sem lesztek hátrább”.

Micsoda kárpát-hazai lelki-szellemi összetartozás-templom továbbépítését munkáló szavak! Legalább ennyire fontos, amit imádságában az emberi jogalkotó isteni Szentháromság kapcsán írt, nem csak vasárnapi üzenetként, hanem ünneptelen napjaink rangosítására is. Aki így imádkozik, az egészen bizonyosan belenézett többször is az Isten-türköző, kristálytiszta tavi és bibliai tükrökbe!

„Uram, örökre tégy bizonyossá afelől, hogy egészen hozzád tartozom. Meg afelől, hogy senki tőlem el nem veheti azt a jogot, amivel rám tekintesz. E jog által állandó reménységben élhetek felőled, hogy tőled senki és semmi el nem választ. Te vagy nekem váram és menedékem, biztos kikötőm és horgonyom.”

Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma