Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta.
És így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon
te is a békességre vezető utat!
(Lukács 19,41-42)
Kettő az egyben
Jézus a róla szóló feljegyzések szerint kétszer sírt: amikor Mária és a jelenlévő zsidók siratták Lázárt, Jézus megrendült lelkében és könnyekre fakadt (János 11,33-35). Másodszor, amikor meglátta a szent várost. Mert nem békesség lakozott falai között. Pedig a békesség városának nevezték ezredévek óta. Ezen a vasárnapon, a Szentháromság vasárnapja utáni 18. Úr napján, az Úr angyalának, Mihálynak a napján ismét megtorpantam az Igék olvasásakor.
Első villanásként nem a lázadó Lucifert lesújtó isteni harag jutott eszembe, hanem az, hogy vajon a mi városunkra, falunkra, hazánkra lenézve, miféle indulat töltheti el Urunk szívét? És valósággal felsírt a lelkem. Az égig sistergő indulatok, pro és kontra egymást lefejező szavak orkánja láttán-hallatán van-e kedve még egyáltalán ránk tekinteni? A családi perpatvarok házi orkánjai, a közbeszéd tornádói állandósulásában? Vajon két ezredév múltán is nem ugyanaz lehet rólunk, Kárpát-medencénkről a véleménye, mint saját népéről, városáról? Bárcsak, bárcsak…
Bárcsak felismertük volna ezen a napon, nem két év múlva, nem tavaly, hanem éppen ma, a mindenkori pillanatban a békességre vezető utat!
Felismertük?
Az egyre alább lejtő politikai közvesézésben? Felismertük-e, hogy végzetszerűen és reflex-ócsította módon nem csak az egyoldalú, s egyre mélyebbre vivő látóhatár van előttünk? Hogy nem csak az égre nyúló, helyettünk is kőbe, üvegbe, fába némult imádásokat jelző templomok dolga magasabbra emelni az emberi látóhatárt, s a lejtmenetes országot? Felismertük, hogy a templomok nem csak építészeti emlékek, hanem még déli harangszó nélkül is hívogatások, néma parancsok: próbáljatok a sár, a por, a vér, a könny, a honfitiprás fölé emelkedni?!
Felismertük-e már, hogy nem csak nominálisan kellene keresztyénnek lennünk, azzal az illuzórikus önáltatással, hogy mi majd megőrizzük a keresztyénséget, miközben mindenütt másutt úgymond csak emlékezetben és emlékekbe süllyedő valóság Krisztus világvallása?!
Ezernyi pillanat adódik naponta a közbeszédben, a családi ajtók és intimitások takaró erdejében, amiben meg-megbotlunk, és sántikáló országgá görnyedünk?! Abszolút jogos, indokolható, időszerű, hogy feltegyük őszintén a kérdést, s megpróbáljunk valamennyire szögletes elfogultság-mérsékelt módon, a Szentlélek józanságával válaszolni legalább önmagunknak: Valóban ilyen országot szántál nekünk, Urunk? És mi magunknak?
Országépítő Jézus-modell
Minderről csak azért merhetünk szólni, mert Istennek van ország modellje, nem csak országimázsa, amit így-úgy tákolgat, foltozgat, kozmetikázik. Neki dinamikus, élő, minden földi országrombolást ellensúlyozó, sőt renováló, innovatív országterve és kivitelezési stratégiája volt és van. És lesz, amíg kedve tartja a történelem mélyre taposott útjain vezetni világát, történelmünket, hazánkat és házunkat. De hogy is néz ki ez az isteni országterv?
Országépítő első királyunk megírta ennek aktuális, európai, magyar üzenetét Intelmeiben. Teljes országdimenziót adva eleinknek: szent koronás transzmateriális, nemcsak saját előnyre dolgozó, hanem mennyei távlatot és intelmes, rend vezette földi távlatot is közkinccsé téve. Idegent és főként honi sorsosokat becsülő keresztyén erkölcsi programot. Mindazt, amit népe javára Istennek odaszánt életével ő és az Árpád-ház magyarjai létrehoztak, bölcs és kiegyensúlyozó szent koronás arisztokratizmussal, nem haszonleső elitizmussal. Ez még csak meg sem valósulhatott volna a messzi ázsiai puszták népeként e magyar Kánaánba beáramló, főként ősmagyar hitű népesség Istenhez és Jézushoz fordítása nélkül.
Országépítő Istvánunk világépítő Jézusunk nyomába lépett. Papjai, tudósai, olasz, német tanítói révén igyekezett felrangosítani és kárpát-hazaivá (Duray Miklós) honosítani honfoglaló törzseinket.
Országemelő Égi-Földi dimenziók
Mi volt a nagy lecke, ami megmaradásunkat biztosította? A jézusi realizmus. A létezés-innovációt, az ország megújítását eredményező keresztyén hitnek nem csak formális, hanem életelvként, életgyakorlatként történő átvétele és mindennapi gyakorlása. A földi, Éden-kert utáni, a káini sorsdráma által megbélyegzett földi létben, a ”Krisztus vérével mindörökre átvérzett” (Pilinszky) történelemben a viszonylag teljesebb, mert az isteni lét-meghatározottságban egyetlen léttotalitás, az Isten-program apró pénzre váltása. Hogyan is fogalmazott Jézusunk?
„Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való” (János 18,36).
Azoknak, akik rögtön megvádolták volna valamiféle ország-illúzióval, aminek semmi köze sem lenne a földi-történelmi-emberi realitásokhoz, miként ezt az ateisták, a kommunisták, az agnosztikusok, a közömbös cinikusok annyiszor megtették az ezredévek során, így válaszolt: „Az Isten országa közöttetek van” (Lukács 17,21). Más értelmezés szerint „bennetek van”. Ha közöttünk, akkor is a földi realitások világában van, ha bennünk, akkor is.
Sőt, ha bennünk van, akkor megtanít másként látni a földi létezést, sorsunkat, önmagunkat, családunkat, hazánkat, egyházunkat, országunkat, teremtett világunkat.
Ha bennünk van Isten országa, akkor ez olyan minőségi többletet ad személy szerint nekünk, rajtunk és másokon keresztül honi világunknak is, ami azt a másfajta látásmódot, viselkedésmódot teremti meg, tartja fenn, újítja meg minden romboló külső-belső, diabolikus ráhatás ellenére, amit mai szóval innovatív kegyelemnek nevezhetünk.
Hatékony működtetés: kettős védelem alatt – ima-igazság
Hogy ez mennyire lehetséges? A kétfajta dimenzió összekapcsolása és hatékony működtetése? Jézus főpapi imája erről is szólt.
„A világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” (János 17,14-19).
Égi-földi spirituális támasztékok tartanak minket, szemléletek, látások, hitek: annak hite, hogy nem a világból valók vagyunk – tehát nem is keveredünk a korpa közé. Annak hite, hogy Jézus imádkozik értünk ma is a mennyei trónus előtt. Annak hite, hogy az igazság a mi oldalunk áll, még inkább, mi az igazságban járhatunk, aminek érvényessége sem életünk, sem a világ végével nem múlik el. Annak hite, hogy Jézusunk egészen értünk szenteli önmagát. Királyi méltóságát kölcsönadja nekünk, prófétai tisztánlátásával kiélesíti látásunkat az élet dolgaiban, az emberismeretben. Papi áldozathozatalával képessé tesz még az önfeláldozásra is. És elveszi a keserűség gyökerét a szívünkből, ha emberektől nem kapjuk meg azt, amit szeretnénk. Krisztus hármas tisztével megtisztel, felemel, mennyei méltóságot, rangot ad, a Lélek arisztokratáivá ken fel a diabolikus erők és emberek via dolorosáján.
Ha Jézus ma rátekint hazánkra, házunkra, lát-e olyat, ami miatt visszatartja könnyeit?
A Jézus-könnyeket szárítani képes gyönyörű történelmi imák nagy tárháza az internetről letölthető FOHÁSZOK-VALLOMÁSOK c. imagyűjtemény. A világkeresztyénség közös imáival, a népek imáival, jeles nagy személyiségek vallomásaival és imádságaival, korunk imával. Minden felekezetből. Érdemes újra és újra megfrissíteni Szentlélek fényű imakristályaival saját imaéletünket. Hogy tisztábban lássuk az építkezés és az építés dolgos lelki szándékával: milyen országot is szánt nékünk, mai és holnapi magyaroknak a történelem Ura, Istene.
I. Rákóczi Ferenc fejedelem imájának részletével válaszolunk a címben feltett kérdésre:
„Úristen! Igazság kútfeje, kegyelem kimeríthetetlen forrása, ki parancsolataidról megfeledkezett népedet néhanapján a szolgaság jármával sújtod, hogy megtörvén gőgjét, amint a büntetésben igazságot adtál, a megbocsátásban újból kegyelmet nyújts neki: bevalljuk, Uram, őseink nyughatatlanságát, beismerjük mindennapi vétkeinket, amelyekkel ellened támadván, valóban megérdemeltük ostorodat. Rászolgálunk, Uram, hogy nemzetünk dicsősége elenyésszék, Méltók vagyunk, hogy magvunk szakadván, eredetünk emlékezete és nemzetünk neve feledésbe merüljön, mivel elhajoltunk tőled, Istenünktől és Urunktól.
Mindazonáltal, ó Uram, tekintsd a nyomorúság ez örvényébe hullott népednek sóhaját, hallgasd meg a szegények, az özvegyek és árvák hozzád felsíró jajkiáltását. Tekintsd a bűnhődésre kész ártatlanoknak kiontott vérét, s ne feledkezzél meg irgalmasságod cselekedeteiről, melyekkel hajdan oly kegyesen elárasztottad szolgaságban sínylődő választott népedet. És ha lelkünkben lángra lobbantanád felszabadulásunk vágyának tüzét, vezéreld cselekedeteinket, erősítsd, meg karunkat, élesítsd fegyvereinket, hogy egyesült erővel szolgálhassunk kegyes akaratodnak. Adj, Uram, azoknak, akiket vezéreinkül rendeltél, hivatásukban bölcsességet, a balsorsban bátorságot, a szerencsében mérsékletet, hogy végzéseid útján haladjanak…
Add, végül, Urunk, legkedvesebb Atyánk, hogy felvétetvén néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem igazságtételeid őreivé lévén, utunk nyugalomban és békességben vezessen tehozzád, ki végtelen kegyelmednél fogva azt akartad, hogy kiszabaduljunk a szolgaságból és megváltassunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által, ki a Szentháromságban veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.”
(Dr. Békefy Lajos)