(Fotók: Lukács Bence)

A sikabonyi reptér újra megtelt élettel. Lovasok és sok érdeklődő látogat ki a mai napon megrendezésre kerülő VIII. Felvidéki Vágtára.

A kapunyitást követően családi programok kezdődtek, így már a délelőtti órákban rengetegen látogattak ki a reptérre.

A kézművesek utcájába mindenki megtalálta a neki tetsző kis csecsebecsét vagy otthoni dekorációt, ékszert. A Csallóközi ízek utcájában finomabbnál finomabb ételek várják az érdeklődőket.

11:00 órakor a gyerekek nagy kedvence, Brandnyúl lépett a színpadra és zenés-táncos műsorával ejtette rabul a gyerekeket. A gyerkőcök fajátékokat, valamint török-kori harci eszközöket próbálhatnak ki, póni lovon lovagolhatnak, ugrálóvárban játszhatnak.

Az ünnepélyes megnyitót követően kezdődött a lovas felvonulás, amely során minden résztvevőt bemutattak lovával együtt.

Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere elmondta, hogy ez a rendezvény elsősorban a lovassportról szól, valamint az identitásukat megtartó hagyományőrzők neveléséről utánpótlás céljából.

(Lukács Bence)