Tihany ad otthon annak a különleges alkotótábornak, ahol fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek képzőművészeti foglalkozása zajlik. A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány szervezésében zajló rendhagyó eseményen felvidéki fiatalok is részt vesznek.
Az alkotótábor résztvevői mind egy-egy képzőművészeti technikával ismerkednek meg. Kedden például kiscsoportos foglalkozásokon vettek részt a képzőművészeti egyetem végzős hallgatóinak vezetésével. Az egyéni munka mellett közös alkotásra is sor kerül. A Föld napjához kötődve közösen készítettek kedden egy nagy kör alakú festményt a bolygónkról.
A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány Kárpát-medence-szerte keresi azon partnereit, akik a fogyatékkal élő embertársainkkal foglalkoznak. Az egyik ilyen szervezet a Kutak Adrienn keramikus iparművész által vezetett ipolysági Mosoly Polgári Társulás. A felvidéki civil szervezet pártfogoltjai szintén részt vesznek a héten zajló alkotótáborban.
Kutak Adrienn foglalkozásvezetőként is jelen lesz Tihanyban. Az elkészült műveket tárlaton mutatják be.
A huszonöt alkotó között felvidéki fiatalok is vannak.
A rendhagyó társművészeti együttműködés során az előadóművészet és a képzőművészet kapcsolódik össze.
A Mondj Te is egy verset! Kulturális Egyesület közreműködésével, Pető Hunor Munkácsy-díjas képzőművész és Takács Bence Ervin előadóművész vezetésével idén második alkalommal találkoznak értelmi fogyatékossággal élő képzőművészek és versmondók.
Április 30-án, csütörtökön délután egy rendhagyó sétálógalériára és kiállításmegnyitó művészeti piknikre hívják az érdeklődőket.
A Mondj Te is egy verset! egyesület a magyar költészet és versmondás népszerűsítésével foglalkozik közösségi versmondó alkalmak és kulturális programok szervezésén keresztül. A Lámpás ’92 Alapítvány három évtizede több száz fogyatékossággal élő ember lakhatását, foglalkoztatását és művészeti képzését biztosítja, valamint rászoruló gyermekek ellátását segíti családias környezetben.
Az együttműködés egy olyan program keretében valósul meg, amely két évtizede nyújt lehetőséget az ország és a Kárpát-medence számos pontján élő tehetséges, értelmi sérült felnőttek művészeti képzésére.
A résztvevők a képzőművészet eszközeivel fejezhetik ki gondolataikat és érzéseiket
– fogalmaznak a szervezők.
A Mosoly Polgári Társulás szoros kapcsolatban áll az anyaországi alapítvánnyal. Több közös programot valósítottak meg az utóbbi időszakban. Legutóbb a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány kliensei idén tavasszal több ízben alkottak közösen Kutak Adriennel Ipolyságon. Az ipolysági fiatalok pedig részt vettek a magyarországi alapítvány képzőművészi alkotótáboraiban, melyek Tihanyban és a Börzsöny tövében lévő Kemencén valósultak meg. A tavaly alakult Mosoly Polgári Társulásról ITT írtunk bővebben, az alapítványról bővebben ITT írtunk.
A Szavak és színek ragyogása – 2. felvonás elnevezésű galériára és a kiállításmegnyitóval egybekötött művészi piknikre április 30-án, csütörtökön 16.30 kezdettel kerül sor Tihanyban.
A sétálógaléria útvonala: Tihany MKE Somogyi József Művésztelep – IV. Károly lépcső – Apátsági Rege Cukrászda – Tihanyi Bencés Apátság – Visszhang utca – Tihanyi Alkotók Háza, időpontja: 16:30-18 óráig. A tárlatmegnyitó 18 órakor kezdődik a Tihanyi Alkotók Házában. A kiállítást megnyitja Pető Hunor Munkácsy-díjas képzőművész és Takács Bence Ervin előadóművész, köszöntőt mond Varga Zoltán, a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány elnöke. A galéria 2026. május 31-ig látogatható.
Pásztor Péter/Felvidék.ma







